Bonyolult

Beszélgettem kicsit valakivel, aki egyedül él és így jó neki. Merthogy jóval egyszerűbb. Alkalmi kapcsolatok még előfordulhatnak de semmi komoly. Nem kell alkalmazkodni, elköteleződni, tekintettel lenni a másikra. Egyértelmű és tiszta helyzet. Bár jó ideje nem élek egyedül, de igaza van. 

Egy kapcsolat bonyolult. Az anyagiak egyből, ha meg együtt is élünk még inkább. Tulajdonviszonyok, költségek, hozzájárulások, ki mennyiben vegye ki a részét a miből, milyen arányok legyenek a közös dolgoknál, megannyi dilemma. Egyensúlyozni a kihasználás és a nagyvonalúság között, ki melyik részétől tart inkább. Kinek elfogadni, kinek adni nehezebb vagy könnyebb… 

Legalább ekkora kérdés az egymással törődés is. Az önmegmutatástól az egymásra figyelésen át a egymásért tevésig széles a spektrum az igények és hajlandóságok terén. Nem könnyű összehangolni, főleg hogy ezek változhatnak idővel, helyzetek, állapotok, történések mentén. És van, hogy épp rosszul jön ki, mindketten pont önmegmutatni vagy kedveskedni szeretnénk, esetleg aktuálisan nem érdekel, mert más is van… 

Nomeg adódhatnak szituációk, amikor markáns az aszimmetria, az egyik fél támogatásra szorul. És nem biztos, hogy a másik könnyedén képes vagy hajlandó erre. Lehetnek döntések, mikor csak rossz lehetőségek játszanak, valami biztosan sérül. Jó és rossz közül könnyű választani, nem is ez szokott gondot okozni. Hát, egy kapcsolatban sokkal több tényező van, így több is sérülhet… 

Mindezek ellenére a kapcsolatoknak lehetnek előnyei. Főleg egy jó kapcsolatoknak. Akivel elég jól működik a támogatás, egymás figyelembe vétele. Ahol a megoldások mellett némi kompromisszum, lemondás is belefér. Valamiért megéri, és mindketten jobban jövünk ki végül. Talán soha nem idilli, feszültség és konfliktus nélküli az élet, de legalább egymást elég jól tudjuk kezelni, egymás javára.

A bonyolítás nyitottabbá is tehet. Nem csak a másik felé, úgy általában a többiek, akár az egész világ irányába. Ha nem csak az én jut eszembe hétköznap, hanem a mi is, az mégiscsak több – ezzel együtt persze jobbára én vagyok jelen, de mégis ad egy tágabb perspektívát. Esetleg ezt keressük, többek szeretnénk lenni az énnél. 

Persze nem akárkivel és ugye nem is akárki… 

Hibatűrés

A hibatűrés egy jelző olyan rendszerek leírására, amelyek rendelkeznek a működés során bekövetkező hibák észlelésének és javításának vagy kiküszöbölésének képességével. Szóval amikor némi probléma belefér. 

Ehhez két dolog kell, egyrészt a hibák kezelésének hatékony módja, másrészt tartalék. Talán a tartalék a fontosabb, a túlméretezés, merthogy a hibánál valami úgyis kiesik a működésből, ezért a megmaradt részeknek kell ellátni az egész feladatot. Számos szervünk van így „túlméretezve”, elvileg kevesebb is elég lenne, viszont akkor annak nagyon oda kéne tennie magát. 

A hibák kezelése is fontos, először észrevenni majd minimum izolálni kell, ne terjedjen tovább. A észrevétel segít a mielőbbi és vélhetőleg csak kisebb kiterjedésű zavar esetén fellépni, még az eszkalálódás előtt. Merthogy sok baj hajlamos további gondokat okozni. Szóval érdemes odafigyelni. 

