érdekes és érdektelen

Érdekes az érdekes szó. Jelent izgalmasat és furcsát is, mérsékelten használható akár pozitív akár negatív értelemben. A hozzá kapcsolódó szavakkal viszont még érdekesebb. 

Elvileg az érdekből ered. Az érdek meg központi fogalom az életünkben, ez mozgat minket. Ha valami az érdekünkben áll, érdekünket szolgálja, az jó, azt érdemes (most az érdembe nem megyünk bele), azzal jól járunk. Az érdekünk pedig több, mint az érdeklődésünk, kíváncsiságunk – ez vezet a sikerhez vagy boldoguláshoz. Amit érdekből teszünk nem feltétlenül tetszik nekünk, esetleg nem is értünk vele egyet. Gyakran indoklásként használjuk erkölcsileg labilis döntéseink igazolására. Hiszen nem várható el, hogy érdekeink ellen tegyünk. 

Ellentéte praktikusan az érdektelenség lehetne, de hát az mást jelent. Az érdektelenség az unalmas, ami nem érdekel, nem pedig az érdekeink ellen való. Az érdektelenség rosszabb, nem érdekeink-, hanem érdeklődésünk hiányáról szól. Amikor nem számít, mindegy. Ez már az entrópiával rokon, a hőhalál, a dinamika elvesztése. Az érdekeink továbbra is megvannak, csak már nem foglalkozunk velük – és magunkkal sem. Az érdektelenség rólunk szól, a mi állapotunk, a helyzetünkkel általában összefüggésben, de nem feltétlenül. Gyakran elfáradunk, belefáradunk, kilátástalannak látjuk. Elfogyott az energiánk, esélytelennek találjuk, tulajdonképpen elegünk van. 

Az érdektelenségnek megvan a nyugalma, ez azonban passzív és halálos nyugalom. A megnyugvás jó esetben egyfajta elégedettséggel jár együtt, megpihenéssel, erőgyűjtéssel, a tovább haladás ígéretével vagy magával a haladással is – amikor már megy. A megnyugvás teret enged az érdeklődésnek, a figyelemnek, továbbra is jelen van. Az érdektelenségből ez a jelenlét hiányzik, mert távolságtartás és kivonulás akár a világból, akár magunkból. Ha már nem vagyunk jelen, akkor nem vagyunk a világ vagy magunk része, semmi nem hat ránk és mi sem hatunk semmire. Közben azért érezzük a hiányt, a megfosztottságot, hogy az az igazi, amikor van hatalmunk hatni, van receptorunk a hatások észlelésére, amikor létezünk. Szeretnénk jelen lenni, csak nem megy.

Lehet-e segíteni annak, aki nincs itt? Vissza tudjuk-e hozni magunkat a jelenlétbe? Milyen folyamat során alakult ki ez az állapot, hogy lettünk ilyenné – és vissza lehet-e fordítani vagy más irányt adni? Megéri-e a munkát, kockázatot? Ezekre azért egy megfontolt és stabil igen a válasz. És az igenlést követően kialakulnak a feladataink, teendőink egy jobb folytatás felé. 

Érdekünk, hogy érdekesnek lássuk a világot és magunkat is. Nem csak magunk miatt, nem meggyőznünk kell magunkat erről, hanem felismernünk, hogy tényleg érdekes. 

poloska és buborék

Az alkalmasabb marad életben – gondolta U, elnézve a poloskát. Node mire alkalmasabb? Miért is?
Olyan jó azt vélni, hogy a teremtés koronái és e világ urai vagyunk, ráadásul ezt az intelligenciánknak köszönhetjük – bármit is jelentsen ez. Aktuálisan persze technológiát jelent, hisz e nélkül a legvédtelenebbek lennénk, igen kevés túlélési eséllyel. U nemrég olvasta, így eszébe jutott, mit mondott Lorenz: Egyetlen olyan lassan kialakuló változás sem képes veszélyeztetni egy élettér egyensúlyát, mint amilyen a fajfejlődés vagy az éghajlat változása. Hirtelen változások azonban, még ha azok látszólag csekélyek is, váratlanul nagy, sőt katasztrofális hatással lehetnek. A nem egész fél évszázados szavak eléggé aktuálisnak tűnnek. Aktuálisan pedig nem lassú az éghajlat átalakulása és nem is csekélyek a változások, hogy hathat ez vajon az életterünkre? Bizonnyal katasztrofálisan.
Életterünk pedig immár döntően mesterséges, persze nyomokban természetet tartalmaz. Na jó, még nem iktattuk ki a természetet, sőt szeretjük, főleg amennyire kordában tudjuk tartani. De az életterünket mi határozzuk meg, milyen fajokkal élünk együtt, sőt milyen fajokat engedünk élni. Vagy melyeket nem tudjuk aktuálisan kiirtani – legyen az szuperbaktérium vagy poloska. Merthogy világunk mindennel együtt sokkal összetettebb, mint amit kezelni tudunk. És ha kis buborékainkban úgy is tűnik nem hat ránk a környező világ, hisz saját mikroklímánk és ellátó rendszerünk van, mindez ezer szállal kötődik a környezethez.
Más szemlélet, ha az életterünket tesszük alkalmassá a magunk számára, vagy ha magunkat az életterünk számára. Kiszolgáltatottsági szempontból az igénytelenség a nyerő. Nem az nyer, aki vizet szerez – persze ez sem utolsó –, hanem aki jól bírja víz nélkül. Védekezhetünk ellenségeink ellen, de jobb, ha nincsenek ellenségeink, mert jelentéktelennek tűnünk és még az ízünk is rossz.
Kár, hogy az ember fizikailag igen érzékeny, csak erősen behatárolt körülmények között tud megmaradni. Sosem leszünk poloskák. Éppen ezért kéne nagyon vigyázni a nagy életterünkre, a környezetre, mert a kis buborékaink csak ezekkel összhangban tarthatóak fenn. És minél markánsabb a határ a buborék külső és belső fala között, annál könnyebben pukkan el.

