Emiatt kerestem én fel önt, hogy belém hátha lelket önt*
Régen hallottam ezt a lelket öntés kifejezést. Nagyon szép kép, ahogy az egyik ember lelket önt a másikba. Mert az egyiknek több lelke van, akár feleslegben is, jut belőle a szűkölködőnek.
A szél fúj, még a zúgását is hallani, de senki nem tudja honnan jön és hová megy. A lélek is ilyen, öntörvényű. Viszont kifogyhatatlan, nem kell félni attól, hogy az adónak elfogy. Merthogy nem a magáéból ad. De azért mégis, és akár neki is megcsappanhat.
Ahogy a lélek megfoghatatlan, úgy oda sem adható. Nem egy darab valami, hanem szél, folyadék, ami áramlik. Önteni lehet, ami mindig érdekes. Hiszen bonyolult edények vagyunk, nem ismerjük saját formánkat meg a másikét sem, így önteni bármit is kifejezetten kaland. Mindkét edény, amerről- és amerre áramlik a lélek, saját alakkal rendelkezik, ami alkalmas az áramlások kezelésére, de hát mégiscsak egész más. Ráadásul a két fél között van távolság és valamilyen közeg is, ami közvetíthet, de akadályozhat vagy torzíthat is. Nem könnyű önteni egyik edényből a másikba, komoly veszteségekkel is járhat, akár alig mehet át valamennyi. Ráadásul olykor némi visszaáramlás is lehet, ami jó, ha az öntő edény teljes kiürülését akadályozza meg, viszont kellemetlen, ha a turbulenciát fokozza, még bizonytalanabbá teszi az áramlást. Olykor jóval nagyobb adag lélek áramlik, mint amennyit a forrás észrevett vagy gondolt. Esetleg egész másképp alakul az áramlás, mint elvárható.
Eljátszhatunk a képpel, az edények helyzete, mozgása, távolsága, ki- és beáramlási nyílása, belső szerkezete stb. mennyiben befolyásolja a sikert. Mennyire lehetnek egymás számára alkalmas alakok, elhelyezkedések, mennyiben meghatározóak az átöntendő matéria jellemzői. Sokféle felállás lehetséges.
Ezekkel együtt folyamatosan lelket öntünk egymásba, kisebb-nagyobb sikerrel. Amihez gyakran elég egy mosoly, egy megértő pillantás, elfogadó gesztus. Amit csak úgy adunk egymásnak. Hasonló helyzetben levőknek pedig támogatniuk kell egymást, mint idézetünknél a Büdös Pizsamázóhoz fordul Szösz néne, hogy együtt keseregjenek a szituáció tarthatatlanságán. A világ minden keménysége ellenére igen ritka, hogy valaki elforduljon a másiktól ilyenkor, valahogy természetellenes is lenne. Azzal együtt, hogy minden ilyen szituáció számos bénázásra és szerencsétlenkedésre ad alkalmat, ami egyébként belefér. Hiszen ha kilötyögve, kevéssé hatékonyan, szabálytalanul, de a lélek áramlik. Merthogy a lélek már csak ilyen.
*Presser Gábor, Varró Dániel, Teslár Ákos: Túl a Maszat-hegyen
![]() | Ez leginkább egy konzultációs blog, de mindenféle írások vannak itt, amik összességében jelezhetik mi is foglalkoztat és körülbelül mi a szemléletem. Tájékoztatásként a névjegyem és a szolgáltatás leírása, hogy mégis ki vagyok és mit kínálok. Ha ezek alapján vagy mindezek ellenére úgy tűnik, tudnánk együtt dolgozni, ajánlom az elérhetőségem. |
- - - Interaktívabb és egyéb kisebb tartalmak is: Facebook - Segito Konzultacio - - -