Aztán lényeges, mit is kezdünk az egésszel, elég-e elkülöníteni, megszabadulni tőle vagy az egész rendszernek reagálnia kell, átrendeződni, átalakulni, akár külső erőforrásokat bevonva. Nem szerencsés az ágyúval verébre, de a csúzlival bálnára sem, mind tartalmában mind mértékében megfelelően kellene reagálni. Ami nem könnyű.

A kezelés vagy javítás után pedig illik tanulni a történtekből. Lehetőleg ne kövessük el ugyanazt a hibát többször, hogyan lehetne megelőzni vagy megoldani, hogy ki se alakulhasson. Olykor ez egyszerű, máskor az egész működést át kell gondolni hozzá. Nem mindegy, hogy kis perifériás hiba vagy a rendszer alapjait érintő tökéletlenség. Valamint mennyire összetett, kidolgozott, sokrétű a rendszerünk, egyáltalán át tudjuk-e variálni, van-e mihez nyúlnunk házon belül.

A hibátlanság persze szép lenne, de úgy tűnik megoldhatatlan, nem igazán jellemző erre a világra. Így aztán ránk és kapcsolatainkra sem. Az ideálistól jelentősen elérő világban így be kell rendezkednünk a hibák előfordulására és lehetőleg hatékony kezelésükre. Ami komoly energiákat igényel és kiábrándító is, visszadob a realitásba.

Kellenek hát a túlméretezettség. Képezzünk tartalékokat, építsük, cizelláljuk magunkat és kapcsolatainkat, próbáljunk rugalmasak lenni, amennyire lehet. Ha elég összetett a rendszerünk és jó állapotban vagyunk, simán megengedhetünk bizonyos problémákat. Lehetünk ennyire nagyvonalúak. 

érzelmek

A vitájuk egyre hevesebbé vált. Annyira átitatta a sok érzelem a szavaikat, hogy közben eltorzult az, amit valójában gondoltak, és így végképp nem értették meg egymást.
/Kavagucsi Tosikadzu: Mielőtt elfelejtenénk a kedvességet

A pároknak vannak érzelmeik. Talán leginkább érzelmeik vannak. Legalábbis olykor. 

Az aktuális érzelmeinkben benne van az egész kapcsolat. Az összes közös emlékkel, élménnyel, amik között jók és rosszak is előfordulnak. Nagy részük azonban olyan, hogy akár jónak, akár rossznak is érezhető, hangulattól függően. Ezen túl ott vannak az elvárások, feltételezések, mindaz amit belelátunk a másikba, vagy akár magunkba a kapcsolat kapcsán. Ő ilyen, mi ilyenek vagyunk, néha bezzeg jelleggel. És vannak a praktikumok is, mint anyagiak, munkamegosztás, a kapcsolatból származó előnyök és hátrányok. Mi minden lenne jobb vagy rosszabb a kapcsolat nélkül. 

Egy szóváltásnál, vitánál mindezek működnek, hatnak. Torzítják a szavakat, az információt, kommunikációt. Megváltoznak a jelentések, előre furakodnak a mögöttesek, vélekedések és kialakult reflexek veszik át az irányítást. Egyre kevesebb az esély az objektív megértésre, érdemi megoldásra. 

Persze ez hullámzik, saját állapotunk vagy a társunké nagyban befolyásolja. Mennyire vagyunk fáradtak, milyen egyéb stresszeink vannak, mennyire hangsúlyos a téma. Vagy akár, hogy akarjuk-e bántani a másikat, esetleg magunkat. Néha reményteleinek tűnik, máskor reménytelennek. Az idő teltével általában a reménytelen hangulat gyakorisága nő, a nehézségek lesznek emlékezetesebbek. Egyfajta kiégés ez, egyre inkább kihűl a kapcsolat és érdektelenné, hangsúlytalanná válik a másik. Lefelé tart az egyébként hullámzó görbe trendvonala. 

