okosság-célosság

A Biblia kinek mit jelent, de hátha lehet valami aktuálisat vagy nekünk is szólót találni benne. Nem túlzott belemagyarázással…

Mert Krisztus azért halt meg, és azért kelt életre, hogy mind a holtakon, mind az élőkön uralkodjék. Róm 14,9

A dolgoknak gyakran célja van. Nem csak előzménye vagy oka, amiből levezethetőek következményként. Pedig az ok-okozati gondolkodás elég jó, kézzelfogható eredményei vannak, erről szól a tudomány. Vitathatatlanul ez a legkorrektebb megismerési rendszer. 

Van, amikor célt is tulajdonítunk történéseknek. Megalapozatlanul szándékot tulajdonítani általában a gyermekkorba simán belefér: azért esik a hó, hogy szánkózhassak. Működik a fizika is, de a hóesés mégis több ennél. Amivel leginkább több, az a személyesség. Nem (csak) törvények és okságok jelennek meg, hanem kívánságok, akaratok vagy akár ítéletek. A jelenségekből próbálhatunk következtetni a személyre is.

Egy emberi élet mindig több, mint törvények és okságok. Nem csak a véletlennel, társadalmi és egyéb hatásokkal, egy személy önmagában is hordoz okokat. A megnyilvánulások következmények, melyek azonban nem következnek maradéktalanul az előzményekből és környezeti hatásokból. Van valami belső meghatározó, mozgató erő is. 

Krisztus kapcsán is ez a helyzet, célja volt halálának és feltámadásának. Nem keverendő össze az események következményével ami történt vele, bár persze ez is egy narratíva. De érezhetően több van itt, mint a körülményeknek kiszolgáltatottság. Már csak az a nagy kérdés, elérte-e célját?

szeparációs szorongás

A Biblia kinek mit jelent, de hátha lehet valami aktuálisat vagy nekünk is szólót találni benne. Nem túlzott belemagyarázással…

Ki választana el minket Krisztus szeretetétől? Róm 8,35a

Vannak rossz kérdések. Meg költőiek, amikor csak demonstráció hogy elhangzik a kérdés, hiszen egyértelmű a válasz. Vagyis nincs kérdés, válasz van, a kérdés csak ürügy a kifejtésére. Itt sem kérdés ez, hanem egy nonszensz ötlet felvetése. Az abszurd gondolatkísérlet, hogy bármi is elválaszthat. Ahogy mondják: feltéve, de meg nem engedve.

Pedig az elválasztások, megosztások, feszültségek korát éljük. Bár lehet mindig is ez volt, az elhagyottság egyetemes élmény. Aztán el is hangzik pár ötlet, mint nyomor vagy (élet)veszély, amik azért erős helyzetek. De érezzük, ez is kevés, ezek nem Istentől választanak el. Viszont embertársainktól igen, a világban megállásunktól, a kiszámíthatóságtól, a biztonságérzetünktől stb. elszakadhatunk. Ha rosszat teszünk, amikor erkölcsileg magunk sem tudjuk elfogadni magunkat, az is „csak” magunktól választ el. Ezzel együtt lehet meghasonlunk, kirekesztődünk, kilátástalannak érezzük a helyzetet. Teljes joggal leszünk eleseredettek. 

A létünk, ittlétünk azonban magában összeköt Istennel, nem valami misztikusan hanem eleve. Ittlétünk pedig teljes, mi is kezelhetjük így. Nem csak kellemes és barátságos ahogy itt vagyunk, van benne fájdalom meg minden, ami akár el is választhatna, de hát – mint jeleztük – nem nem lehet ilyen. Elszakadni a létezőnek a léttől önellentmondás. 

Node mi ennek az egésznek a lényege? Hogy nincs semmi, ami elválaszthatna Krisztus szeretetétől – bármit jelentsen is ez. De azt azért érezzük, hogy ennek van jelentősége. Akárhogy is vagyunk egyébként. 

Erőből - megoldás helyett

Vannak problémák. Tagadhatatlanul. Amiket kezelnünk kell.

Egy tervező valami tér közlekedését tervezte, szép szögletesre. Felmerült, hogy a gyalogosok nem fognak a burkolaton maradni, átvágnak a zöld területen, merthogy ritkán kerülnek ekkorát szívesen. Erre az lett az ötlet, hogy majd teszünk oda lánckorlátot. Igazán barátságos megoldás, hátha kevesebbet ront egy korlát a terület hangulatán, mint amit a zöld terület javít.

Ez jutott eszembe, mikor rendőrök jelezték az évtizedek óta így működő kis téren, hogy nem lehet ott kerékpáron közlekedni. Pedig „ahol az úttest kerékpár közlekedésre alkalmatlan”, ott szabad, az úttest hiánya pedig eléggé alkalmatlannak tűnik nekem. Ráadásul a járda „az útnak a gyalogosok közlekedésére szolgáló – az úttesttől szintkülönbséggel, kiemelt szegéllyel, vagy más látható módon elhatárolt – része; a gyalogút azonban nem járda.” Egy téren tehát nem járda megy át, a járda az úttesthez tartozik, így egy téren nem értelmezhető. Szóval nehezen értelmezhető a tiltás, legalábbis nekem, de hát a végrehajtókkal nem érdemes vitatkozni egy rendelkezés jogszerűségéről vagy értelméről.

