Ismét november

Nyakunkon a november, és felmerül a kérdés, vajon száraz legyen? Jól ismert kezdeményezés hogy próbáljuk ki, vajon megy-e egy hónap alkohol nélkül. Kinek mekkora kihívás, a bagatelltől a teljesíthetetlenig.

Egy hónap nagy idő, az már nem megy erőből. A sokat hangoztatott akaraterő napokra képes lehet, akár viszonylag sok napra, de egy hónap az kemény. Egy hónap már nem csak a kibírás, odafigyelés, fegyelem. Ez alatt már fel- meg leépülnek szokások, életvitelek. A hétköznapi rutin része lesz valami, vagy pont nem.

Mitől működhet egy ilyen hónap? Sok mindentől, és kinél mitől. Érdemes előre számot vetni, feltölteni az erőforrásokat, előkészíteni az eszközöket, átgondolni a stratégiát. Kalkulálni a várható nehézségekkel, a felmerülő kérdésekre adható válaszokkal, reakciókkal. És akár segítséget igénybe venni.

Egy ilyen kihívásnak valakivel együtt is nekivághatunk, segíthet ha valaki még tudhatóan velünk együtt nyomja. Akár virtuális, online társaink is lehetnek, olykor jó közösség alakul ki. Esetleg kereshetünk külső segítséget, szakembert, aki figyel ránk hogy jól figyeljünk magunkra.

Mindenképpen tapasztaltabban jövünk ki a végén, talán lényeges megélésekkel. Az önismeret pedig lényeges, mégiscsak elsősorban magunkkal kell kalkulálnunk további életünkben is…

Megmondani

Talán nincs is jobb érzés annál, mint mikor értjük a világot. Tudjuk a tutit, a miérteket és hogyanokat. Ez az elégedettség nagyképűvé is tehet, de lehetünk szerényen is magabiztosak, sejtelmesen határozottak. És általában megingathatatlanok. Megjelenik ez tüntetőkkel készült riportokban, kinyilatkoztatás erejű posztokban, kommentekben. Leginkább válaszok, gyakran a kérdéstől függetlenül vagy akár kérdés nélkül. 

A találkozások, beszélgetések gyakran hasonlóan zajlanak, elhangzik a tuti, a kinyilatkoztatás, akár mindkét részről. Kérdés persze, hogy ezek mennyiben találkozások, beszélgetések, amikor a másik csak alibi a megnyilvánulásra. Hiszen a felek nem hatnak egymásra, aki csak ürügy a kijelentésekhez. Eszmecseréről szó sincs, mivel mindenki marad a saját eredeti eszméjénél. Kevéssé látszik a kölcsönösség és egyenrangúság.

Node amiről mindez eszembe jutott, hogy egy kis csoportban valaki mondott valamit, hogy hogy érzi magát, mire a csoportvezető elkezdte bizonygatni, hogy nem azt érzi. Mintha elfogadva a másik érzését, azzal a saját rendszerem is revideálni kéne, mert az az érzés nem fér bele. 

Az ilyen hárításokra praktikusak a közlés-sorompók, amik véget vetnek az aktuális témának, mint a közhelyek, tanácsok. Kiigazítjuk a másikat, pl. „gondolj inkább arra” vagy „úgy kéne felfognod” és számos hasonló. Ilyet hallva elbizonytalanodok, tényleg érezhetem-e, gondolhatom-e így. Jó esetben erőlködök is kicsit arra gondolni vagy úgy felfogni ahogy mondják. Általában nem megy. 

Egy segítő beszélgetés aszimmetrikus helyzet, mivel az a rendeltetése, hogy az egyik résztvevő segítsen a másiknak. Az elfogadásból kifolyólag nincs megkérdőjelezés, lehet akár „azt” is érezni, gondolni. Nem könnyű a segítőnek sem, akinek persze megvan a maga világa, ami az ő baja. Meg annak sem könnyű, aki pont a közhelyekhez, tanácsokhoz van szokva, és egyszerűbb ha megmondják mi hogy van. És megszokottabb, hogy akkor inkább azt érzi. 

A találkozás, beszélgetés lényege, hogy valódiak vagyunk és hatunk egymásra, jelen vagyunk. Nem biztos, hogy egyszerűbb, egyértelműbb lesz a végén, viszont igazibbak, valódibbak leszünk, mint az indulásnál.

Figyelem

Nehéz jól figyelni. Ha meg nem figyelünk, nem vesszük észre, nem fedezzük fel, így nem értjük meg. Annyi mindent nem értünk meg…

A figyelem nem megy erőből, bár lehet erőltetni és valamennyire ez is működhet. Talán akkor megy legkönnyebben, ha érdekel, ha kíváncsi vagyok. Lehet érdemesebb a kíváncsiságot felkelteni magunkban, megkeresni az érdeklődést. 

A segítő úgy segít, hogy figyel. Közhely, hogy nem ad tanácsot, nem vesz át döntést, nem minősít. Viszont figyel a tartalomra, formára, körülményekre, összefüggésekre, az egészre vagy részletekre… A segítő ránk figyel és minket is késztet erre. Hiszen ha figyelnek ránk, mi is tudunk magunkra, össze tudjuk rendezni a tartalmat, formát, körülményeket, összefüggéseket, az egészet vagy részleteket… 

Figyelni fárasztó. Ha jól csináljuk közben motivál a sikerélmény, a felfedezés izgalma, a megértés nyugalma. Ezzel együtt sem bírjuk akármeddig, elfogy a lendület. Szerencsére a találkozás után is folytatjuk, dolgozunk tovább, ha nem is annyira intenzíven. Továbbra is felfedezünk, megértünk. 

Figyelni a mi dolgunk. A segítő hiába figyel, ha mi nem tesszük. Nem sokat ér nekünk, ha ő felfedez, megért, nem lesz közünk hozzá, hiába rólunk szól. És dolgunk is, hogy tereljük a figyelmét, arra, amivel foglalkozni akarunk, ami nekünk fontos. Mégiscsak rólunk van szó.

Bonyolult rendszer

A család bonyolult rendszer. Mindkettő igaz, bonyolult is meg rendszer is. 