Valószínűleg persze megúszhatatlanok a viták, olykor veszekedések. Gyanús, ha nincsenek konfliktusok, akkor általában az egyik fél nem érvényesül. A megfelelően kezelt, megoldott konfliktusok viszont előre visznek. Lehet tanulni és fejlődni e téren, jobban kezelni magunkat és a másikat, tudatosítani a kritikus témákat és helyzeteket, támogatni és felemelni egymást. Elfogadva korlátainkat, tökéletlenségünket. 

Nomeg ha szükségesnek tűnik, segítséget lehet kérni. Mert általában meg lehet érteni egymást a sok érzelem közepette is. Jó esetben akár magunkat is jobban érthetjük a végén...

párság

Találkozok és foglalkozok is párokkal. Mindig élmény. Általában kihívás, nem elsősorban nekem, inkább nekik. Hiszen a legtöbbször van valami gond.

Egy sajátos helyzet párt alkotni, mert tényleg alkotás. Valami olyat akarunk létrehozni, ami egyszerre kettő és egy. Kicsit a kör négyszögesítése. Ehhez a kört sarkosabbá, a négyszöget íveltebbé tehetjük, így már egyik sem az eredeti, közelebb áll a másikhoz, miközben nem az a cél, hogy átvegyék egymás helyét, egymásba alakuljanak. És végig megmarad, melyik volt eredetileg kör és melyik négyszög. 

Úgyhogy a párban lét önmagában kaland, kihívás, miközben előkerülnek egyéb tényezők, mint a megélhetés, a származási családok befolyása, esetleges gyermekek megjelenése, mindazok, amik hatnak ránk. Ezek, az életünk mindennapi gondjai egyénként sem egyszerűek, párként meg felmerülhet, a társammal együtt könnyebb ezekkel megbirkózni, vagy egyedül jobban boldogulnék. Esetleg változik a válasz, mikor hogy látjuk a helyzetet.

Többnyire sok stresszel élünk, sok feladattal, sok konfliktussal, amikkel elég fáradtan nézünk szembe. Ideális esetben és állapotban ezek kevésbé okoznának gondot, valójában azonban számos hibával, félmegoldással, kibúvók keresésével és egyebekkel kezeljük dolgainkat. Egyebek mellett a kapcsolatunkra is igaz ez.

Statikus világban egyszerűbb lenne kialakítani egy ideális párkapcsolatot. Viszont itt előkerülnek váratlan dolgok, pozitív és negatív történések, külső-belső változások. Olykor igencsak kapaszkodni kell, hogy megmaradjunk. Persze hogy van hullámzás, akár durva amplitúdóval. Ha meg éppen nem lenne, bátran értékeljük.

Elismerésre méltó, ahogy a párok küzdenek ebben a gyakran barátságtalan közegben. Olykor egymással is, amik sérelmekkel, sebekkel járnak. A külső fenyegetettség mellett egymásban és magukban is elbizonytalanodnak, amivel tovább nő a feszültség. A kapcsolatok szakító szilárdsága igen sok tényezős rendszerben kerül tesztelésre. 

Ahogy a kapcsolat sokat követel, úgy jó esetben viszont sokat is adhat. Nem giccses halivúdi örök boldogságot, viszont támogatást, kibontakozást, fejlődést, az elvégzett komoly munka elégedettségét. És nem kevés örömöt is nyújthatunk egymásnak, szép és kellemes dolgokat. 

Ha megoldható, nekem szimpatikusabb a kapcsolat, ami elég jó. Nem minden áron és nem öncélként, hanem mint valamivel kellemesebb életforma. Ezért ha menthető, érdemes dolgozni a megmentésén. Vagy legalább korrekten befejezni, ennyit mindkét fél megérdemel.

Pár kapcsolat

A kapcsolatok fontosak. A párkapcsolatok meg még különlegesek is e téren, valami kiemeltek. De más-e a párkapcsolatunk, mint más, tetszőleges kapcsolatunk? Másnak kell-e lennie? 

