Lélekjelenlét

Nehéz egy szóval megragadni egy segítő kapcsolat, egy találkozás lényegét. De talán a lélekjelenlét ilyen lehet. 

Meghatározása valami olyasmi, amiben a rendkívüli esetekben megmutatkozó hidegvért, találékonyságot, döntésképességet szokták említeni. És hát minden találkozás rendkívüli, hiszen mindig más a kliens, vagy annak a helyzete, állapota. A segítő nem tudhatja pontosan mire készüljön. Igaz ez persze sok más szakmára is, egy tanár sem tudja milyen osztály várja, egy ápoló, hogy milyen betegekkel találkozik, egy ügyintéző, hogy milyen ügyfelek és ügyek találják meg. A humán területen általános jelenség az ismeretlenbe ugrás. Persze vannak különbségek mennyiségben és minőségben, talán jelentőségben is, de a bizonytalanság elemi hozzátartozója a munkának.

Szétszedve a szót legegyszerűbben adódik a lélek és jelenlét. És ezek kellenek is a segítésben. A lélek minden homályossága és misztikussága mellett jelzi, hogy két személy találkozik, akik egymást is személynek tekintik és törődnek egymással. Praktikusan a segítő más szerepben van ugyan, nem teljesen szimmetrikus a helyzet, de mindkettőjük személy volta egyértelmű. Egyikük sem csereszabatos a kapcsolat szempontjából. Lélektelenül, futószalagon nem lehet segíteni és segítségek kapni sem. Az önsegítő könyvek ezért is ütnek meg személyes hangot, egyébként elég lenne csak valami megoldóképletet közzétenni (már ha vannak megoldóképletek emberi helyzetekre). 

A jelenlét szintén szétszedhető, hiszen benne van a jel meg a lét is – ám ezzel csúnyán elnyúlna ez a fejtegetés, talán máskor, vagy lehet akár házi feladat is. Viszont az ittlét vagy jelenvalólét a segítésben biztosan meghatározó. Ez aktuálisan együtt-létet, vele-létet jelent, a segítő a segítettel és viszont. Sokat dob ám a helyzeten, ha nem egyedül nézünk szembe a problémákkal, egészen más a hangulat. Így aztán a feszültségszint is, nem csak magunkban pörgünk, kilátunk a fejünkből, sokkal nagyobb esélyünk van érdemben ránézni, átgondolni, akár megérteni. És aztán kezelni a helyzetet, magunkat, másokat. 

A lélekjelenlét munka. Befektetett energiát igényel, koncentrált figyelmet, aktív gondolkodást, érzelmek átélését – mindkét részről. Általában nem egy folyamatos heroikus közdelem, de lehetnek intenzív részei. A találkozás végére normális az elfáradás, dilemmák felerősödése, további kérdések felmerülése, némi zavarodottság is. De azért előfordul a megkönnyebbülés, a megerősödés, a felismerés élménye is, ami segít továbblépni. 

Tapasztalat, hogy a lélekjelenlét segít. Sokkal inkább, mint a tanácsok, okosságok, módszerek és technikák. Egyébként mi más is segíthetne? 

lélek-öntés

Emiatt kerestem én fel önt, hogy belém hátha lelket önt*

Régen hallottam ezt a lelket öntés kifejezést. Nagyon szép kép, ahogy az egyik ember lelket önt a másikba. Mert az egyiknek több lelke van, akár feleslegben is, jut belőle a szűkölködőnek.
A szél fúj, még a zúgását is hallani, de senki nem tudja honnan jön és hová megy. A lélek is ilyen, öntörvényű. Viszont kifogyhatatlan, nem kell félni attól, hogy az adónak elfogy. Merthogy nem a magáéból ad. De azért mégis, és akár neki is megcsappanhat.
Ahogy a lélek megfoghatatlan, úgy oda sem adható. Nem egy darab valami, hanem szél, folyadék, ami áramlik. Önteni lehet, ami mindig érdekes. Hiszen bonyolult edények vagyunk, nem ismerjük saját formánkat meg a másikét sem, így önteni bármit is kifejezetten kaland. Mindkét edény, amerről- és amerre áramlik a lélek, saját alakkal rendelkezik, ami alkalmas az áramlások kezelésére, de hát mégiscsak egész más. Ráadásul a két fél között van távolság és valamilyen közeg is, ami közvetíthet, de akadályozhat vagy torzíthat is. Nem könnyű önteni egyik edényből a másikba, komoly veszteségekkel is járhat, akár alig mehet át valamennyi. Ráadásul olykor némi visszaáramlás is lehet, ami jó, ha az öntő edény teljes kiürülését akadályozza meg, viszont kellemetlen, ha a turbulenciát fokozza, még bizonytalanabbá teszi az áramlást. Olykor jóval nagyobb adag lélek áramlik, mint amennyit a forrás észrevett vagy gondolt. Esetleg egész másképp alakul az áramlás, mint elvárható.
Eljátszhatunk a képpel, az edények helyzete, mozgása, távolsága, ki- és beáramlási nyílása, belső szerkezete stb. mennyiben befolyásolja a sikert. Mennyire lehetnek egymás számára alkalmas alakok, elhelyezkedések, mennyiben meghatározóak az átöntendő matéria jellemzői. Sokféle felállás lehetséges.
Ezekkel együtt folyamatosan lelket öntünk egymásba, kisebb-nagyobb sikerrel. Amihez gyakran elég egy mosoly, egy megértő pillantás, elfogadó gesztus. Amit csak úgy adunk egymásnak. Hasonló helyzetben levőknek pedig támogatniuk kell egymást, mint idézetünknél a Büdös Pizsamázóhoz fordul Szösz néne, hogy együtt keseregjenek a szituáció tarthatatlanságán. A világ minden keménysége ellenére igen ritka, hogy valaki elforduljon a másiktól ilyenkor, valahogy természetellenes is lenne. Azzal együtt, hogy minden ilyen szituáció számos bénázásra és szerencsétlenkedésre ad alkalmat, ami egyébként belefér. Hiszen ha kilötyögve, kevéssé hatékonyan, szabálytalanul, de a lélek áramlik. Merthogy a lélek már csak ilyen.

