Elvileg az érdekből ered. Az érdek meg központi fogalom az életünkben, ez mozgat minket. Ha valami az érdekünkben áll, érdekünket szolgálja, az jó, azt érdemes (most az érdembe nem megyünk bele), azzal jól járunk. Az érdekünk pedig több, mint az érdeklődésünk, kíváncsiságunk – ez vezet a sikerhez vagy boldoguláshoz. Amit érdekből teszünk nem feltétlenül tetszik nekünk, esetleg nem is értünk vele egyet. Gyakran indoklásként használjuk erkölcsileg labilis döntéseink igazolására. Hiszen nem várható el, hogy érdekeink ellen tegyünk.
Ellentéte praktikusan az érdektelenség lehetne, de hát az mást jelent. Az érdektelenség az unalmas, ami nem érdekel, nem pedig az érdekeink ellen való. Az érdektelenség rosszabb, nem érdekeink-, hanem érdeklődésünk hiányáról szól. Amikor nem számít, mindegy. Ez már az entrópiával rokon, a hőhalál, a dinamika elvesztése. Az érdekeink továbbra is megvannak, csak már nem foglalkozunk velük – és magunkkal sem. Az érdektelenség rólunk szól, a mi állapotunk, a helyzetünkkel általában összefüggésben, de nem feltétlenül. Gyakran elfáradunk, belefáradunk, kilátástalannak látjuk. Elfogyott az energiánk, esélytelennek találjuk, tulajdonképpen elegünk van.
Az érdektelenségnek megvan a nyugalma, ez azonban passzív és halálos nyugalom. A megnyugvás jó esetben egyfajta elégedettséggel jár együtt, megpihenéssel, erőgyűjtéssel, a tovább haladás ígéretével vagy magával a haladással is – amikor már megy. A megnyugvás teret enged az érdeklődésnek, a figyelemnek, továbbra is jelen van. Az érdektelenségből ez a jelenlét hiányzik, mert távolságtartás és kivonulás akár a világból, akár magunkból. Ha már nem vagyunk jelen, akkor nem vagyunk a világ vagy magunk része, semmi nem hat ránk és mi sem hatunk semmire. Közben azért érezzük a hiányt, a megfosztottságot, hogy az az igazi, amikor van hatalmunk hatni, van receptorunk a hatások észlelésére, amikor létezünk. Szeretnénk jelen lenni, csak nem megy.
Lehet-e segíteni annak, aki nincs itt? Vissza tudjuk-e hozni magunkat a jelenlétbe? Milyen folyamat során alakult ki ez az állapot, hogy lettünk ilyenné – és vissza lehet-e fordítani vagy más irányt adni? Megéri-e a munkát, kockázatot? Ezekre azért egy megfontolt és stabil igen a válasz. És az igenlést követően kialakulnak a feladataink, teendőink egy jobb folytatás felé.
Érdekünk, hogy érdekesnek lássuk a világot és magunkat is. Nem csak magunk miatt, nem meggyőznünk kell magunkat erről, hanem felismernünk, hogy tényleg érdekes.