Úgy alakulunk ki, meg alakulunk tovább, hogy érintkezünk a többiekkel. Tapasztaljuk, hogy milyenek ők, meg hogy milyenek vagyunk mi. Ezek leginkább reakciók, észrevesszük hogyan reagálnak ránk, meg mi hogyan reagálunk rájuk. Mennyi mindent váltunk ki egymásból. 

Aztán lesznek vonzódások, taszítások, érdeklődések, elzárkózások, mindenféle reagálás. Kialakul kivel hogy vagyunk. Kisebb-nagyobb különböző időtartamú és intenzitású kapcsolatunk formálódik, amikben mikor hogy érezzük magunkat. Mindezek hatnak ránk, alakítanak, változatos dinamika alakul ki. Túlzásokkal, hiányokkal, mindenféle érzelmekkel, érdekekkel, elülső- és hátsó szándékokkal.

Egy ilyen bonyolult rendszerben keresi a helyét a párkapcsolat. Vajon dominálja a többi kapcsolatot, vagy inkább konkuráljon velük, talán rendelődjön alá nekik, esetleg valami kiegészítőként legyen jelen? Az aktuális rendszer egyébként mennyire nyitott, rugalmas, elfogadó vagy inkább rigid, hagyomány- és tekintély elvű, zárkózott? Könnyű vagy nehéz dolga van a párkapcsolatnak?

Megannyi jelelemzője lehet a kapcsolatoknak egyenként, így a párkapcsolatnak is. Lehet praktikus haszna, érzelmi előnye, társadalmi tekintélye, önbizalmi hozadéka, morális fölénye, számos vélt és valós pozitívuma. Nem véletlen, hogy általában vágyott egy (jó) párkapcsolat, hiszen annyi ígéretet vetítünk rá. 

A valóságban azonban az ígéretek részlegesen válnak valóra. Pedig a lehetőség megvan, csakhát mindkét fél fél. Érzelmileg csomó félelem van már bennünk, számszakilag meg egyikünk sem egész, teljes. Ebből próbáljuk hát a legtöbbet kihozni, és lehetnek is elég jó eredményeink. Többnyire kialakítható egy egész jó kapcsolat, a bonyolult rendszer minden behatása közepette. 

Előfordul azonban, hogy a külső és belső egyensúly felborul, a párkapcsolat átértékelődik, döcögni kezd, halmozódnak a csalódások és sérelmek. Egy nagy konfliktus alakul és/vagy a sok kicsi összeadódik, kalkulációk, költség-haszon elemzések kezdődnek. Praktikus és elvi szempontok, érzelmi és értelmi érvelések, akár csak kimondatlanul. Egyre inkább a mérlegelés érvényesül, és egyre kisebb súlya lesz a párkapcsolatnak, a másiknak.

Folyamat ez, sőt folyamatok, olykor akár ellentétes irányokkal, összevissza is. Ilyenkor, még a képlékenység és káosz idején érdemes lehet segítséget kérni. Akár egyéb kapcsolatoktól, akár szakembertől. Hogy ne egy pillangó hatás, egy utolsó cseppes apróság, egy véletlen alakítsa a továbbiakat. 

Általában már nehéz egymással beszélni, egymást meghallani meg még inkább. Pedig van, hogy ennyi sokat jelent. Mindig komoly munka kell, hisz eddigre már komolyak a sérülések is. Olykor túl komolyak, ezért a korrekt és méltó befejezésig lehet eljutni, mint aktuálisan elérhető optimumhoz. Az örök haraghoz vagy bűntudathoz képest kedvező alternatíva.

Együtt folytatva szintén változik a kapcsolat, jobbára minőségileg is. Az újjáépítéshez meg kell nézni statikailag mit bír, mérlegelni a lebontandó és felépítendő elemeket, hogyan lehet kialakítani egy időjárás és földrengés biztosabb szerkezetet, nomeg a szükséges anyagokat előteremteni és beépíteni. Nagy munka, de szerencsére vannak jó példák. 