Mivel bonyolult, sok szempontból kaotikusan működik. Nem egyértelmű miből mi következik, ha ez így történik, annak az lesz a következménye. És elég sok tényező van jelen, nehezen kiszámítható minek lesz jelentősége, és minek nem. Komoly súlya lehet az aktuális történésnek, kimondott tartalomnak, érzékelt hangsúlynak, egyéb jelenlévőknek, korábbi tapasztalatnak, szülői véleménynek, baráti befolyásnak, hormonális állapotnak, médiai sugallatnak, anyagi helyzetnek, másokkal összehasonlításnak… Ezek olykor nagyon hatnak, máskor alig. 

Mivel rendszer, mégiscsak van valami megjósolható működése. Tudjuk ki milyen és ezt figyelembe is vesszük, többnyire megfelelően kezeljük, általában jól becsüljük meg az eredményeket. Erre ő így fog reagálni, arra én meg úgy. Ha még valaki valahogy beavatkozik, akkor várhatóan javul/romlik a helyzet. 

És máris a felelősségekhez jutunk. Mennyiben az én felelősségem a család és mennyiben a másiké? Mekkora a környezet, az adott helyzet szerepe? Meg kell-e oldani és milyen áron érdemes még? No és kinek kellene megoldani? Kinek/minek mennyi lehetősége, hatása van egyáltalán? Hogy tudom eldönteni, mi és meddig az enyém, hogy se túl-, se alul ne értékeljem a szerepem? Egyik sem hatékony. 

És még csak a kérdések elején vagyunk, ráadásul nem is biztos, hogy ezek a leginkább relevánsak. Hiszen a világ is bonyolult rendszer, ami szükségszerűen hat ránk, és ami egyszerre van kívül és belül. De megvan a magunk világa is.

Ilyenkor jöhet jól egy külső szakember, hogy ránézzünk. Hogy meg tudjuk beszélni és meg is halljuk egymást. Hogy ki merjük mondani, meg merjük mutatni, fel merjük vállalni – mert egy kívülállóval biztonságos. Mert csak addig megyünk, amíg meg tudunk állni, amíg stabil – viszont mégiscsak haladunk. És ez a haladás a lényeg.

No akkor ez most valami reklám volt? Tulajdonképpen az is. Ha valaki valamiért úgy érzi családja, kapcsolata rendezésébe érdemes lenne bevonni valakit, talán én is lehetek. Sokszor volt már ilyen, és nem ritkán sikerrel :)

sérülés

Sérülésem van, betegségem, hiányom, nem vagyok teljes, kerek. Úgy tűnik egyre nagyobb mértékben. Így aztán ki is lógok a sorból, legalábbis ránézésre és a saját kis mintavételem alapján. A többiek mind egészebbnek tűnnek.

A sérülésemmel kell foglalkozzak. Az egy dolog, hogy feltűnő, megkülönböztet. A leglényegesebb részem ez a kiesés, akkor is az lenne, ha nem látszana. Merthogy egy jelentős részem nem működik – egyáltalán nem, vagy nem úgy, nem rendesen. Ennyivel kisebb, gyengébb vagyok, azzal együtt, hogy még a beteg részt is cipelnem kell. Igazságtalan ez.

Az egészséges részemmel kell foglalkozzak, erre építhetek. Merthogy ezzel is elboldogulok, valahogy, sőt ezzel kell boldogulnom, erre számíthatok, ha egyáltalán. Ha ez elég jó, elég lesz. Vannak nálam kisebbek, az egészséges részem önmagában nagyobb náluk. Szépen elkerítem, leválasztom a sérülést, vigyázok a határra, hogy ne terjedjen tovább. Ez simán megy, egyébként meg folytatom, ahogy eddig, meg ahogy lehet. A nagyobb részem egészséges, ez a lényeg, az elbírja.

Csúnya is a sérülésem, messziről látszik. Persze van sérülése másnak ki, de nem ilyen, nem ekkora. Mások sérülése apróság az enyémhez képest. Ők  jól megúszták. A többség meg sértetlen, hibátlan. Nekik könnyű, nem fáj, nem viszi el az energiájukat, bezzeg én az érzéketlen meg túlérzékeny részeimmel alig találom az egyensúlyom. 

Viszont szép is így, színes, egyedi. Nem is gondoltam, hogy tudok ilyen színes lenni. Megvan az ára, de magában több, mint amit a többiek elértek. Persze nem kevés erőforrásomat viszi el a saját állapotom fenntartása, tudatos kezelése ennek a hiánynak vagy többletnek, mikor minek nézem. Mert kieső funkcióként és erőforrásként hiány, akadályként, teherként többlet. Színességként meg akár büszke is tudok lenni rá.

A sérülésem nélkül nem lennék egész, ha elvennék, hiányozna. Viszont sérülés, így nem vagyok egész, egy részem nem úgy az enyém, mint a többi egészséges. De valahogy mégiscsak. Egy állandó feszültség, érzékenység, fenyegetettség, amiben már sok munkám van. Ahogy eddig kezeltem és ahogy folyamatosan kell. Talán nem megoldásom, csak dolgom van vele, bár ez inkább biztos. Viszont talán lehet megoldás is, miért ne lenne… 

párság

Találkozok és foglalkozok is párokkal. Mindig élmény. Általában kihívás, nem elsősorban nekem, inkább nekik. Hiszen a legtöbbször van valami gond.

Egy sajátos helyzet párt alkotni, mert tényleg alkotás. Valami olyat akarunk létrehozni, ami egyszerre kettő és egy. Kicsit a kör négyszögesítése. Ehhez a kört sarkosabbá, a négyszöget íveltebbé tehetjük, így már egyik sem az eredeti, közelebb áll a másikhoz, miközben nem az a cél, hogy átvegyék egymás helyét, egymásba alakuljanak. És végig megmarad, melyik volt eredetileg kör és melyik négyszög. 

Úgyhogy a párban lét önmagában kaland, kihívás, miközben előkerülnek egyéb tényezők, mint a megélhetés, a származási családok befolyása, esetleges gyermekek megjelenése, mindazok, amik hatnak ránk. Ezek, az életünk mindennapi gondjai egyénként sem egyszerűek, párként meg felmerülhet, a társammal együtt könnyebb ezekkel megbirkózni, vagy egyedül jobban boldogulnék. Esetleg változik a válasz, mikor hogy látjuk a helyzetet.