Sok más példa is volna, de egy általánosabb jelenség lehet ezek mögött. Hogy sokszor erőből akarunk megoldani dolgokat – vagyis nem megoldani, hanem kezelni a megoldás hiányát. Olykor csak erre van lehetőség, hirtelen kell intézni egy helyzetet, ez esetben praktikus a tiltás vagy kötelezés. De ehhez erő kell, fenn kell tartani, csak addig működik. Noha már a bevezetésnél is veszteséget vagy kárt is okoz, majdnem biztosan sért érdekeket, hosszabb távon egy erőből hozott intézkedés biztosan erodálódik, felpuhul, rossz hangulatot kelt. Mégiscsak a megoldás a megoldás, vagyis amikor eleve úgy működünk, hogy nagyjából magától adódik. Példáinkban biztosítani a gyalogosoknak praktikus útvonalat vagy a kerékpárosok konfliktusszegényebb közlekedését a téren.

Igaz lehet ez mindenre, amin változtatni akarunk vagy kényszerülünk. Ami általában valami jóra rászokás vagy rosszról leszokás. Az elején kell az erő, erőltetés, szabályok. De hosszú távon nem fenntartható, így jó egyből valami más megoldáson is dolgozni, hogy ne jelentsen folyamatos erőfeszítést.

Ezért is rövid távúak gyakran a diéták, leszokások, rászokások, nagy elhatározások, mert folyamatosan viszik az energiát ha nem épülnek be. Az életmódon érdemes változtatni, kis lépésekben, ami még megy, és ha beépültek, már nem jelentenek fáradságot, akkor tovább lépni. Amíg még folyton emlékeztetni kell magunkat, nem a miénk, nem lényünk része, egy idegen tag, ezzel birkózunk.

Persze lehet, hogy valamit hirtelen és könnyen magunkévá teszünk, szerencsés esetben vannak ilyen megoldások. Ami kényelmes és egyszerű, az hamar megy. Ha nem válik kényelmessé és egyszerűvé, valami mást érdemes keresnünk, újragondolnunk a helyzetet. Hisz biztosan nem tervezünk magunknak korláttal elzárt részeket és büntetéstől való fenyegetéssel fenntartott viselkedést.

Nevetni komoly dolog

A Biblia kinek mit jelent, de hátha lehet valami aktuálisat vagy nekünk is szólót találni benne. Nem túlzott belemagyarázással…

Akkor ezt mondta Sára: Nevetségessé tett engem az Isten… 1Móz 21,6

Milyen csúnya dolog már nevetségessé tenni valakit! Milyen Isten az, aki megalázza a híveit? Nem csoda, hogy otthagyjuk, választunk valami barátságosabb kis ezoterikus, pszichedelikus, spirituális vagy hasonló fennkölt világnézetet, ami tiszteletben tartja méltóságunkat. Ahol mi vagyunk a világ közepe, körülöttünk forog minden és az univerzum csak az óhajainkat lesi. Na ilyen hitek kellenek, nem ahol tévedéseinkkel és korlátainkkal szembesítenek. 

Sára mintha keseregne, noha épp az öröm ideje, mikor egy elég nagy ígéret teljesedik be, praktikusan fia születik igencsak csodálatos módon. A csoda meg sokszor nevetséges, hiába ígérték meg, mégiscsak abnormális. Milyen gáz az, ha a megszokott és kiszámítható dolgok felrúgódnak, a kialakult kis öreges és nyugodt világunk felpezsdül. Ki akarna száz évesen egy újszülöttel járó minden nyűgöt? És abszurd is, groteszk is, valami baj van ezzel az egésszel már ránézésre. 

De talán nem csak kesereg Sára. Lehet ez megkönnyebbülés is. Egy gyermektelen – ami akkoriban megaláztatásnak számított – élet vége felé, most hirtelen jön valami jóvátétel, helyreállítás. Az eddigi keserűség, hitetlenség, negativitás válik nevetségessé a beteljesülés fényében. Talán a megkönnyebbülés nevetése ez, egy felszabadultság. Nem megaláztatás, hanem diadal, győzelem. 

Isteni magasságokból lehetünk nevetségesek. A kicsinyességünkkel, keserűségünkkel, szűklátókörűségünkkel, begyöpösödött gondolkodásunkkal, semmi újat nem váró életvitelünkkel. Ami valahogy semmiről nem szól. Ezzel együtt mégsem vagyunk jelentéktelenek, úgy tűnik csak megvan az az méltóságunk, hogy figyelmet kapunk. Akár egy nevetségessé tétel erejéig, ami azért valami új kezdete. Mért ne kezdenénk nevetve?

igen, jó

A Biblia kinek mit jelent, de talán lehet valami aktuálisat vagy nekünk is szólót kihozni belőle. Nem túlzott belemagyarázással… 

És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó. 1Móz 1,31a

Kész, pasz, pusz: vége a teremtésnek. Jól sikerült. Jön a hátradőlés.