Kapcsolat - párommal

A párkapcsolat sajátos és talán alapvető helyzet. Ettől még nem könnyű vagy egyszerű. Legtöbben párkapcsolatban élnek vagy abban szeretnének – a mellett, hogy más formációk is elképzelhetők és akár megfelelőek is lehetnek.

Gyakran elcsúszik az elképzelés és a valóság. Főleg az elején, mikor ismeret és tapasztalat híján fantáziával egészítjük ki a másikról – és magunkról – rendelkezésre álló tudásunkat. Még nem látjuk ezen vagy azon a téren milyen, de feltételezzük. És nem mindig találjuk el. Ahogy elgondoljuk, mi hogy fogunk rá reagálni, mit fogunk majd érezni, és ez sem feltétlenül jön be. Minél konkrétabban, részletesebben kidolgozzuk a másik és magunk eddig ismeretlen komponenseit, annál valószínűbben tévedünk. De hát ki ne fantáziálna, merengene egy kapcsolatban folyamatosan, főleg az elején? 

A realitással szembesülés rugalmasságot kíván. Frusztráció tűrést, a nyitottság megőrzését, elfogadást. A szembesülés, a másik és magunk valóságos megtapasztalása gyakran kiábrándító. Jól jön némi türelem és megbocsátás is. Hisz nem csak pillanatnyi valónkban vagyunk a kapcsolatban, hanem addigi egész múltunk, családi-  és egyéb kapcsolataink, érzékenységeink, sérüléseink, elvárásaink stb. jelen vannak velünk együtt. És ezek előkerülnek, sőt olykor dominálnak. Nem a steril, idilli önmagunkkal veszünk részt a kapcsolatban, ha egyáltalán van ilyen. 

Sok minden megérthető, ha figyelembe vesszük esendőségünket. A közelséghez ragaszkodás vagy attól idegenkedés, indokolatlannak látszó szégyenek és büszkeségek, a kapcsolat hierarchikus felfogása, határok átlépése, erkölcsi dilemmák… Mivel valóságosan veszünk részt a kapcsolatban és a másik is, a kapcsolat valósága is egyre inkább megmutatkozik. Kevesebb tere marad a fantáziának, olykor a reménynek. És mérlegeljük, hogy viszonyuljunk ehhez a valósághoz. 

Klasszikus költség-haszon elemzés, hogy megéri-e amit befektetek. Kapok, sőt egyáltalán kaphatok-e annyit, amennyibe nekem kerül? Mit veszíthetek és mit nyerhetek, immár reálisan szemlélve a párom és magam? Egy másik kapcsolat – a valós magammal számolva – mennyiben lehet más? 

Egy párkapcsolat nem fogyasztói hozzáállást kíván, egyikünk sem csereszabatos, más emberekkel – vagy akár más helyzetekben - másként alakul. A résztvevők is összetett rendszerek, együtt pedig ez fokozódik kissé. Ez a nehézsége, de ezzel együtt szépsége, és talán reménye is. 

függőség-kapcsolat

„Ha egyedül vagy, nem szabadulhatsz a függőségtől. Ha szeretve vagy, van rá esélyed. Száz éven keresztül harci indulókat zengtünk a függőkkel kapcsolatban, miközben ez idő alatt inkább szerelmi balladákat kellett volna énekelnünk.” /Johann Hari: A kábulat ára

Naivitás lenne elhinni, hogy a szeretet magában mindent megold és másra nincs is szükségem. Ráadásul sokszor pont nem áll rendelkezésre egy olyan szerető közeg, ami megtartana vagy gyógyítana – ezért is tartok itt. 

Viszont a tiltás és a szigor biztosan nem segít, látványosan nem működik sem társadalmi sem egyéni szinten. Hiszen a függőségnek van valami funkciója: feszültséget old, kikapcsol, fájdalmat csillapít, önbizalmat ad, stb. Ezekre pedig szükségem van, tudva persze, hogy nem a legjobb megoldás – viszont elérhető és valamennyire működik. 