Többnyire sok stresszel élünk, sok feladattal, sok konfliktussal, amikkel elég fáradtan nézünk szembe. Ideális esetben és állapotban ezek kevésbé okoznának gondot, valójában azonban számos hibával, félmegoldással, kibúvók keresésével és egyebekkel kezeljük dolgainkat. Egyebek mellett a kapcsolatunkra is igaz ez.

Statikus világban egyszerűbb lenne kialakítani egy ideális párkapcsolatot. Viszont itt előkerülnek váratlan dolgok, pozitív és negatív történések, külső-belső változások. Olykor igencsak kapaszkodni kell, hogy megmaradjunk. Persze hogy van hullámzás, akár durva amplitúdóval. Ha meg éppen nem lenne, bátran értékeljük.

Elismerésre méltó, ahogy a párok küzdenek ebben a gyakran barátságtalan közegben. Olykor egymással is, amik sérelmekkel, sebekkel járnak. A külső fenyegetettség mellett egymásban és magukban is elbizonytalanodnak, amivel tovább nő a feszültség. A kapcsolatok szakító szilárdsága igen sok tényezős rendszerben kerül tesztelésre. 

Ahogy a kapcsolat sokat követel, úgy jó esetben viszont sokat is adhat. Nem giccses halivúdi örök boldogságot, viszont támogatást, kibontakozást, fejlődést, az elvégzett komoly munka elégedettségét. És nem kevés örömöt is nyújthatunk egymásnak, szép és kellemes dolgokat. 

Ha megoldható, nekem szimpatikusabb a kapcsolat, ami elég jó. Nem minden áron és nem öncélként, hanem mint valamivel kellemesebb életforma. Ezért ha menthető, érdemes dolgozni a megmentésén. Vagy legalább korrekten befejezni, ennyit mindkét fél megérdemel.

Pár kapcsolat

A kapcsolatok fontosak. A párkapcsolatok meg még különlegesek is e téren, valami kiemeltek. De más-e a párkapcsolatunk, mint más, tetszőleges kapcsolatunk? Másnak kell-e lennie? 

Úgy alakulunk ki, meg alakulunk tovább, hogy érintkezünk a többiekkel. Tapasztaljuk, hogy milyenek ők, meg hogy milyenek vagyunk mi. Ezek leginkább reakciók, észrevesszük hogyan reagálnak ránk, meg mi hogyan reagálunk rájuk. Mennyi mindent váltunk ki egymásból. 

Aztán lesznek vonzódások, taszítások, érdeklődések, elzárkózások, mindenféle reagálás. Kialakul kivel hogy vagyunk. Kisebb-nagyobb különböző időtartamú és intenzitású kapcsolatunk formálódik, amikben mikor hogy érezzük magunkat. Mindezek hatnak ránk, alakítanak, változatos dinamika alakul ki. Túlzásokkal, hiányokkal, mindenféle érzelmekkel, érdekekkel, elülső- és hátsó szándékokkal.

Egy ilyen bonyolult rendszerben keresi a helyét a párkapcsolat. Vajon dominálja a többi kapcsolatot, vagy inkább konkuráljon velük, talán rendelődjön alá nekik, esetleg valami kiegészítőként legyen jelen? Az aktuális rendszer egyébként mennyire nyitott, rugalmas, elfogadó vagy inkább rigid, hagyomány- és tekintély elvű, zárkózott? Könnyű vagy nehéz dolga van a párkapcsolatnak?

Megannyi jelelemzője lehet a kapcsolatoknak egyenként, így a párkapcsolatnak is. Lehet praktikus haszna, érzelmi előnye, társadalmi tekintélye, önbizalmi hozadéka, morális fölénye, számos vélt és valós pozitívuma. Nem véletlen, hogy általában vágyott egy (jó) párkapcsolat, hiszen annyi ígéretet vetítünk rá. 

A valóságban azonban az ígéretek részlegesen válnak valóra. Pedig a lehetőség megvan, csakhát mindkét fél fél. Érzelmileg csomó félelem van már bennünk, számszakilag meg egyikünk sem egész, teljes. Ebből próbáljuk hát a legtöbbet kihozni, és lehetnek is elég jó eredményeink. Többnyire kialakítható egy egész jó kapcsolat, a bonyolult rendszer minden behatása közepette. 

Előfordul azonban, hogy a külső és belső egyensúly felborul, a párkapcsolat átértékelődik, döcögni kezd, halmozódnak a csalódások és sérelmek. Egy nagy konfliktus alakul és/vagy a sok kicsi összeadódik, kalkulációk, költség-haszon elemzések kezdődnek. Praktikus és elvi szempontok, érzelmi és értelmi érvelések, akár csak kimondatlanul. Egyre inkább a mérlegelés érvényesül, és egyre kisebb súlya lesz a párkapcsolatnak, a másiknak.

Folyamat ez, sőt folyamatok, olykor akár ellentétes irányokkal, összevissza is. Ilyenkor, még a képlékenység és káosz idején érdemes lehet segítséget kérni. Akár egyéb kapcsolatoktól, akár szakembertől. Hogy ne egy pillangó hatás, egy utolsó cseppes apróság, egy véletlen alakítsa a továbbiakat. 

Általában már nehéz egymással beszélni, egymást meghallani meg még inkább. Pedig van, hogy ennyi sokat jelent. Mindig komoly munka kell, hisz eddigre már komolyak a sérülések is. Olykor túl komolyak, ezért a korrekt és méltó befejezésig lehet eljutni, mint aktuálisan elérhető optimumhoz. Az örök haraghoz vagy bűntudathoz képest kedvező alternatíva.

Együtt folytatva szintén változik a kapcsolat, jobbára minőségileg is. Az újjáépítéshez meg kell nézni statikailag mit bír, mérlegelni a lebontandó és felépítendő elemeket, hogyan lehet kialakítani egy időjárás és földrengés biztosabb szerkezetet, nomeg a szükséges anyagokat előteremteni és beépíteni. Nagy munka, de szerencsére vannak jó példák. 

Szerszám

Eszközökről talán a leginkább a szerszám jut eszünkbe. Amivel valami megoldunk. Legegyszerűbbnek általában a faéket tekinthetik, amit kifejezésként is használunk kevéssé cizellált embertársainkra. A lényeg, hogy a szerszám arra, amire használjuk kifejezetten alkalmas legyen – egy faék éknek kiváló.