De érdemes megnézni, mi is történik itt. Isten szemlél, vizsgál, végignéz az egészen. Immár nem csak részleteiben, de egyben is, rendszer szinten. Összeállt a kép, működik, „a gép forog”. Végső minőség-ellenőrzés pillanata ez, de úgy tűnik nincs negatív észrevétel, sőt dicséret van. És ez a másik, a látáson túl, a minősítés. A gyönyörködésen túl kell az ítélet is, ami valahogy gyakran erkölcsi. A jó és rossz morális fogalmak, el kell dönteni valamiről – vagy mindenről – melyik kategóriába tartozik. És ha besorolható, úgy kell kezelni. 

Az előző részekből, de a következőkből még inkább kiderül, hogy a világ dinamikus. Ahogy az eddigi teremtésben létrejöttek, történtek, mozogtak a dolgok, úgy a továbbiakban is ez lesz még inkább. A világ állapota pillanatnyi. Mielőtt kész lett volna nem lehetett ennyire igen jó, és mintha azóta mikor mennyire, de inkább leszálló ágban lennénk. 

A feladatunk talán kezdettől ez: lássunk és minősítsünk, ami a képmási küldetésünk is. Azt kell látnunk, ami van, nem amit szeretnénk. Divat és olykor jogos is a pesszimizmus, de mi keressük meg a jót. Itt az a hangsúlyos, hisz arra építhetünk. A jóval van dolgunk, azt kell létrehoznunk, alkotnunk, tennünk nekünk is. Amennyire lehet a hozott anyagból a legjobbat kihozni, ami a világot, meg magunkat is jelenti. Biztosan lehet javítani. És csak találunk még helyet némi jónak, ha körül nézünk.

Kezdjük jóval és folytassuk úgy is az új évet :)

idill felé

A Biblia kinek mit jelent, de talán lehet valami aktuálisat vagy nekünk is szólót kihozni belőle. Nem túlzott belemagyarázással… 

Akkor majd a farkas a báránnyal lakik, a párduc a gödölyével hever, a borjú, az oroszlán és a hízott marha együtt lesznek, és egy kisfiú terelgeti őket. Ézs 11,6

Mindannyian el tudunk képzelni idilli képeket. Amikor mennek a dolgok, „nincs többé félelem, nincs többé fájdalom”, biztonság van és elégedettség. Az elégedett emberek – és állatok – nem bántják egymást. Mindenkinek megvan az élettere, szükségletei kielégítettek. Miért is bántaná(n)k egymást? 

Hát, általában nincs meg, amire szükségünk van. Bár ez egy viszonylag kiselemű halmaz, de többnyire ez sincs meg. Az igényeink, vágyaink meg már biztosan nem teljesülnek maradéktalanul. Ezek rendszerint messze nem annyira szükségesek, de csábítóak, kellemesek, már hogyne kívánnánk őket. Főleg ha látjuk, hogy léteznek, másoknak vannak, akár számunkra is elérhetőek. Aztán persze vagy elérhetőek, vagy csak valami kompromisszummal, gyengébb változatban tehetjük magunkévá, de olyan is lehet, hogy elérhetetlen. 

Nem mindegy hogy kezeljük ezt magunkban. Sértődötten reagálhatunk igazságtalanságot emlegetve – akár teljes joggal –, ami elmehet haragig, agresszióig. De rezignáltan, beletörődve is fogadhatjuk igényeink nem teljesülését. És sok más módon is, megmagyarázva magunknak, leértékelve magunkat, felértékelve másokat, sorsot vagy karmát okolva stb. Végül akár el is fogadhatjuk keserűség nélkül, mint a dolgok természetes részét. Szükségleteinknél ez már nehezebb, de szerencsére „kevésre van szükség”. 

Kérdés még, honnan várjuk elégedettségünket? Magunk akarjuk megteremteni? Vagy jár nekünk valamiért és mások dolga biztosítani? Mennyi a mi dolgunk ebben és mennyi más embereké, esetleg olyan rendszereké, mint a társadalom vagy intézményrendszer? Ha sikerül elérnünk az elégedettséget, akkor az mennyire törékeny? Ha nem sikerül elérnünk, hányszor fussunk neki? Elégedett lehetek-e, ha tudom, hogy ideiglenes? Ha csak félig vagyok elégedett, az most félig üres vagy tele?