Egy olyan életet felépíteni, ahol nem a függőséggel kezelem problémáimat, hanem kapcsolataimat vonom be a megoldásba, komoly feladat. Problémák pedig mindig lesznek, tudom tiszta koromból és látom másokon is – ha külsők éppen nem lennének, akkor az eddigi megoldatlanjaim úgyis velem vannak. 

A felépüléshez le kell építenem a reflexeimet, szokásaimat, amik eddig megtartottak, és közben újakat kialakítani – ehhez támogatás kell. Hogy lássam, van értelme. Hogy amíg nem épül fel az új rendszer, valaki megtartson – hisz én láthatóan nem tudom megtartani magamat. Kell valaki, hogy biztasson, mikor elegem van, felemeljen, mikor leestem, megértsen, hogy megértsem magam, vigasztaljon ha elkeseredek, megbocsásson, legalább ő. És tegyen türelmes, míg egy ilyen megtartó kapcsolat kiépül – és adjon nekem is türelmet ehhez. Elég hosszú elvárás-lista, és van még valami a végére. 

Addig támogasson, míg talpra állok, vagy legalább térdre, ahonnan már intézem. Ahonnan vannak más kezek, amikbe kapaszkodhatok, más kapcsolatok, amik már kölcsönösek. Akkor már elengedhet, de akár maradhat is, csak távolabb. Ha nagyjából felépültem elég a karbantartás, bár azt más is intézheti. 

Biztosan bonyolultabb lesz, olykor konfliktusokkal, feszültségekkel, felelősségekkel teli. Talán jóval kényelmetlenebb, akár ijesztőbb, mint most. De legalább én leszek ott és akkor, magamnak és másoknak is. Azokkal, akik talán most is itt vannak, csak mégis egyedül vagyunk. 

Párokkal

Párokkal könnyű dolgozni. Kiegészítik, megmagyarázzák egymást, kommunikálnak egymással, tudják mit akarnak a másiktól, hogy kell a másiknak megváltozni. 

Párokkal nehéz dolgozni. Nem értik egymást, csak a megszokott sztereotípiákat látják a másikban, a megcsontosodott félreértéseket hozzák, csak a maguk értelmezését hangoztatják, a saját igazukat bizonygatják, nem figyelnek sem egymásra sem magukra. 

Persze ez leegyszerűsítés, minden kapcsolat más, ahogy a szereplők és viszonyuk is. Nomeg az aktuális helyzet igen sok tényezős, mikor mi mikor mennyire van előtérben. Az eddigi sérelmek, bántások, csalódások általában a meghatározó tényezők közé tartoznak. 

De a párokkal sok szempontból olyan, mintha egyéni találkozás lenne. Az egyén sokszor szintén nem érti magát meg a világot (hogy is lehetne megérteni?!), viszont magyarázza, mert valahogy csak kezelni kell. Az eddigi sablonok működnek, reflexből – vagy inkább nem működnek, hisz ezért tart itt a dolog. Nehéz figyelni, meglátni új dolgokat vagy másképp nézni régieket – mindjárt még bizonytalanabban érezzük magunkat. Örök sérelem, hogy tudjuk minek és hogy kéne lennie, de nem úgy van és nem is várható. Mi meg nem szeretnénk változni, de azért mégiscsak kéne, csak lehetőleg mégse. 

Pároknál jobban kijön a dinamika, reagálhatnak, támaszkodhatnak egymásra, akadályozhatják, motiválhatják, segíthetik egymást – egyéniben mindez egy személyen belül történik. És ez a lényeg, hogy történik. 

Történik valami, ami túlmutat az eddigieken. Valamennyire, egy kicsit, valamiben. Egy konzultáció mindig valami újról szól, hisz már a helyzet is új. Új a történetben, hogy van figyelem, valahogy mindenki figyel mindenkire. Mikor milyen indítékkal, indulattal, érzelemmel. Ez talán a legnagyobb esély, hogy tényleg változzon. Mindenki. Egy kicsit, valamiben. Amitől a helyzet is változhat. Kicsit, valamiben. 