Gyakori az egy funkció-egy szerszám felállás. Eszközünk ilyenkor arra és csakis arra használható normálisan, más feladatokban elvérzik (faékkel kevéssé praktikus hímezni, amiként hímzőtűvel is nehézkes kitámasztani az ajtót). A kombinált fogó már számos helyzetben jól jöhet, fogni, csípni, vágni stb. 

A szerszám felhasználási lehetőségei nagyban a felhasználón múlnak. Olyan nincs, hogy valami nem sörnyitó – e szerint tucatnyi eszköz alkalmas egy feladatra, ha jól használjuk. A feladat mellett az eszköz is meghatározhatja mit oldunk meg: „Akinek csak kalapácsa van, az hajlamos minden problémát szögnek látni”, ami az egy szerszám minden problémára esete. Utóbbi a megoldásból indul ki, nem a megoldandóból, helyénvaló lehet fenntartásokkal kezelni a panaceákat, az egyszerű viszont univerzális gyógymódokat.

Amikor segítőt keresünk, érdemes átgondolni mire is. Valaki speciális kell, konkrét feladatra, vagy inkább egy általános, akit nem csak egyetlen célra akarunk használni. Ha nem teljesen kialakult, mit is akarunk, észszerű választás lehet egy kevésbé specialista. A magát univerzálisnak reklámozó segítő méltán gyanús, főleg ha egy módszert ajánl mindenre. 

És itt is igaz, hogy az a megfelelő segítő, akit megfelelően tudunk használni. Ráadásul neki segítség, ha tudatjuk vele, mire is karjuk. Az eszköz is tudja mire és mennyiben alkalmas és hogyan használhatjuk leginkább optimálisan. Nomeg persze a kapcsolat alakulása is döntő jelentőségű, nem ennyire mechanikus egy megoldás, de valahogy el kell kezdeni… 

Eszköz

Nem ritka, hogy szükségünk van valamire, mondjuk egy eszközre, ami által változtatnunk, kezelünk, megoldunk valamit. Például helyzetet, feladatot, problémát, hasonlókat. Az eszközhasználat emberi tulajdonság (is). 

Ez az eszköz lehet egy praktikus szerszám, amit használhatunk a remélt eredmény elérésére. De lehet egy gondolkodási keret is, akár ideológia, amivel értelmezhető, keretezhető a helyzet, jelenség, probléma. Eszköz lehet a kontroll is, ellenőrizzük, összevetjük, összehasonlítjuk, témánkat egyéb tárgykörökkel, területekkel és mindjárt nagyobb összefüggésben látjuk. Szükséges eszköz tulajdonképpen minden erőforrás, erősítés, bátorítás is, mondjuk tapasztalatokkal megtámogatva – akár mások tapasztalataival. A biztonságra is tekinthetünk így, amiből kiindulva nyúlunk egyáltalán a dolgainkhoz, általában biztosítva saját védelmünket, megmaradásunkat, bár a szükségleteknél említve is elképzelhető. 

A fenti eszközös fejtegetést reménység szerint majd holmi későbbi posztokban vázolom, így kicsit erőltetettnek vagy zavarosnak is tűnhetett. 

Mindenesetre a változáshoz kellenek eszközök, sokféle, és jó esetben ezek meg is vannak. Rendelkezünk praktikus szerszámokkal, ideológiákkal, tapasztalatokkal, önbizalommal, önkontrollal, stb. Ha mégsem lenne elegendő valamiből, akkor kezdünk körülnézni. Boltok, könyvek, podcastok, tréningek és hasonlók terén tájékozódunk, majd választunk valamit, ami használhatónak tűnik. 

Itt már felmerül, hogy eszközként leginkább talán egy másik személy használható. Aki tud erősíteni, biztonságot nyújtani, tisztázni, megérteni, tudatosítani, akár ellenőrizni. Szerencsés, ha tudjuk mire is akarjuk használni a másikat, mi a feladat, kezelendő helyzet, milyen eredményt szeretnénk. Legalább nagyjából. Amin érdemes együtt dolgozni, elkezdenünk együtt alakítani, valami fontosat. 

Tulajdonképpen erre szolgálnak a segítők. Általában egy aktuális feladatra, helyzetre vonatkozóan keresünk egyet, akivel egy ideig együttműködünk. Hogy támogasson, megvilágítson, instruáljon, együtt gondolkozzon, tanítson, megkérdőjelezzen, meg egyáltalán úgy hasson ránk, hogy jobban legyünk. Ne legyen sem kevés, sem sok, pont elég, hogy továbblépjünk. Egy megfelelő eszköz a feladatunkhoz. 

Innen közös a kaland. Közös a feladat, együttes – bár más jellegű – a felelősség, a tanulási és fejlődési lehetőség. Egyszerűen hangzik, és talán tényleg annyi a lényeg, hogy eszközöljünk pozitív változásokat. 

Biztos

Kellemes biztosnak lenni, rosszabb esetben biztosak is vagyunk. Abban, hogy mi történt és miért, abban, hogy ki milyen tulajdonképpen, abban, hogy ez az egész világ hogyan működik valójában és mi mozgatja. Hiszen tájékozódnunk kell és olyan megnyugtató tájékozottnak lenni. 

A biztonság elemi igényünk, közvetlenül a fiziológiai szükségletek után, legalábbis Maslow szerint. De tapasztalatunk is lehet, hogy ha biztonságban vagyunk, akkor tudjuk érdemben jól érezni magunkat, optimálisan teljesíteni, kreatívnak lenni, fejlődni, azaz érdemben jelen lenni a világban. 

Viszont többnyire nincs biztonság, sokkal inkább bizonytalanság, kiszámíthatatlanság, kiszolgáltatottság van. Hiányok vannak számos téren, régiek és újak, amiket be kéne tölteni. Ezekkel próbálunk gazdálkodni, kezelni a helyzeteket, kapcsolatokat. Keressük a jó döntéseket, megoldásokat, mivel tudnánk javítani, vagy legalább keveset rontani. Biztonságban elég jól alakítjuk dolgainkat, bizonytalanságban, rosszabb esetben fenyegetés alatt jelentősen romlanak a mutatóink.

