Az igazán újat nehéz elképzelni is. Merthogy a régiről, az eddigiről vannak fogalmaink, abban tudunk gondolkodni, hiszen abban vagyunk benne. Főleg nehézkes, ha az új mindent érint, új égről és földről van szó, már amennyiben ezek értelmezhetőek. Hiszen a még nem látott, tapasztalt újat kell leírnunk a már látottak és tapasztaltak fogalomkészletével, ami közel reménytelen vállalkozás. De valamit talán lehet érzékeltetni, legalább annyit, hogy merőben más.
Az új, a változás nem jön magától. Valami folyamat, reakció, átbillenés van mögötte. Ahogy lassan kialakul vagy valami történik a régi elemekkel és úgy jön létre az új, hogy a régi megszűnik. Esetleg eleve benne van a rendszerben, hogy lejár egyszer az ideje, szükségszerűen átalakul. Általában nem lehet úgy új valami, hogy közben a régi is megmarad, úgy változzon valami, hogy ne sérüljön az állandóság.
Külön kategória, mikor az új egy akart és vágyott dolog. Nem fizikai-kémiai-biológiai-szociális-lelki folyamatok és törvényszerűségek logikus és szükségszerű eredménye, hanem végiggondolt, megtervezett cselekvés hozza létre. Mi is tudunk ilyeneket művelni, és jó esetben nagyjából olyan következmény lesz, amilyet várunk. Kitaláljuk és megcsináljuk. Magától, csak úgy, az valami egész más lenne.
Az ilyen teremtés az igazi hatalom. Nem alakítgatás, felújítás, ráncfelvarrás. A gyökeresen más megjelenése, az abszolút váratlan és megjósolhatatlan. Ami nincs benne a régiben, mert nem abból jön. Hát, ilyet nem nagyon tudunk. A legzseniálisabb ötletek is az előzőeket követik (mindez semmit nem von le a teljesítményből, minden gondolkodás értékelendő, a minőségi pedig pláne!), ha meg nem, akkor az értelmetlenségbe jutunk. Az új nem lesz jó, nem működik. Ez csak értelmetlenség és zagyvaság lesz, nem új világ. A hatalom lényege a teremtés és viszont – akkor meg már legyen valami tényleg eredeti.
Készen állhatunk-e egyáltalán az újra?
