Gyerekség

Gyereknek lenni jó, talán a felnőttek tudják ezt a legjobban. 

Reprezentatív mintán nem biztos, hogy be tudnám bizonyítani, de mintha párkapcsolatokban sűrűbben előfordul, amikor egy apa kvázi gyerekként is működik a családban. Az anya szájából elhangzik, hogy ő az N+1-dik gyerek. És ebben alapvetően egyet ért az apa is.

Tulajdonképpen kellemes gyereknek lenni, ki ne vágyna rá? Kényelmesebb, felelőtlenebb, kiszolgáltabb, passzívabb, hát hogyne ilyen életet szeretnénk. Szabadsággal, kötetlenséggel, játékossággal. Ez a legjobb időszakunk volt régen, meg most is ha nagy néha megengedhetjük.

Mi lehet ezzel a gond? Általában az, hogy ha gyerekeskedünk, akkor valaki másnak viszont felnőttnek, sőt szülőnek kell lennie. Ha költünk, valakinek elő kell teremtenie az anyagiakat ehhez, ha eszünk valakinek meg kell főzni, ha rendetlenkedünk valakinek vissza kell állítania a rendet, ha felelőtlenkedünk valakinek felelősséget kell vállalnia. Azon az áron lehetünk gyerekek, ha valaki elviszi a felnőtt részt. 

Lehet, hogy nem volt olyan gyerekkorunk, amilyen szerintünk megilletett volna, és most pótolni szeretnénk, tulajdonképpen érthetően. Vagy valamiért nem lettünk felnőttek, és csak ehhez értünk. Esetleg a másik annyira felnőtt vagy szülő, hogy nekünk csak ez marad mellette. Számos dinamika lehet egy szülő gyereksége mögött.

Aztán van olyan is, hogy az anya szintén szeretne gyerek lenni. Hogy az apa legyen kicsit a felnőtt, ő meg végre elengedhesse magát egy kissé. Partner-e ebben a másik? Egyáltalán képes-e felnőtteskedni a gyerek és gyerekeskedni a felnőtt, vagy már végérvényesen merevek a szerepek? Lehetnek-e mindketten egyszerre gyerekek, vagy akár az egész család? Mindenképpen jó játék lenne.

Nézet eltérés

Szóba kerültek az összeesküvés elméletek, miközben egyébként a felnőttségről beszélgettünk, és mintha lenne összefüggés.

Ha találkozunk valamilyen konteó hívővel, keményvonalas ezoterikussal, fundamentalista vallásossal vagy akár politikailag nagyon elkötelezett emberrel, érdekes ahogy egyszerre jelennek meg az énállapotok.

Klasszikusan ugye három énállapotban leledzünk, ami szülői, gyermeki avagy felnőtt lehet. A szülő lehet kritikus vagy kontrolláló és gondoskodó vagy támogató, a gyermek pedig lehet alkalmazkodó, szorongó, lázadó vagy szabad. Nem túl bonyolult, de nagyon jól használható rendszer, sok mindent meg lehet érteni vagy magyarázni általa – de legalábbis egy ilyen jellegű átgondolást megérhet egy érdekesebb helyzet.

Szóval emberünk általában egyszerre van kritikus szülői és egy lázadó gyereki állapotban, ami által mindent is (jobban) tud és ha ez valamiért nem sikerül érvényesülnie a helyzetben, úgy talán szorongó lesz, de inkább lázadó, „hisztis”. Ami bizonyos, hogy nem alakul ki érdemi kommunikáció, nem nyitott a másik véleményére, egyéb tényekre, adatokra, rövidre zár és nem sikerül az aktuális témát érdemben megtárgyalni. Ez történhet intelligensen, szarkazmussal vagy humorral, de egyszerű tereléssel vagy tagadással, elzárkózással is. Az érdemi kommunikáció helyett simán kioktat vagy megsértődik, esetleg csúfolódni, sértegetni, személyeskedni kezd. Az uraló szülőből frappánsan vált gyerekbe (vagy vissza). És máris vége a helyzetnek, így akár győztesnek is érezheti magát. 