Itt praktikusan a Messiás uralkodása jelenik meg, ahol mindenki elégedett. Mint egy tökéletes társadalomban. Együtt vagyunk elégedettek, mi is elég jók vagyunk már, meg a többiek is. De azért ehhez kell egy Messiás, hogy ilyenek lehessünk. Ez egy ajándék, ami decemberben talán aktuális is.

negatívan

A Biblia kinek mit jelent, de talán lehet valami aktuálisat vagy nekünk is szólót kihozni belőle. Nem túlzott belemagyarázással… 

Jaj azoknak, akik azt mondják a rosszra, hogy jó, és a jóra azt, hogy rossz, akik a sötétséget világosságnak, a világosságot pedig sötétségnek mondják, akik azt állítják a keserűről, hogy édes, az édesről pedig azt, hogy keserű! Ézs 5,20

Van az a hazugság, ami már túlmegy a szépítésen, füllentésen, félrevezetésen, becsapáson. Simán lehet tagadni a valóságot, sőt ellentétébe fordítani. Voltak is erre kísérletek, mely szerint csoportnyomásra a többség tudta a rövidebbet hosszabbnak látni, ha elég sokan és elég határozottan bizonygatták. Mindenki befolyásolható és el tudunk bizonytalanodni, vajon jól látjuk, érezzük, gondoljuk… Kell is ez, hiszen az egész világot úgy tanuljuk a többiektől, az édeset, keserűt, világosat, sötétet, jót, rosszat. De ha megtanultuk, onnan már tudnunk kéne. És általában tudjuk is, csak kényelmes, biztonságos, egyszerű, előnyös lehet kevésbé ragaszkodni a tudotthoz. De teljesen normális időnként felülvizsgálni magunkat, vajon tényleg igazunk van-e? 

Lényeges megállapítás, hogy van jó és rossz, világos és sötét, édes és keserű. Nem feltétlenül mindig és minden abszolút és fekete-fehér, de van ami az. Nem lehet mindent relativizálni, elmosni, bár itt nem is erről van szó. Nem holmi tompítás vagy árnylás történik, hanem negáció, ellenkezőre váltás. És csodálatos, hogy nem dől össze a világ, a negált állítás is belefér. Sőt akár el is hihetjük, hitethetjük.

Nem azok vannak itt kiemelve, akik elhiszik – bár az is érdekes téma –, hanem akik kijelentik. Tagadják a valóságot, végletesen. Majdnem mindegy, hisznek-e nekik, már magukban a jaj az övéké. Aztán persze jön valami ítélet, de e nélkül is érezzük, a negálás, tagadás nem vezethet eredményre, nem lehet építeni rá. Nem lehet jó vége, ha ideig-óráig megy is. Hisz a világ nem olyan.

Pozitív üzenet talán az, hogy lehetünk őszinték. Megmondhatjuk ha fáj, ha rosszul esik, nem sikerült, tévedtünk stb. Csak kapcsolati szinten maradva, végül is ez a mindennapunk. Felesleges bizonygatni, hogy kellemes, jól esett, sikerült, igazunk van stb. Mi is tudjuk mi van – bár komoly munkával magunkat is meggyőzhetjük –, a többiek is. E világhoz a rossz is hozzá tartozik, a sötét, a keserű. És hozzánk is, vannak rossz, sötét, keserű dolgaink. Ahogy jók, világosak, édesek is. 

Kimondhatjuk a rosszat, sötétet, keserűt magunkról, a világról, bármiről. Dolgunk is, hogy megtegyük – ha már úgyis ettünk a jó és rossz tudásának fájáról –, a valóságban, igazságban kell éljünk. Legalább helyén tudjuk így értékelni a jót, világosat, édeset. És legjobb, ha minden az, ami. 

megér(t)i

A lényeg a plusz egy lépés. Egy plusz kérdezés, egy további gondolat, még egy szempont, egyéb asszociáció. Mélységében végiggondolni dolgokat igen nehéz, meg is ijedhetünk tőle – de még egy lépéssel tovább gondolni a megértésért megéri. Hogy lássuk, nem olyan egyszerű, van mögötte valami. És nem is olyan bonyolult, hisz kicsit jobban átláthatunk rajta. 

Néhány példa (gyenge illusztrációként, aminél csak jobbak vannak)

Annyira kell a kormánynak a tűzifa, hogy a védett természeti területeken is pusztíthatók az erdők – a kétségbeesett emberek fogadják csak el a kétségbeesett és pillanatnyi megoldásokat, amik hamar sokba kerülhetnek és éppen a jövőnket szüntetik meg. 

Kína sokkal gyorsabban melegszik, mint a világ – nem lennék Kína helyében, de a saját helyem sem igazán megnyugtató.

Az UNICEF azért dolgozik, hogy minden gyermek számára biztosítottak legyenek a túléléshez és fejlődéshez szükséges körülmények – alapvetően ez a kormány/állam feladata lenne, ha besegítünk neki nem tartja majd feladatának és nem törődik ezzel. Ha nem segítünk be még több tragédia történik… 

Lassan bomló, veszélyes anyagok vannak az esővízben – talán kivédhetetlen, hogy a valahova szánt anyagaink közel mindenhol is megjelenjenek, ezért érdemes átgondolni mit is gyártunk egyáltalán.

Ördög Nóra így tudatta férje oldalán, de tisztán látszik a fotón is: itt a bizonyíték – ha már a címből nem derül ki, hogy miről van szó vajon van-e jelentősége?