De a lényeg, hogy ez már valamivel jobb. Élhetőbb. 

Innen már folytatás

Túl vagyunk az új éven, számot vetettünk az eddigiekkel és megterveztük a továbbiakat. Ki mennyire. 

Most már a megvalósítás kezdődik. Ha változ(tat)ni is akarunk, innen menedzselni kell a folyamatot. Amiben jól jöhet némi segítség, támogatás, kísérés, akár motiválás. Mert könnyebb úgy kitalálni, kialakítani, kitartani. Folytatni a jót, az elkezdés után is... 

2022 decemberi akció

Nem egy blekfrájdéj, de legyen akció. 

Mégiscsak a szeretet ünnepe közeleg, próbáljuk meg rendezni közös dolgainkat. Már ha volna min alakítani.

Legalább kezdjük el...

rombolás-üresség-építés

Rombolni általában egyszerűbb, könnyebb és még látványosabb is. Akciófilmekben ritkán látható, ahogy felépítenek egy házat, sokkal gyakoribb, hogy lerombolják, lehetőleg látványosan, mondjuk robbanással, tűzzel. Sok ember sok befektetett munkája, szaktudása semmisül meg ilyenkor. Jó technológiáink vannak a rombolásra. És ez igaz egyéb dolgainkra is.

Egy bizalom kiépítése, egy tudás megszerzése, egy készség begyakorlása idő és munkaigényes. Így építjük fel kapcsolatainkat, karrierünket, életünket. Általában stabil alapok kellenek, amik aztán jól tartják a felépítményt. A gyerekként megszerzett írás-olvasás-számolás terén szerzett jártasság nélkül nehéz előrébb lépni. A családban, közösségekben elsajátított szociális készségek híján nehezen találjuk a helyünket később. Minden tanulás az alapokkal indul, ami nem látványos, akár monoton időtöltés is lehet, kitartás kell hozzá.

Az építés csak technika, nincs benne erkölcs, hiszen építhetünk jó és rossz dolgokat egyaránt. Egy csaló is sok munkával szerzi meg a bizalmunkat, egy-egy megtévesztés mögött komoly munka is lehet. A reklámok profik, ismernek minket, tudnak ránk hatni, attól függetlenül, hogy hasznos vagy káros dolgokra akarnak rávenni – és mennyi energiát, pénzt, időt fektetünk reklámokba. Az erkölcsöt nekünk kell belevinni minden technikába, nekünk kell dönteni, mit is akarunk elérni – ezzel együtt természetesen választhatunk a nemes és nemtelen eszközök között. Nem szentesíti a cél az eszközt, elég nagy elbizakodottság lenne, ha mindenek fölé helyeznénk céljainkat. 

A felépített rossz dolgok lerombolása lehet jó cél. Egy destruktív szokás, kapcsolat, gyakorlat lerombolása kifejezetten üdvözlendő. A gond, hogy a rombolás után űr marad, amivel valamit kezdenünk kell, hiszen a természet fél az ürességtől, a mi természetünk is, és valamit úgyis felépítünk a helyre. 

A lebontás is lehet szakszerű, ha nem akarunk és nem is kell mindent lerombolni – egyszerűbb persze a radikális robbantás, de túlzott és fölösleges, akár helyrehozhatatlan károkat is okozhat. Általában nem minden rossz. A jó alapokig visszabontva az újjáépítés sokkal célszerűbb – de ilyenkor már a rombolásnál is oda kell figyelni, már az is munka. 

Kísértés, hogy egy, a korábbihoz hasonló rosszat építsünk, hiszen ebben van már van gyakorlatunk, jól tudunk ezzel haladni. Vagy inkább valami jót, ami új, ismeretlen terület, körültekintést és óvatosságot igényel. Kell a cél, valami tervrajz, tájékozódás, mérlegelés. Jól jöhet ebben némi útmutatás, segítség, vagy legalább szurkolótábor, akik bátorítanak az építkezésre. És együtt örülnek velünk a felépülésnek.

bízz bennem...