Félelmeink jelzik, hogy tudunk a rizikókról, fenyegetettségről, nagy szükségünk van a védelemre, az elérhető protektív elemekre, amik mégiscsak biztonságérzetet adnak. Lehetnek ezek anyagi lehetőségek, használható ismereteink, kapcsolatrendszerünk, ismertségünk vagy ismeretlenségünk, megannyi mindenféle, amihez nyúlhatunk, amiben bízhatunk. Ha sok ilyen van, mindjárt könnyebben vesszük a fenyegetettséget, kiszolgáltatottságot, úgy érezzük van mihez nyúlnunk.

Kapcsolatainktól is általában elfogadást, támogatást remélünk. Mind alkalmi, mind tartós kapcsolatainkban lényeges, hogy így biztonságban érezhessük magunkat. Hátha sikerül meggyőzni magunkat, hogy korábbi kiábrándító tapasztalataink ellenére meg lehet bízni emberekben. Talán inkább akarnak nekünk jót mint rosszat. Minél több ilyen élményt sikerül összeszednünk annál inkább gyógyulhatnak a korábbi sérülések. 

Egy segítő kapcsolat leginkább talán ezt tudja felajánlani, a biztonságot. Ami egyszerre tűnik kevésnek és a legtöbbnek is. Ahol megvalósulhat, hogy nincs szégyen, nem játszik a bűntudat, a magyarázkodás vagy maga az önvédelem felesleges, hisz nincs fenyegetés. Ilyenkor tudunk és merünk magunkra nézni, nem tartva attól, amit megláthatunk. Kimondhatjuk, és elmarad a tragédia. Hiszen biztonságban vagyunk, magunktól is, a segítő erre is figyel. És elkezdhetjük felépíteni magunkat.

kirakós

A kirakós játékok lényege, hogy egy darab a helyére kerül. A elemek között kialakul vagy tovább formálódik valamilyen rend, illeszkedés, összefüggés. Így aztán a további darabok egyre inkább értelmezhetőek, újabb darab kerülhet a helyére.

Ilyen az is, amikor dolgozunk magunkon. Csak bonyolultabb. Merthogy nem síkban és kész formákkal próbálkozunk, hanem kevésbé körvonalazott érzésekkel, emlékekkel, gondolatokkal, problémákkal. Nem is egy megoldás van, hanem többféle illeszkedés, olykor ellentmondások, újra értékelések, dilemmák. Viszont valami rend közben körvonalazódik, kialakul egyfajta rálátás, felismerés. Ha kitartóan csináljuk.

Amint megértjük egy darabka helyét, helyeit, előrébb vagyunk. És a megértés itt nem csak tudás, legalább annyira felismerés, belátás, elfogadás, csodálkozás. Nem egy nagy és befejezett megfejtés, hanem nyitás további megfejtések felé, további darabok próbálgatása, további munka ígérete. Viszont immár ennyivel előrébb vagyunk. 

Egy konzultáció ilyen kirakás. Általában elvárás és talán kényelmesebbnek tűnik, hogy a segítő rakja helyre a darabot, fejtse meg, magyarázza el. Viszont a darabok mégiscsak a kliensnél vannak, sokkal inkább ő lát rájuk. Mindig többet tud az egészből, mint a segítő, komplexebben képes értelmezni. Azonban jól jön némi segítség ebben a munkában, hasznos lehet ezen együtt dolgozni. 

Egyrészt kell a biztatás, hogy van értelme a kirakósnak. Magunkban bele tudunk fulladni a darabok káoszába, elkeseredni a sokadszor ugyanazon pályát befutó gondolatunkon. Jól jöhet valami külső rend, valami irány, akár egy kósza ötlet. Vagy egyáltalán egy biztonságos hely, ahol szabad mindezzel foglalkozni. Amikor ez az idő erre van szánva. Lehet, ennyi is elég, és megoldom...

Reménykeltő kezdeményezés

Az ember társas lény, olyannyira, hogy önmagában legfeljebb a vegetatív, állati létformáig jut el, ha egyáltalán életben marad. Vagyis az interakciónak, emberi kapcsolatnak komoly jelentősége van, ami általában kommunikációt jelent, leginkább beszélgetést.

Korunkban az elmagányosodás, a stressz és szorongás, a depresszió, a feszültség növekedése általános világjelenség, mely hazánkat sem kerüli el. Ami egyébként nemzetgazdaságilag is markánsan megmutatkozó veszteséget jelent már csak a teljesítmény csökkenésével, táppénzes napok emelkedésével, megnövekedő egészségügyi ellátás költségével számolva. Ennél jóval összetettebb a káros hatás, ami generációkon átível sőt átadódik.

Az Európai Unió Magyarországot és Ausztriát választotta egy átfogó társadalmi kísérlet célországául.

A két közepes méretű ország szomszédos és számos tekintetben hasonlít illetve különbözik, így az eredmények egyrészt összevethetőek másrészt adaptálhatóak lesznek Európa egyéb országai vonatkozásában.

A várhatóan 2025 őszén kezdődő program lényege a mindenki számára elérhető beszélgetési lehetőség biztosítása. Az egyszerűen hangzó célkitűzést 2026 elejétől kötelező biztosítani és a 2028-as év elején lesz kiértékelve a két éves időszak. Figyelemmel kísérik az egészségi, gazdasági és szociális adatokat, azzal együtt, hogy maga a program is markánsan beavatkozik ezen területekbe.

Magyarországon Pándy Kálmán program néven fut a projekt – ő volt az az ideggyógyász és elmeorvos, aki a támogató környezet és család jelentőségére elsőként hívta fel a figyelmet. A program keretében először az alkalmas szakembereket, a szolgáltatókat kell megtalálni, akikkel lehet majd beszélgetni.