lábnyom

Mindenfelé hallani: nem a szelektív szemétgyűjtés, hanem a szemét meg nem teremtése a megoldás. A szelektivitás, újra hasznosítás, környezetbarát anyagok és csomagolás mégis lényeges, ad egy esélyt. Persze bármit is használunk, általában szemét lesz belőle. Nem is csak szemét lesz, hanem az előállítás sokba került.
Az újrahasznosíthatóságra és egyebekre már kialakultak elfogadott jelölések, általában fel is tüntetik. Van jel környezetbarát termékre, ökológiai gazdálkodásra, méltányos kereskedelemre, felelős erdőgazdálkodásra, állati tesztelésre és egyebekre – és olykor egy terméken több jelölés is van. Hisz az egyik tanúsítvány nem feltétlenül jelent bármit a másik szempontjából. Nem derül ki a háttérben előforduló gyerekmunka, éhbér, kizsákmányolás egy ökotermék esetében és viszont. Mégiscsak úgy lenne az igazi, ha minden szinten korrekt lenne az áru.
Egy termék ára az, amit fizetünk érte, hiszen ezért lehet a miénk. Ez fedezi az előállítási és hozzánk eljuttatási költséget. Ha nem fedezné, tönkre mennének az ezzel foglalkozók. Úgyhogy az árban benne van a felhasznált víz, energia, alapanyagok, bérek stb.
Tisztességes tájékoztatás lenne a környezeti terhelés mértéke is, amivel előállították. Az egyre tudatosabb vásárló ezt is mérlegelhetné, nem csak az állatbarát előűllítást. Látva, hogy ezt a pólót vegyszermentes alapanyagból állították elő, viszont kétszer annyi édesvizet használtak el és szén-dioxidot bocsátottak ki a gyártásánál, mint a másiknak, ami ráadásul fair trade jelzésű. Nem könnyű választás, vélhetőleg a dilemmáink fokozódnának. Mégis jó lenne tudni egy-egy cikk mibe került a környezetnek.
Persze egyből számos probléma merül fel. Milyen terheléseket számítsunk fel, pl. az energia terén? Amíg az alapanyagból áru lesz, vagy az alapanyag is beszámít? Az erősen összetett termékeknél hogy lehet korrekten kiszámolni a különféle, különböző anyagú és megmunkálású alkatrészekből az eredményt? A szállítás, elosztás, raktározás hogy kerül feltüntetésre, hiszen ez a csomagolás után történik? A reklámok, marketing energia-felhasználása is megjelenjen? Beszámít a termékbe a menedzsereknek a fejlesztés során tett repülőútja, vagy a minőségellenőrök utazásának energiafelhasználása? Több terméket előállító nagy gyáraknál a telephely fűtése-hűtése hogy jelenjen meg? A kutatások, fejlesztések terhelése hogy oszlik meg az egyes termékeken – hiszen nem mindig tudni mennyit is gyártanak majd?
Talán legegyszerűbb lenne kategóriákba sorolni az árukat, mint az energiafelhasználás hatékonysága tekintetében. Mi lesz a döntés, ha egy A+-os hűtőszekrény D környezetterheléssel gyártva verseng egy B kategóriás, de A terheléssel gyártott társával. Ami persze újabb dilemma, hiszen hosszabb távon az első környezetbarátabb lehet, energiatakarékossága miatt. Akár meg is adható az időtartam, amikor már környezetbarátságosabb az elsőre szavazni. Bár ha megújuló energiával működtetjük, behozhatatlan előnye van a másodiknak. És még csak két szempontot vettünk figyelembe.
A bonyodalmakkal együtt is szemléletformáló lehetne a környezeti terhelés feltüntetése a termékeken. Hátha kevesebb felesleges dolgot vennénk meg, látva a tényleges költségeket. Ami egész más jellegű költség, mint a pénz.