Felnőtt állapotunkban objektívek, realisták, logikusak, rugalmasak, következetesek, felelősségteljesek stb. vagyunk. Mikor épp sikerül felnőttnek lennünk, az egy jó és hatékony állapot. Viszont nem könnyű felnőttnek maradni egy kioktató szülővel vagy durcás, esetleg agresszív gyerekkel szemben. Mi is könnyen kioktatóak vagy durcásak leszünk a másikkal párhuzamosan vagy épp ellentétesen. Persze számos más reakció is lehet bármelyik részről, mint például a lesajnálás, az okos általi engedés vagy egyszerűen kilépünk a helyzetből. Meghatározza reakciónkat, hogy mennyire fontos számunkra a téma vagy a másik ember. 

Mindenesetre ami érdekes volt nekem, hogy lehetünk vagy lehetnek velünk szemben egy ilyen kevert, egyszerre szülői és gyereki állapotban – persze mindkettőnek a negatív elemét megjelenítve. Ha ezt felismerjük, talán inkább tudunk felnőttek maradni és felnőttként kezelni a kommunikációt. Már ha szánunk erre ennyi energiát…

Felnőtt tartalom

A „felnőtt tartalom” általában erotikus, szexuális vagy éppen pornográf tartalmat jelez. Vagyis az egyszerű képlet szerint felnőtt = szex, szex = felnőtt. Korhatáros szokott még lenni a (durvább) horror, esetleg az addiktív szerek reklámozása vagy megjelenítése, és olykor a valóban megrázó történet is. De messze a szex vezet.

Valóban ez lenne a felnőttség? Merthogy ezek a tartalmak sok szempontból gyerekesek, legfeljebb serdülő jellegűek, amikor a tomboló hormonok igen meghatározóak. A felnőtt jelző általában túlzás. Hiszen igen egyszerű a cselekmény, szimplák a karakterek, jellegtelenek a konfliktusok. Nagyon könnyen befogadható az egész, mintegy előemésztett, nincs vele teendő a fogyasztárhoz. Viszont a megjelenítés látványos, dinamikus, jobb esetben legalább ez megvan. Mondhatjuk hogy kikapcsol, szórakoztat, kicsit vasalgatja agytekervényeinket. De inkább infantilizál, a bennünk élvő gyermekhez szól, azt szolgálja ki, azt is egyszerűségében.

Egyébként jó, hogy van bennünk egy gyermek. Így tudunk spontának lenni, szabadok, csodálkozóak, naivak. Minderre szükségünk van, igen unalmas lenne egy konszolidált, sótlan felnőtt világ. Csak a felnőtt tartalmak nem ezt szolgálják ki, kevés a spontaneitás, szabadság, csodálni való – hanem az alapösztönöket, a mielőbbi kielégülést, egocentrizmust, a rettegést és nagyon leegyszerűsített vágyakat. Instant álmok, érzések, érzelmek. 

A felnőtt világ jó esetben más, vagy annak kéne lennie. A realitás a kiindulópont, a valóság, ehhez jön a megértés. A gyermeki kíváncsiság helyébe már a tudatos és kitartó megismerés lép, amihez a felelősségvállalás kapcsolódik. Másokhoz való kapcsolódás és elköteleződés. A következmények kiszámítása és vállalása. Nomeg a munka, amivel teremtünk, létrehozunk, fenntartunk. És van egy felnőtt erkölcsi érzék, empátia és szolidaritás. Nem könnyű felnőttnek lenni, de felnőttek között lenni megnyugtató és felemelő. Milyen barátságos és pozitív lenne egy nagyrészt felnőttekből álló társadalom…

Nem csak dolgunk, kiváltságunk is felnőttnek lenni, legalább nagyrészt és alapvetően. Élvezető állapot és legalább annyi örömöt tartogat, mint a gyermekség. Csak ezekhez az örömökhöz fel kell nőnünk, a tényleg felnőtt tartalmak ebben segítenek.