csak csikk

W egy padon ült a járda mellett, a kellemes déli napsütésben. Volt pár perce, ez így jól is esett. A járdán elvétve jöttek-mentek emberek, nem volt egy csúcsforgalom.
Egy idősebb férfi jött, aki a cigije végére jutva ledobta azt, gondosan eltaposta a járda szélén, majd ment tovább – ami aktuálisan közeledést jelentett.
W már régóta szeretett volna beszólni a csikkeket eldobóknak, akik persze nem egy homogén társaság. Ez a férfi például jól szituált, kellemes megjelenésű, nem tűnt notórius szemetelőnek. Volt pár másodperce eldönteni mit is tegyen, de aztán végül csak megszólította: – Bocsánat, nem lehetne azt a csikket elvinni a legközelebbi kukáig?
Különösebben frappáns vagy hatásos mondat nem lett, a férfi azonban megállt. Aztán visszafordult, megtett vagy hat lépést, felvette a csikket, zsebre tette a kezében majd folytatta útját eredeti irányába. Túlzás lenne, hogy mosolygott, de nem volt sértődött, haragos vagy ilyesmi – mintha ő is ezt tartaná normálisnak. W még egy köszönetet mondott neki, mikor ismét elhaladt előtte.
Bizonnyal nem általános egy ilyen hepiend, hogy nem alakul ki komolyabb feszültség és mégis megoldódik a probléma, sőt talán jobb lesz a helyzet mint előtte. Mert mindkét fél megerősödik abban, amit eredetileg is jónak gondolt.

szemetel és

A szemetelés régi téma. Ám folyamatosan aktuális. Talán egyre inkább, bár lehet csak nekem tűnik egyez szemetesebbnek a környeztetem.
Biztos megvan a szemetelésnek is a pszichológiája, szociológiája, dinamikája meg mindezek, foglalkozunk ezekkel és láthatóan nem tudunk mit kezdeni. Valahogy nem oldódik meg.
Ami most feltűnt nekem kocogás közben, hogy több szemét – sörös doboz, pet palack stb. – kerül az úttól távolabb a bokrok alá. Vagyis nem lazán elejtve, lengén eldobva, hanem célzottan és messzire hajítva. Vagyis tudom, hogy amit teszek rossz, el is akarom kerülni a lebukást vagy szembesülést vele, ezért eltüntetem a bűnjelet. Nem is történt semmi, hiszen nem látszik.
Persze van itt egy kis disszonancia. Azért teszek erőfeszítést, hogy meg nem történtté tegyem azt, amit egyébként nem is kell megtennem. A már kiürült csomagolás nem kötelezően eldobandó, ugyanennyi erővel az első kukáig is elvihetném. Viszont nincs már rá szükségem. Eddig a tartalmáért volt nálam, az valamiért pont itt fogyott el, a csomagolás meg már önmagában nem érdekel. Ami üres, az semmi, a semmivel meg azt teszek, amit akarok. Ha eldobom a semmit dobom el. Bár annyira mégis valami, hogy próbáljam eltüntetni, nem vagyok olyan, mint aki a saját fészkébe piszkít. A fészken kívülre simán, meg a fészek szélére is lehet, inkább a távolabbi szélére. Így olyan, mintha nem is tettem volna meg.
Nem is merül fel, hogy onnan nehéz összeszedni. Vagyis a helyreállítást, rendbetételt is akadályozom. Az út mellől valaki simán felvenné és kidobná, míg a csalánon túli bokor alól vagy vízből komolyabb küzdelem megszerezni, komoly elkötelezettség kellene hozzá. De hát én azért dobtam el, mert nem akarok foglalkozni vele, rohadjon meg – sajnos azonban nem rohad meg. Amit persze tudok.
Az eldobásban mégiscsak van egyfajta nagyvonalúság, meg egy izgalmas kis szabályszegés. Kicsinyes és kispolgári lenne tovább vinni az ürességet. A kis rizikójú rendbontás mégiscsak egyfajta hatalmi tett, erő van benne. Piti károkozás, piti kis elégtétellel, hogy hathatok a világra. Aktuálisan negatívan. Kis szégyenérzet is van közben, mégiscsak szánalmas tett a szemetelés, viszont ha ezt nem figyelem, akkor a világ uraként, szabadon cselekedtem. Persze kicsit sunnyogva.
Talán a legrosszabb, hogy szokássá válhat. Hisz egyszerre vannak szemetelés közben jó ér rossz érzéseim, de igen hamar megszokássá lehet, amikor már reflex, természetes. És ráadásul még kényelmes is…