Gyakori felszólítás a „bízz bennem”. Ritka reakció erre, hogy „tényleg, de jó ötlet”! Hasonló, mint a feszült embernek azt javasolni, hogy nyugodjon meg. Elég kevéssé ki és bekapcsolható állapotok ezek, főleg nem hirtelen és elhatározásból.

Alkati tulajdonság is, egyesek könnyebben bíznak a másikban, mások kevésbé. Talán hasonlóan az optimizmushoz. Biztosan van öröklött vagy a korai gyermekkorban kialakult része, számítanak a látott minták, saját tapasztalatok, meghatározó élmények és bizonnyal kicsit az elhatározás is, de utóbbi elég kevéssé. Aki bizalmatlan, nem dönt úgy, hogy innentől bízni fog, legfeljebb ad egy óvatos esélyt és közben figyel. Ha nagyon bízni akar, miközben bizalmatlan az saját maga megerőszakolása, erőlködés és nem bizalom lesz. És könnyen újabb csalódás, megerősítve a bizalmatlanságot.

A bizalom kapcsolati és tapasztalati jellegű, még ha tárgyhoz, személytelen dolgokhoz kapcsolódik is. A sziklamászó a kötelében, légtornász a védőhálóban (saját ügyességén túl) vagy rászoruló a szociális hálóban bízik stb. Ezek egy része már kipróbált, bizonyított, más részét nem használtuk, de bizalmat szavazunk neki, akár csak jobb híján. Olykor a szerencsénkben bízunk, ami néha bejöhet. Mindezekkel kapcsolatban vagyunk, mivel hatnak ránk, még az elvontnak tetsző dolgaink is.

A kapcsolat mégis leginkább személyes és bizalmunk is személyes (vagy megszemélyesített), sokkal inkább valakinek, mint valaminek szól. A személyes kapcsolatoknak része a bizalom, olykor meghatározó jelleggel, emberekben bízunk (vagy nem), ez az, ami foglalkoztat. Kialakulása mindig folyamat, esetleg igen rövid, de általában jelentős idő és tapasztalat kell a bizalom kiépüléséhez. Ahogy a bizalmatlansághoz is.

A bizalom különleges formája az önbizalom, szintén egy tapasztalati folyamat eredménye és gyakran hullámzik – hol jobban bízunk magunkban, hogy kevésbé, egyik területen vagy témában inkább, mint egy másikban. Önbizalmunk alapja az önértékelés. Ennek alacsony szintjén nem vágunk bele dolgokba, akikbe kellene, túlzott önértékelésnél pedig olyanoknak is nekifutunk, amiknek kár. Kudarcaink és sikereink jó esetben segítenek bekalibrálni magunkat, ha tudjuk elég objektíven szemlélni. 

A személyes kapcsolatok közül kiemelkedik a párkapcsolat. Ahogy minden kapcsolatunkban benne van önértékelésünk és a másik értékelése, úgy a párkapcsolatunkban még inkább. Ha értékesek vagyunk és a másik is értékes, bízhatunk a kapcsolatunk erejében. Bármelyikünk (vélt) értéktelensége esetén billeg a kapcsolat, nincs jól alátámasztva. Ráadásul az értékek változnak, egyes helyzetekben vagy hangulatváltozásnál módosulhat, másként érezzük. Óhatatlanul vannak nehéz időszakok. 

Az érték csökkenésekor jól jöhet egy kis bizalom-tartalék, átgondolni és megerősíteni az eddigieket, amik megvoltak, amik működtek, amik nem hangulatok. Ez bizalmi védőháló, amit a jobb időszakokban készítünk és a rosszabb időszakokban használunk. Jó ha tudunk erről és szükség esetén használjuk, ha meg nem találnánk éppen lehet, hogy csak belülről nem látszik. Általában külső segítséggel megtalálható és elég erős is a továbbiakban, hisz a megtalálás maga erősíti a bizalmat.