Megőrülnek a fiatalok Korda Györgyért: a Reptér a tinik kedvenc dala lett – ilyenkor hiányzik a reprezentatív minta és a időbeli követés, hogy milyen kiterjedtségű jelenségről is van szó… 

Saját Hold-szondát bocsátott fel Dél-Korea – vajon milyen arányban a presztízs és mennyiben a tudás növelése a projekt célja?

Soros embere az egyik legnagyobb földtulajdonos Ukrajnában – érdekes a birtokos szerkezet, hogy ha valakivel jóban vagyok aki valamikor találkozott Valakivel, akkor már a Valaki embere lennék?

megér(t)i

+ér(t)és – kicsit bonyolult jelentésű szó. Főleg bonyolítás esetén. Valami olyan jelenik meg benne, amit megérthetünk, ami megérheti, sőt amit megérhetünk. Pluszban van egy „meg” és egy „és” is benne, ami folytatást, folyamatot sugall. Nem is magyarázom tovább, bár lehetne…

A lényeg a plusz egy lépés. Egy plusz kérdezés, egy további gondolat, még egy szempont, egyéb asszociáció. Mélységében végiggondolni dolgokat igen nehéz, meg is ijedhetünk tőle. De még egy lépéssel tovább gondolni a megértésért megéri. Hogy lássuk, nem olyan egyszerű, van mögötte valami. És nem is olyan bonyolult, hisz kicsit jobban átláthatunk rajta. 

Gyakorlatban ez híreket jelent, információkat. Amik úgyis lejutnak hozzánk, de kísérletképp most álljunk meg ezeknél és gondoljunk bele. Csak egy kicsit. Mi lehet az indítéka, milyen következményekkel jár, hogy hat egyéb dolgokra, kinek az érdekét szolgálja, milyen egyéb jelentősége lehet, miről tereli el a figyelmet, van-e másodlagos jelentése, mivel függhet össze, mi lenne nélküle, gyakorlatban ez mit jelent, van-e értelme egyáltalán a hírnek, milyen humoros vonatkozása lehet, stb?

Ez által komolyabbak és komolytalanabbak is lesznek a minket elérő információk, és elég egy valamennyire releváns kérdést feltenni. A hírekből veszünk néhány illusztrációt, de életünk eseményeit, ismerőseink közléseit, saját megfogalmazásainkat is kezelhetjük így. Hátha tanulságos. A lényeg, hogy csak egy lépéssel tovább a megértés felé is megérheti. 

        Példák, aminél mindenki tud majd jobbat: 

Jennifer Lopez nem teszi zsebre, amit exe mondott a sztár legújabb házasságáról – Exek vajon miért érzik fontosnak beleszólni exük aktuális kapcsolatába egyáltalán és miért alkotnak véleményt e téren?

Mutatjuk, melyek Európa leggazdagabb országai – Biztosan a statisztikailag kiszámolt fogyasztási képesség a legfontosabb mutató egy ország megítélésében?

Teljesen meztelenül mutogatták magukat ezek a színésznők (fotók) Szégyentelenek. Tényleg szégyentelenek. – A színésznőknél ez a munkával járhat, ebből (is) élnek, de vajon a sugalmazott erkölcsi felsőbbrendűség miért és mivel is indokolható, mikor épp kukkolásra hív fel? 

3 bogyó, amit mindennap be kellene kapkodnunk az egészségünkért – Miért feltételezik, hogy nem jó az egészségem, illetve ha meg mégis gondom van, akkor bogyós gyümölcsök mennyire oldják meg? 

Magyarország védelmi tervének fő céljai közé emelte az energiaforrások diverzifikációját. A megközelítést az egész Európai Uniónak célszerű lenne átvenni – Gyakorlatban ez mit jelentett eddig és miből gondoljuk, hogy mások erre nem jöttek rá, sőt nem tartanak-e előrébb e téren?

Fotókon jól látszik, hogy a Balaton vízszintje is sokat csökkent – A képek nyújtotta demonstráción túl van-e következménye, hatása egy ilyen bemutatásnak és a kesergésen túl vajon mit vált ki?

Márki-Zay Péter gyurcsányozott, a DK nem maradt adós a válasszal – Azon kívül, hogy érezhető a feszültség, vajon személyek közötti, szervezetek közötti, szemléletbeli-e a probléma, és a megoldás vagy az eszkalálódás felé tartanak?

Szijjártó: Csak a béke jelent megoldást – Vajon van-e, aki nem a békére törekszik hosszabb távon, akár a másik legyőzésén, megsemmisítésén keresztül is? 

süllyedés

Mindig van lejjebb, ezt tudjuk. És ha hagyjuk. Amit magára hagyunk, amivel nem foglalkozunk az pusztul, így működik a világ. A környezetünkben alapvető a lebomlás, elporladás, tönkremenetel, hasonlók. A szervetlen világ is erre tart, a szerves pedig még látványosabban. Kevés dolog tűnik valamennyire időállónak, ráadásul azok jelentős része szemét. 

