Egy idősebb férfi jött, aki a cigije végére jutva ledobta azt, gondosan eltaposta a járda szélén, majd ment tovább – ami aktuálisan közeledést jelentett.
W már régóta szeretett volna beszólni a csikkeket eldobóknak, akik persze nem egy homogén társaság. Ez a férfi például jól szituált, kellemes megjelenésű, nem tűnt notórius szemetelőnek. Volt pár másodperce eldönteni mit is tegyen, de aztán végül csak megszólította: – Bocsánat, nem lehetne azt a csikket elvinni a legközelebbi kukáig?
Különösebben frappáns vagy hatásos mondat nem lett, a férfi azonban megállt. Aztán visszafordult, megtett vagy hat lépést, felvette a csikket, zsebre tette a kezében majd folytatta útját eredeti irányába. Túlzás lenne, hogy mosolygott, de nem volt sértődött, haragos vagy ilyesmi – mintha ő is ezt tartaná normálisnak. W még egy köszönetet mondott neki, mikor ismét elhaladt előtte.
Bizonnyal nem általános egy ilyen hepiend, hogy nem alakul ki komolyabb feszültség és mégis megoldódik a probléma, sőt talán jobb lesz a helyzet mint előtte. Mert mindkét fél megerősödik abban, amit eredetileg is jónak gondolt.