Hazánkban nem reménytelen egy egész országot lefedő szolgáltatás elindítása, hiszen igen sokan végeztek mentálhigiénikus vagy hasonló szakképzést, és a többség nem használja direkten ezen tudását. Több hasonló végzettség is van, ami szóba jöhet, mint coachok, konzultánsok, tanácsadók. Első körben őket kell megtalálni, illetve egy két hónapos hibrid (online és offline) képzésen felkészíteni. Szükséges még számukra intervízió, szupervízió illetve mentori szolgáltatás megszervezése, kommunikációs fórumok valamint szakmai anyagok biztosítása, adminisztrációs rendszer kialakítása. Mindez a háttérmunka nyár végére várható és szeptemberben kezdődhet a hibrid képzés, melynek végén a megyei vizsgaközpontok által kiállított tanúsítvány birtokában végezhető a szolgáltatás. A 2026-tól szolgáltató szakemberek díjazásként várhatón a garantált bérminimum négyszeresét kapják óránként (idén mintegy 8000 Ft), egyszerűsített adóbevallással és adminisztrációval.

Az igénybevétel beutalással történik, azonban mind a háziorvos, mint a családsegítő szolgálat beutalhat, ami egyszeri alkalommal szükséges. Így mind az egészségi, mind a szociális jogosultság érvényesül.

Ezt követően a szolgáltatóval kialakuló kapcsolat határozza meg a találkozások számát, esetleges szünetelés után sem szükséges újabb beutalás a rendszerben már bent levőknek.

A helyiségek biztosítása az önkormányzatokkal együttműködve történik, kihasználva a települések szabad vagy legalább időszakosan szabad rendelői illetve irodai kapacitását. Mivel a beszélgetéshez különleges felszerelés vagy eszköz nem szükséges, ez várhatóan zökkenőmentes lesz, figyelembe véve a program erre szánt forrásait.

A magasabb szintű ellátások, pszichológiai-, pszichiátriai gondozás megerősítése eredetileg nem része a programnak, viszont az előzetes jelzések alapján az Unió vizsgálja a program esetleges ez irányú kiterjesztésének lehetőségét.

Maga a Pándy Kálmán program várhatóan 7-8000 humán szakemberrel kalkulál (legtöbben részállásban vagy csak néhány órában szolgáltatnak), az egyéb adminisztratív és támogató személyzettel együtt 10 000 fő feletti munkatárs várható. Ez önmagában is meghatározó változást jelent gazdasági és foglalkoztatási vonatkozásban, a hatástanulmányok szerint önmagában befolyásolja az országos statisztikákat, különös tekintettel az uniós forrás nagyságára. Az eredmények azonban várhatóan túlmutatnak a költségeken, az ország mentális állapotának javulása termelékenységben, hatékonyságban, számos kiadás csökkenésében többszörösen visszahozza a befektetést.

A két éves próbaidőszak végére cél, hogy a két országban jelentősen javuljanak a szociális és egészségi mutatók. Kedvező tapasztalatok esetén egész Európában alkalmazva ez nagy lépés lenne a leghumánusabb kontinens még nem létező címének elérése érdekében.

/forrás:hgv.webnode.hu/hirek

 *** 
 *** április 1-je után a poszt érvényét veszítette immár 🙁 ***
 ***

A világgal

Ez elvileg egy segítés, konzultáció témájú oldal. Mit keresnek itt mégis társadalmi, környezeti meg egyéb témájú dolgok?

Hát, ebben a világban élünk. És ennek a világnak az állapota hatással van ránk. Lehetünk-e jobbak, jobb állapotúak, mint a világunk? Gyógyulhatok-e egy ugyanolyan beteg és betegítő környezetben? Ha jobban érzem magam és a világ körülöttem nem változik, valós-e a jóllétem?

Azért szögezzük le, a világ nem eredendően és direkt rossz, nem az ellenségünk. Azt látjuk, hogy sok szempontból romlik. De javulhat(na) is, vannak jó tendenciák és lehetőségek. Léteznek értékek, akár az alapvető emberi értékek, melyek az Európai Unió megfogalmazott értékei, de fellelhetők ezek a Bibliában és számos egyéb forrásban is. És érezhetjük, hogy ezeket az értékeket akarjuk megteremteni, megtartani, erre szükség van. Megtalálva a helyünket a egy olyan társadalomban, közösségben, ahol számítanak ránk és számíthatunk a többiekre, ahol van kibontakozás és fejlődés, szabadság és méltóság. Megtalálva a helyünket a teremtett világban is, melyet művelünk és őrzünk, nem pedig kizsákmányolunk és uralkodunk rajta, melytől nem kell félnünk és melynek nem kell félnie tőlünk, viszont kölcsönösen elismerhetjük egymást. 

Ez a mi világunk, nincs másik. Felelősek vagyunk érte, ezért is kell egy korrekt viszonyra törekednünk. Jólléte a jóllétünk, szenvedése és sérülése szintén a miénk is. Ha jobban lesz, mi is jobban leszünk.

És ezen, a világon túl van dolgunk magunkkal, saját szenvedésünkkel és sérülésünkkel, minden korlátunkkal és lehetőségünkkel. Félelmeinkkel, hibánkkal, tévedéseinkkel, csalódásainkkal – meg hogy ezek mennyire határoznak meg minket. Kapcsolatainkkal, múltunkkal és jövőnkkel, végességünkkel és végtelenségünkkel. 

Szóval van dolgunk kívül-belül – de ez nem „vagy”, hanem „és”. 

Most komolyan

Karinthy a humorban nem ismer tréfát – vagyis komolyan veszi azt, aminek a komolytalanság a lényege, de legalábbis jellemzőjének gondoljuk. Felmerül a kérdés, mi mit és mennyire veszünk komolyan?

Hangulatilag a komolyság egyfajta komorsággal is társul, kicsit ünnepélyes, kicsit visszafogott, távolságtartó, olykor erőltetett. Nagyjából ellentéte a felhőtlen és laza hozzáállásnak, amit szívesen látunk és ami oly csábító, ráadásul könnyűnek tűnik. 

A laza és felhőtlen hozzáállás azonban gyakran érdektelenséggel párosul. Felületesen és általában egoistán viszonyulunk a dolgokhoz, csak az számít, ami közvetlenül érint, de az sem nagyon, hisz majdcsak lesz valahogy. Kívülállóként és kevéssé lelkes szurkolóként vagyunk jelen, még akkor is ha mi vagyunk a pályán és nekünk kell játszani. Ebben segíthetnek a mindenféle függőségek, adnak egy tompaságot és már kevéssé számít a valóság, kapcsolataink, sőt saját magunk sem. 