Igaz ez a társadalmakra is, szintén a legalacsonyabb energiaállapot felé haladnak, láttuk nagy civilizációk pusztulásánál. Amint abbamarad a fejlődés a leépülés elkezdődik, ha nem fektetünk be – tudományba, kultúrába, vallásba, intézményekbe, közösségekbe, társadalmi értékekbe – máris jön a visszasorvadás. Valamilyen alapszintre és olykor emberi világunk alkotóelemei saját maguk paródiájává vagy kísértetévé válnak, esetleg eltűnnek. Ráadásul ördögi kör indul, a pusztulásban gyengül a motiváció meg jövőkép, így még kevesebb energiát fektetünk be és már nem is hisszük, hogy érdemes. 

Maga az egyén is csak azt tudja megőrizni, amire vigyáz, amit használ. Ha egy végtagunkat valamiért nem használjuk egy ideig, rohamosan romlik. Memóriánk is kopik, a valaha stabilan tudott dolgainkra alig emlékszünk, ritkán használt készségeink is gyorsan hanyatlanak. Viszonylag hamar lelassul a fejlődésünk majd öregedni kezdünk, nehezebbé válik az épülés, később a szinten tartás is. Ha jól gazdálkodunk legalább lesz honnan leépülni, amit komoly munkával azért nagyban lassíthatunk. 

Hát ennyit az optimista hozzáállásról. 

A társadalom és az egyén között ott vannak emberi kapcsolataink, a pár-, baráti-, rokoni-, ismeretségi-, érdek- vagy egyéb kapcsolatok. Egy megszakadt kapcsolat, ha annak idején jól alakult ki és korrekten maradt abba, általában könnyen folytatható. Nehézségeink inkább a folyamatban levő viszonyainkkal akadnak. Hiszen alkalmilag tudunk viselkedni, odafigyelni, fegyelmezni magunkat – folyamatos kapcsolatainkban nem biztos, hogy ez megy.  Sokkal inkább magunkat adjuk és a másik is, így aztán olykor csalódást okozunk magunknak és a másiknak. A kapcsolatok is hajlamosak ellaposodni, kiürülni, rosszabb esetben károssá sőt rombolóvá válni. A  kiszolgáltatottság-hatalom, irigység-fennhéjázás, csodálat-lenézés, félelem-agresszió és hasonló viszonyok igencsak megkeserítik mindkét oldal életét, torzítanak a kapcsolaton. 

Talán mégis a kapcsolataink azok, amikkel tudunk mit kezdeni. Erre van hatásunk és ez hat ránk leginkább. Meghatározza egyéni állapotunkat, hangulatunkat, energiáinkat, jövőképünket. Ha jól vagyunk a többiekkel, jobban érezzük magunkat. Meghatározza társadalmi viszonyainkat is, ha számíthatunk egymásra, odafigyelnek ránk és mi viszont, akkor máris egy biztonságosabb és kiegyensúlyozottabb világban vagyunk, kevésbé kell bizonytalankodnunk és bizonyítanunk. 

Persze a kapcsolataink nem javulnak maguktól, minden félnek van teendője. Észrevenni, elfogadni, valamennyire megérteni sőt tisztelni egymást, ez feladat, nem is a legkönnyebb. Ellenállni sok kísértésnek, mint a méricskélés, verseny, mindenáron érvényesülés, irreális szintű konfliktus-kerülés, önérzet abszolutizálása vagy tagadása, békesség erőltetése, elismerés kiharcolása és számos hasonló. Jó felismerni, hol csúsznak félre kapcsolataink – és persze melyik hol –, mi használ és mi árt a rendezésnek, mit érdemes megtenni és mit elkerülni. 

Általában egy rossz viszony mindkét félnek kellemetlen, erőfeszítéseket kell tennünk a feszültség kezeléséhez és megmagyarázásához. Ezért többnyire kölcsönösen érdekeltek vagyunk a rendezésben, megoldásban. Hiszen egy rendezett kapcsolat már nem viszi az energiát, hanem hozza, de mindenképpen kezelhetőbb, kényelmesebb, élhetőbb. Érdemes hát felemelni a kapcsolatot onnan, ahová süllyedt. Ez által mi is emelkedünk, és kicsit mindannyian is.

a rend lelke

Egy lelketlen rend hozhat-e lelket, tehet-e hozzá minőségileg a rendetlenséghez és ez elég-e? 

Lényeges leszögezni, hogy szeretjük a rendet, az értelmet, az „értelem akarása” jól ismert kifejezés. Más megfogalmazásban „ösztönösen ki vagyunk éhezve az autentikus jelentésre és a rendre”. Értelmes rendet akarunk tehát, amit tudunk kezelni, amihez tudunk viszonyulni, ezt keressük mindenben, a rendetlenségben is. Szóval kell a rend.

De egyáltalán honnan jön? Bár a rendről igen kiváló értekezések születtek, most az eredet érdekes, mi adja a rend lelkét, milyen a rendünk?