*Presser Gábor, Varró Dániel, Teslár Ákos: Túl a Maszat-hegyen

Pszichológia, mint technika

Érdekesnek tartom, hogy a lélektan lényegében eltűnt a szavaink közül. Meg a lelki gondozás is olyan egyházias hangulatú lett. Mint ahogy a lélek szintén régiessé, idejét múlttá vált a psziché árnyékában. Hiszen pszichés gondjaink vannak, nem lelki bajaink.
Pedig a pszichológia mégiscsak lélektudomány, bármit is jelentsen a lélek, a görög pszichét leginkább így fordítjuk – már amennyiben nem direkten a mitológiai királylányról van szó, aki Erósz kedvese, bár ez is érdekes történet. Merthogy a görögök szerettek megszemélyesíteni fogalmakat, ez talán közelebb is állt az felfoghatósághoz, mint az egzakt definiálás.
A lélek ködösebbnek tűnik ma, a psziché olyan kis okosan hangzik, azzal komoly tudomány foglalkozik – a pszichológia –, olyan mintha tudnánk miről is van szó. Hiszen a lógia/logosz azt sugallja, hogy kiterjedt megfigyelés, kutatás van e tárgyban, sokat tudunk erről. És valóban komoly irodalom van, irányzatok, iskolák, viták – minden, ami a komolyan vételhez kell.
És érdemes is komolyan venni, hisz rólunk szól. Talán nincs ennél intimebb tudomány. Mondjuk a lelkünknél sincs személyesebb. A tudományok pedig abban segítenek, hogy megértsük a tárgyukat, jelen esetben magunkat. Ami jó, hiszen ha érteni vélünk valamit olyan, mintha már irányíthatnánk is, lenne rajta valamennyi hatalmunk. Az meg könnyen belátható, hogy amit nem értünk, azon tudatos befolyást nehezen gyakorolhatunk, legfeljebb olykor csodálkozhatunk, hogy: jé, ez így működik.
A lélektan hamar több lett megfigyelésnél, alkalmazott tudománnyá vált. A megfigyelés nem csak a kvantumfizikában változtatja meg a helyzetet, a lélek is érzékeny majdnem mindenre, még saját magára is. És ha már úgyis hatunk, célszerű úgy próbálni, hogy valami kedvező kimenet alakuljon. Javuljon önismeretünk, rendeződjenek kapcsolataink, önérvényesítésünk hatékonyabb legyen stb. Ezek már elvárások is, nem tanulmányozni akarunk, bambulni, csodálkozni. Be akarunk avatkozni, alakítani, hatni. A lélektan még megtehette, hogy tanulmányoz, a pszichológiával szemben már komolyabb elvárásaink vannak. Megoldást kell nyújtania.
És ez már lényegében technológiai kérdés, technika. Kit érdekel az elméleti háttér, felhalmozott tudás, számos felmerülő dilemma? Magát, az alapanyagot, magunkat sem akarjuk megismerni, csak használni. Az számít, hogy működjön. Tegye a dolgát. Legyen univerzális. Legyen egyszerű. Legyen kényelmes. Ebben a problémában, helyzetben ezt és így kell csinálni. Mindig, mindenkinek. A többi érdektelen.
A pszichénkkel ez talán megy is, az nem mi vagyunk. A lelkünkkel nehezebb, ahhoz több közünk van. Magunkkal meg igen nehéz, ahhoz találkoznunk kell, megismerkedni, esetleg kibékülni. Személyesen, kockázatokkal, csalódásokkal, felismerésekkel és örömökkel is. Csodálkozva, ami mindig a kiszámíthatatlanról, ismeretlenről is szól. Aktuálisan magunkról.
A csodákra pedig nincsenek képletek.