Eltompítva nem fájnak úgy a dolgok, de örülni sem tudunk. Egy szürke életet élünk, ami nem olyan rossz, de biztosan nem is olyan jó. Ráadásul nem is érdekel, kevéssé számít. Kis energia befektetésével megkapjuk azt a kicsit, ami még elég, egyébként ki tudja mi lenne. Halványan vagyunk jelen.

Ha komolyan vesszük a dolgokat, elsősorban magunkat, más a helyzet. Semmivel nem könnyebb, vagy fájdalommentesebb. Előkerülnek felelősségek. Valóságosabbá válik a jövő, minden dilemmájával, és azzal, hogy mi is hatunk rá. A helyzetek és problémák túllépnek a közhelyeken és szóvicceken, kevésbé hagyhatóak figyelmen kívül. Feltámad az érdeklődés és kíváncsiság is, a világ ismét izgalmas és újszerű lesz, amilyen mindig is volt egyébként. Ismét csodálkozunk jó és rossz dolgokon, megértünk és megtapasztalunk helyzeteket, eseményeket, történéseket. A pályán vagyunk és játszunk, nem a lelátón, nézőként.

Annyi minden kell ehhez, és nem biztos, hogy megéri. Hiszen nem könnyebb vagy kényelmesebb. Olykor akár kegyetlen is lehet. A sok befektetett bátorság, tudatosság, kockázatvállalás és munka nem tesz feltétlenül boldoggá és elégedetté. Viszont egyre inkább visszaszerzünk valamit, ami a miénk lehet és annak is kéne lennie: a világot és magunkat.

függőségekről most kicsit bővebben

Hát, ismét egy beszélgetés. Nehezen indul, de aztán majdnem kialakul.

Mindenesetre sikerült talán lényeges dolgokat is elmondani.

javítási munkálatok

Ismerős lehet, hogy valami nem jó. Egy helyzet, egy kapcsolat, egy konfliktus, egy állapot vagy akár rossznak tűnnek a kilátásaink. Feszültség, szorongás lesz bennünk és tudjuk, kéne valami változás, jó lenne valamit tenni. Agyban lefutjuk ugyanazokat a köröket amiket eddig, ugyanazzal a hatékonysággal. Közben egyre inkább elkeseredünk. 

Ilyenkor jó külső segítséget igénybe venni, már csak azét is, hogy megszakítsuk a bemerevedett sémákat, játszmákat, reflex szintű reakciókat. Ha bevonunk valakit, erre komolyabb esélyünk van. Ilyenkor várjuk is a gyors javulást, hiszen megtettük amit tudunk, sőt kiléptünk a komfortzónánkból. Tudjuk persze, hogy nem ilyen egyszerű, de azért reméljük.

És van is, amikor egyből jobb lesz: rácsodálkozunk, megértjük, megváltozik a hozzáállásunk. Ennyi kellett, innen visszük tovább. Látványos és stabil a változás. Máskor azonban sokáig rágjuk és úgy sem tudjuk lenyelni. Nézzük több irányból, vizsgáljuk az összefüggéseket, párhuzamokat kutatunk, keressük a lehetőségeket. Hiába értjük egyre jobban, nem látszanak a kitörési pontok, nem jutunk igazán előrébb.

Általában e két véglet között vagyunk. Nem könnyű és gyors a haladás, de nem is akadunk el teljesen. Alakulnak részsikerek, előrelépések, de vannak helyben maradások vagy akár visszaesések is. Akár hullámokban, időben változva, akár életünk egyes területeit szemlélve. 

Ez egy építkezés, ami nagyban függ attól hogy mit is építünk, meg az előzményektől, aktuális környezettől, felhasználható anyagoktól, rendelkezésünkre álló eszközeinktől, bevonható egyéb erőforrásoktól, készségeinktől és képességeinktől, és így tovább. Ezért az építkezésekben lehetnek ugyan hasonlóságok, de nincs két egyforma, nem másolhatók egy az egyben és nem is ítélhető meg egyik a másik alapján. 

Minden kis megoldásunk segíti a további megoldásokat, minden kisebb sikerünk javítja a további sikerek esélyét. Gyakorlottabban nézünk a helyzetünkre, rutinosabban látjuk át a befolyásoló tényezőket, ismerősebbek a dinamikák. Ha nem is abszolút és tökéletes még a megoldás, tapasztaltuk valamennyi javulást. A befektetett munkánk által valamivel könnyebb, érthetőbb, kezelhetőbb. Kevésbé elkeserítő. Már ez megérheti. 

támasz

A túrázók előszeretettel használnak túrabotot. Jól jön ez hegynek föl vagy le, de sík terepen is jól esik rá támaszkodni. Akadály esetén pedig kifejezetten hasznos lehet, átugrani egy tócsát vagy gödröt, kimászni valahonnan vagy bemászni valahova. Megfékez vagy lendületet ad, tulajdonképpen teljesen ellentétes célú és irányú dolgokban is segíthet. 

Gyakorlott túrázók beszereznek egy sajátot, amit általában használnak, ezzel már összebarátkoztak, kényelmesen, gyakorlottan kezelik. Vannak egyszerűbb és drágább, különféle markolatú, súlyú, erősségű, színű, hosszú stb. eszközök, terephez és személyhez inkább vagy kevésbé illőek – de valamennyire és alapvetően mindegyik használható. Sőt használható az is, ami nem túrabot, hanem egy faág. Megfelelő hosszúsággal, erősséggel ez is kényelmesebbé teszi az utat, akkor is ha kicsit görbe, akár némileg korhadt, megviselt. Olykor egy bevált ilyen bot megtetszik és hosszabb ideig magunkhoz vesszük, használjuk – vagy úgy hagyjuk ott az út végén, hogy más is használhassa, mintegy ajánlva.

Hogy példázatot fabrikáljunk ebből, még ha sántát is – pont sántításnál egyébként kifejezetten jól jön egy támasz –, a segítő is ilyen bot. Nem mindig kell, de olykor jól jön, általában nehéz terepen, akadálynál. Lehet jól bevált és megszokott – családtag, régi bizalmas –, vagy alkalmi, akiről aktuálisan derül ki ez a funkciója – új ismerős, aktuális jelenlévő. Azt általában érezzük, meddig terhelhető, meddig kényelmes, az adott helyzetben, akadálynál, feladatnál mennyire és hogyan használható. Vannak akik segédeszköz nélkül, virtuóz módon másznak, lazán gyűrik le az akadályokat – az más műfaj és más felkészültség, olyankor csak akadály lenne egy eszköz – de ez általában speciális helyzet, míg úton lenni egy hosszabb és akár életvitel szerű állapot. 