Van, hogy eleve „tudjuk” a rendet és azt látjuk bele a világba. Mivel tudjuk mi van, ezt is tapasztaljuk meg, visszaigazolva látjuk magunkat és még jobban tudjuk. Így erősödhetnek a sztereotípiák, betonozódhat be világnézetünk, hozzáállásunk. A mindenki anyagias, a világ gonosz, az erős marad életben stb. segítenek negatívan látni – de ha csak a jót vesszük észre, az meg azt erősítheti, hogy csak jó van. Ez által abszolút érthető és kezelhető értelme van az egésznek. 

Következő fokozat, ha meglátásunkat rá is erőltetjük a világra. Ha tudjuk befolyásolni, sőt olyanná tudjuk és akarjuk alakítani, akár őszintén vagy számításból. Itt már teszünk is azért, hogy visszaigazoljuk magunkat. Ha megsértünk valakit és csúnyán néz ránk visszaigazolja, hogy így viszonyulnak hozzánk. Provokálunk, hogy elmondhassuk, igazunk lett. Akár társasalmi, politikai szintig elmehet, hogy a másik reakcióját úgy kezeljük, mintha magától, előzmény nélkül történne, így okot adva minősítésére és negatív hozzáállásunk igazolására. Pozitív provokáció is lehetséges, de ritkábban fordul elő, viszont abból meg optimista megerősítés születik.

Szerényebb és nyitottabb hozzáállás, ha nem megmondani akarjuk a rendet, hanem felismerni, felfedezni. Ha kérdezünk és nem elégszünk meg a legegyszerűbb válasszal – viszont azt is el tudjuk fogadni, ha (most, számunkra érthető módon stb.) nincs válasz. Ha nem mi mondjuk meg ki miért csinál valamit, hanem megkérdezzük, esetleg próbáljuk kitalálni és ellenőrizzük sejtésünket, végső esetben simán elfogadjuk, hogy ez van és nem gondoljuk túl. Sőt, akár többféle helyes választ is lehetségesnek tartunk. Itt a kíváncsiság a kiindulás és felemelő élmény, ha megoldás születik, felismerjük a rendet.

Mint annyi minden esetében, itt is van e két véglet, az egyik kényszeres, erőből történő, gyakran kicsinyes – ellentétben a szabad és felszabadult, nyitott és nagyvonalúval. Utóbbi a szimpatikusabb, de hát ha tényleg akarjuk az értelmet, a rendet akkor idegesít ha nincs meg – időnként folyamodunk a kevésbé szimpatikus megoldáshoz, mert még mindig jobb, mint a rendetlenség. A mi rendünk, tudjuk hogy hamis, de jobb híján megteszi. Jó esetben nem éljük nagyon bele magunkat, legalább mi nem vesszük komolyan. 

A cél mégis az, hogy minél inkább merjünk szembenézni az alkalmi rendetlenséggel, várjuk ki, míg a világ saját rendje felfedi magát (vagy nem) és kérdezzünk, vizsgálódjunk kíváncsian és rácsodálkozva. Minőségileg sokat jelent a válaszok szempontjából is.

fogyasztás

A fogyasztás reménytelen: mert nem fogy.

Az ünnepek mindig a fogyasztásról is szóltak. Főleg szegényebb időkben ritka és kiemelkedő alkalom, amikor nagyobb lábon élünk, némi luxust is megengedünk magunknak. Néha úgy is megengedjük, hogy egyébként nem engedhetnénk meg. Mert kell egy kis önfeledtség, nagyvonalúság. Ha nem vagyunk ehhez szokva, könnyen túlzásba esünk, nem tudjuk felmérni fogyasztási képességeinket. Nem tudunk annyit fogyasztani, amennyit gondoltunk vagy terveztünk.

Ez olykor a hétköznapokra is igaz, és nem csak élelmiszerekre. Az egész világ, de a gazdaság mindenképpen a fogyasztásról szól, talán fontosabb is, mint a termelés. Eszméletlen mennyiségű javakat állítunk elő, amit el kell fogyasztani – hiszen nagy részük megromlik vagy elavul. Ha nem tesszük a magunkévá, hiába a sok gondolat, munka, energia, anyag, környezetszennyezés stb. Tiszta veszteség lesz.

És nem tudunk ennyit fogyasztani. Nem bírja a szervezetünk az ételmennyiséget. Tárgyakat, eszközöket sem tudunk ennyit elhasználni, gyakran tökéletes állapotúakat cserélünk le újabbra. Ha nem lenne járványhelyzet, akkor sem tudnánk elmenni mindenhova, amit ajánlanak és még érdekelne is. No meg a pénztárcánk sem teszi lehetővé. 

De az ingyenes vagy könnyen elérhető dolgokkal is így járunk. Nincs annyi időnk, hogy minden filmet vagy előadást megnézzünk, minden zenét meghallgassunk, minden hírt, újságcikket, könyvet elolvassunk. Ahogy minden kedvelt tevékenységet kipróbálni vagy művelni szintén nem fér bele. Ugyanez igaz a találkozásokra, akár szeretteinkkel, akár más érdekes és lényeges emberekkel. Még a vállalt vagy ránk terhelt kötelességeink sem egyszerűen oldhatóak meg. 