Vendégség

N már visszafelé sétált. Odafele is észrevette az eldobott szemetet, most ismét szembesült vele. Erősen tájidegen volt az egyébként kellemesen zöld fűben, a fák, bokrok alatt. Aktuálisan egy sörös doboz.
Zavarta. N nem szerette a szemetelést, maga sem tette. A szemétszedés ötlete azonban annyira nem vonzotta, nem az övé, nem felelős érte. Meg mit is kezdjen vele? Menjen tovább egy üres sörös dobozzal a kezében? Hol is van a legközelebbi kuka? Hát, a közelben éppen nincs…
Aztán felmerült benne, hogy olyan ez, mintha valaki az ő kertjében dobta volna el. Hiszen ez az út, a fák, a fű az övé is, tekintheti a saját udvarának. Vagy folyosójának, előszobájának. Ez esetben az ő dolga rendet rakni a bunkó vendégek, látogatók után, ez a házigazda feladata. Ami nem menti fel a szemetelőt, de ha sajátjának tekinti ezt a területet – és bátran tekintheti annak –, akkor nem annyira ciki felvenni.
Ha meg úgy nézi, hogy nem a sajátja terület, hanem másé, úgy ő a vendég. Ez esetben a házigazdát minősíti az eldobott szemét, de a látogatónak is kellemetlen. Ekkor is felveheti, hátha a tulajdonos is kicsit magába száll. Optimista pedagógiai cél, ami persze nem biztos, hogy összejön. De legalább megpróbálta.
Úgyhogy N be is fejezte az ácsorgást és merengést a sörös dobozzal szemben, ami már nem volt annyira ellenséges és felháborító. Mennie kellett, hiszen mégiscsak dolga volt.

enyém

F kerékpározott és épp lekanyarodott, mikor az előtte hajtó biciklis eldobott egy csikket. Legalábbis annak tűnt. Aztán már el is távolodtak, a forgalom ilyen.
De F-nek valahogy ez megmaradt. Mit lehet ilyenkor tenni vagy mondani? Bocsi, elhagytál valamit? És hogy reagál a másik? Aki eldob egy csikket – vagy bármit – az utcán, bizonnyal tudja mit csinál. És vélhetőleg nem érdekli. A környezete. Nem fontos neki, az utca mindenkié, így aztán senkié. Miért is izgatná, hogy szemetes.
Csakhogy F most másként érezte. Mivel mindenkié, az övé is. Ez az ő utcája, hogyan szemetelhetne rajta bárki? Ez így nincs jól. Persze nem úgy az övé, hogy birtoka, tulajdona. Ahogy semmi élő nem lehet tárgyi tulajdon, a macskája sem F tulajdona. Sokkal inkább felelőssége, öröme, bosszankodása, gondja és kikapcsolódása. A párja vagy a gyermeke meg végképp nem birtok, anyagi érték, számszerűsíthető vagyon. Az övéi ők, de ez kölcsönös, annyira egyiké a másik, mint a másiké az egyik. Miközben mindenki maga is marad.
Ezen merengett F, és úgy érezte, ez az ő világa. Ahogy persze lehet a másoké is a világ, meg ő is a világé. Van egy kapcsolat, viszony, ami nem csak a kölcsönös függőség és egymásra utaltság. Valami több, más. Elfogadás, tisztelet, felelősség, jóakarat, ilyesmi. Talán szeretet.
Amibe a szemetelés nem fér bele.