A bot, a segítő nem sértődik meg ha használjuk és nem szégyen igénybe venni. Ráadásul egyszerre vagyunk túrázók és botok, támaszkodunk és támasztunk, egyszerre vagyunk használók és használtak. Érezzük, mennyit bírunk, mikor kell már támaszkodnunk, mennyire bírjuk mások ránk támaszkodását. Van, hogy csak szaladnánk inkább szabadon máskor meg mászunk, akár több botot és egyéb kapaszkodókat is igénybe véve. De megyünk, haladunk, és ez a lényeg.

világítás / elkápráztatás

A felvilágosodás, megvilágosodás jól hangzik, egy kívánt állapotnak tűnik. Azonban túlzásba is lehet esni e téren, a sok fény már pont ellenkezőleg hat.

A világítás lényege, hogy látunk, jó fényben jól, a lényeget, a részleteket, összeáll az agyunkban a kép, felfogjuk és értelmezni tudjuk a látványt. Az éles fény, a túlzott kontrasztosság, azonban tönkreteszi a képet, a túlvilágított rész kiég, a sötétben maradóból meg semmit nem látunk. Ki ne csinált volna már ilyen fényképet.

Lényeges, hogy a megfelelő fényben mi rakjuk össze a látványt, mi értjük meg mit is látunk. A megvilágítás, rávilágítás sokat segít, ki lehet emelni lényeges dolgokat, formákat, összefüggéseket, a témát, amire figyelni akarunk. A fény szükséges, de a munka a mienk, nekünk kell felismerni, azonosítani, megérteni vagy akár csak gyönyörködni benne. 

Ilyen egy lényeges összefüggés megmutatása, amivel értelmet nyerhet egy helyzet, megérthetjük kapcsolatainkat, észre vehetjük hozzáállásunkat. Életünkben leginkább a kérdések tudnak megvilágítani, mikor rákérdezünk, rácsodálkozunk dolgokra, dilemmákra, titkokra vagy érdekességekre – és a válaszok keresésében előrébb jutunk. Egy jó könyv, beszélgetés, konzultáció és hasonlók segítenek továbblépni, haladni. Segítenek a megoldásban, abban, hogy mi oldjuk meg. Saját világunkban maradunk.

Merőben más a túl sok fény, az elkápráztatás. Ilyenkor nem látunk, csak annyi marad meg, hogy világos van, legfeljebb valami formák, foltok villannak fel. Mint mikor egy univerzális válasz mindent megmagyaráz és mindent megold. Helyettünk. Az egyszerű, tökéletes, mindenre kiterjedő felelet olyan értelmezést kínál, hogy már nincs mit kérdeznünk, hiszen nem látunk. Viszont a látás illúziója, a fény ereje azért megmarad, a sötétségnél jobb, másként vakít el. Az elkápráztatás megoldja helyettünk, megmondja a tutit, lehengerel. Megállít, hiszen nincs tovább, minden kész, immár nincs teendőnk. Ha még volna valami sötétebb rész, akkor nem vagyunk léggé elkápráztatva, csak mi tehetünk róla. Nagy élmény ez, mikor csak élvezni kell a ragyogást, okafogyottnak lesznek eddigi gondjaink, kérdéseink, dilemmáink. Ki ne vágyna erre?! A munkát azonban nem lehet és nem is érdemes megspórolni. 

Sajnos, vagy szerencsére, az elkápráztatás elmúlik. Kell is, hogy elmúljon, nem a ragyogásban élünk, nem ez a dolgunk. De nem is a sötétségben kell maradnunk. Érdemes jól megválasztani fényforrásainkat. Persze ha direkten rájuk nézünk, kicsit elvakíthatnak, de akkor hasznosak, ha már nem azokat látjuk, hanem azok fényében az egészet. A világot, magunkat, helyzetünket, kapcsolatainkat, céljainkat, mindazt, amivel dolgunk van. Közben olykor átérezhetjük szabadságunkat és felelősségünket, életünk minden szépségét és nehézségét.  

folytassuk jobban

A járvány nehéz helyzetbe hozott sokakat. Új gondok jelentek meg vagy a korábbiak felerősödtek, esetleg mindkettő. Nem kedvezett ez az időszak a kapcsolatoknak, de az egyéni problémáknak sem (már ha van, ami tisztán egyéni), mint a függőségek, stressz, türelmetlenség stb. Talán közeledik a vége, de akárhogy alakul, ez már egy másik világ. És mi is mások vagyunk.

Amennyiben úgy érzi, szüksége van helyzete átgondolására, támaszra, támogatásra – vagy esetleg máson látja, hogy jót tenne neki –, érdemes lehet segítséget kérni. Sokat számít, ha nem vagyunk egyedül küzdelmeinkben…

on/off line

Világunk manapság egyszerre online és offline. Sok mindenre igaz ez, a segítő kapcsolatokra is. 

Alapvetően az offline a megszokott, személyesen találkozunk, a valódi világban, fizikailag. Régi szép időkben akár maszk nélkül. 

Az online lehet sokféle. Egyszerűen telefon vagy hangkapcsolat, lényegében egy beszélgetés. Ha képpel is látjuk egymást, az még jobb, talán több is, hisz élőben maszkot hordunk. A chat, vagy levelezés kisit nehézkesebb, több félreértésre ad alkalmat – praktikus dolgokban és jó ismerősök között működik jól, de azért nem egy társalgás. 

Egyébként úgy tűnik, találkozni akárhogy lehet, vagy van amikor csak akárhogy lehet. De ha a találkozás megtörténik, akár on-, akár offline, az jelent valamit. Mert valódi a találkozás, akár telefonon, akár monitoron, akár eszköz nélkül, a kimondott és meghallgatott szó számít. A körülmények lényegesek, de van amikor maga a kapcsolat lényegesebb, a találkozás megtörténése elsőbbséget élvez a hogyannal. 

A segítő találkozásnál is a legfontosabb, hogy létre jöjjön. Azután  már „csak” a munka következik…