Van pedig egy ilyen jellegű sürgetés, anyagi és szellemi dolgokat kell fogyasztani, részt venni eseményeken. Mert ezek egyébként jók, kedvünk is lenne hozzá és nagy részük hasznunkra válna. De hát van egy befogadó képességünk, sok szempontból. Ha telítődünk valamivel, utána lehet gondolkodni, talán nem is azt és úgy kellett volna fogyasztani, mással jobban jártunk volna. Állandó a bizonytalanság egy ilyen széles választéknál, hisz' egy választásunkkal aktuálisan az összes többi esélyest kizárjuk. 

Nem véletlen, hogy többen jelzik, elegük van ebből. Nem akarnak mindennel törődni, főleg fogyasztás jelleggel. Elég ami van, azt is rendesen meg kell emészteni és nem rátölteni. Elég a kevés, abban is benne van az egész teljesség, a többel csak romlana a helyzet. Úgy tűnik inkább a kevésre vagyunk kitalálva, kalibrálva, mint a sokra. Hiszen a fogyasztás egy megnyerhetetlen versenyfutás. Ha nincs elég, nincs cél – az eleget elérve ugyanis nem kellene tovább fogyasztani. 

A szükséges és a kívánatos erősen elvált már, a folyamatos csábítás folyamatos feladatot ad. Igényeink általában a szükségleten túli fogyasztásra ösztönöznek, hiszen bőség van. Bőség információban, szórakozásban, lehetőségekben. Általában könnyűnek tűnik, egyszerűnek, miért is korlátoznánk magunkat? Hogy nem bírjuk feldolgozni, igazából nem tudunk mit kezdeni vele, nem épül be, nem lesz a miénk? Nem baj, legalább úgy teszünk. Olyat játszunk mintha tudnánk, értenénk, átéreznénk, és erről meg is győzzük magunkat, és még inkább másokat. 

Az introvertáltak világnapján – január 2. – különösen érdemes kicsit befelé figyelni, átgondolni a kint és bent viszonyát, külső és belső kapcsolatát. Hisz a lehetőségeink jó dolgok, a látszat is fontos. De érdemes dolgainkat és fogyasztásunkat úgy intézni, hogy megmaradjunk magunknak, az legyen a miénk, ami tényleg kell és hasznos – és felhasználni is tudjuk. A javunkra. Mértékkel.

bölény

„Az európai bölény Európa ma élő legnagyobb testű szárazföldi emlőse.”
Mondjuk ez a nevéből következik, egy bő lényhez képest az összes többi szűk lény :)
No, ez kifejezetten rossz poén volt, szerintem csak a kitalálójának tetszik. Bár ez is valami, ennél rosszabb lenne, ha még neki sem.
A poénok is olyanok, mint a gyerekek, legalább szüleiknek általában tetszenek. Még a leggyengébbeket is valahogy személyesek, érezzük, hogy belőlünk származnak, a lelkünk darabjai. Saját ötleteinkkel elég intim kapcsolatunk van, kívülállók általában nem is értik ezt a bensőségességet. Mások csak csodálkoznak, hogy egy hülyeséget milyen lelkesen adunk elő, hogy örülünk neki. Nem értik, hogy ebben munka van, egy folyamat előzte meg. Nem voltak jelen a születés csodájánál – amit azért ha nem is szülési fájdalom, de gyakran komoly gondolkodás előz meg, bár nem feltétlenül a poén létrehozásának céljával. A boldog és meglepetésteli rácsodálkozás, az újszülöttel való ismerkedés, az esetleges későbbi fejlődés figyelemmel kísérése a szülők privilégiuma.
A poénok születése tehát személyes élmény, jó esetben a közösségi neveltetésüket megelőzi némi gyarapodás és letisztulás, de a komolyabb poénok általában közösségben fejlődnek. Gyakran már születésük is társaságban történik, az interakciók kifejezetten termékenyek ilyen szempontból. De sokszor további jelentős fejlődési potenciál van abban, hogy kilépnek a születéskori társaságból, és közkinccsé válnak. Jó táptalajon, azaz szellemes interpretációval nagyot tudnak fejlődni, fejlett formában pedig jobban tudnak terjedni. A virulensebbek hamar meghódítják a rendelkezésükre álló elméket – olykor nem feltétlenül örömet okozva.
És ahogy mindennek, a poénok életciklusának is van leszálló ága, többször beléjük futva már kevéssé ötletesek, elcsépeltekké válnak, kihűlnek. Olykor egy ideig, például új környezetbe kerülve kicsit erőre kaphatnak, de nagyon kevés van köztük, ami hosszú távon életképes lenne. Jelentős részük persze eleve kérész életű, esetleg eleve egy alkalomra született.
De biztosan jó nekik, hogy amíg itt voltak szeretettel gondoltak rájuk, legalább szüleik. A többiek pedig elnéző elfogadással.