Váltás

A kormányváltás azért jó, mert kiderülnek dolgok. Persze nem minden, de jóval több, mintha nem változott volna a hatalom. Nem az derül ki, hogy mi lett volna, ha marad a korábbi felállás, hiszen az fantázia. Az viszont körvonalazódik, mi volt és kábé mi van. Ez sem kis dolog. 

Alapvető, hogy nem látunk magunkra, csak másban moshatjuk meg arcunkat, de a tükör is külső segítség. Ha csak tehetjük szubjektívek vagyunk, magunk módján értelmezünk, magyarázunk, saját szempontunkból szemlélünk. Nem feltétlenül nagyon elfogultan, és bizonnyal védhetően.

A gondok akkor kezdődnek, ha lesz valami kevéssé egyenes, esetleg részrehajló, talán nem is teljesen őszinte dolgunk. Aztán ez mindig csak fokozódik. Minél tovább tudjuk magunkban intézni dolgainkat, annál inkább a saját szájízünk szerint rendezkedünk be és kiválóan kialakítjuk saját összefüggéseinket, ön- és világképünket, intézzük dolgainkat. Szépen kialakul mindenre a védekezésünk és támadásunk, beleállásunk és elkerülésünk. Egy idő után szükségszerűen eltávolodunk a realitástól, hiszen kezdetektől a valóságot hajlítgatjuk, minél kellemetlenebb, annál inkább. 

Újra elő kellene venni a tükröt, a másokat, hogy megmoshassunk arcunkat. Komoly bátorság szükséges ehhez, nagy elszánás. Vagy hogy ne legyen más választásunk. Ha túlzottan beleszorulunk saját egyre fiktívebb világunkba, esélyünk sincs a visszatérésre. Akkor már nem hat ránk a tükör, a másik, bezárul a világ. Ezt a fikciót is választhatjuk, mintegy zárványként stabilizálva magunkat az egyébként dinamikus valóságban.

De ha vállalhatjuk a szembenézést is. Visszakerülünk a realitásba és megértjük miben is voltunk. Milyen alternatívában, hogy alakult ki ez a helyzet és hogy állunk egyáltalán. Hogy tényleg mi volt, mi mindent tagadtunk vagy állítottunk igazolásként, nagyrészt alaptalanul. Ha a miérteket nem is, a hogyanokat meg lehet nézni. Az is sokat mond. 

Megtalálva tényleges történetünket, vagy legalábbis annyit belőle, amennyi már és még kezelhető, vissza tudunk találni ebbe a világba. Ahol mindannyian vagyunk és ahol persze olykor mások is saját világot építenek. Valahogy furára, irreálisra szoktak sikerülni, különösen kívülről.

Ezért kaland az önismeret, a legalább valamennyire objektív önkép felé haladás. Magunktól többnyire elcsúszunk, kisodródunk. Főleg fékek, ellensúlyok nélkül. Meg egymás nélkül, ezért jó, hogy társas lények vagyunk.

Kritikus tömeg

Vannak határok, ami alatt nincs semmi, felette meg van valami. Rengeteg ilyen jelenség akad, mikor valami nő, fokozódik, összeadódik és előtte minden ugyanolyan, de aztán hirtelen minden megváltozik. Ilyen az olvadáspont vagy forráspont, előtte még szilárd vagy épp folyékony az anyag, utána már más a halmazállapot. Vagy az idegsejteknél „az elektrotónusos potenciálváltozások térben és időben összeadódnak […] az önmagukban hatástalan ingerek a szummáció révén hatásosak lehetnek, mivel akciós potenciált válthatnak ki”. Maghasadásnál pedig van a hasadóanyagnak egy „kritikus tömege, az a legkisebb mennyiség, amely nukleáris láncreakciót képes fenntartani”. Igencsak más az előtte-utána állapot. 

Társadalmi szinten is kell egy kritikus tömeg a változásokhoz. Az ugráshoz szükséges az a jelentős képviselői mennyiség, akik az új értékrendet, életvitelt, hozzáállást stb. magukénak vallják. Amíg ennél kevesebben képviselik a mást, addig a régi marad, vagy lassú, sodródó alakulás történik, nem ritkán direkt manipuláció(k) eredményeként. A sok kis aktivitás összeadódhat, ahogy a sok passzivitás szintén, ami elnyomhatja, elfojthatja, a változást – miként a szabályozórudak a reaktorban akadályozzák a láncreakció kiteljesedését. 

Magunkat is így éljük meg, ha eleget mondják vagy tapasztaljuk, hogy ilyenek vagy olyanok vagyunk, egyszer csak tényleg. Már így is gondolunk magunkra. Úgy ismerjük ezért magunkat, mint aki ennyire vagy annyira bátor, haragtartó, optimista, stb. Ha elég sok olyan jel lesz, mely szerint nem ennyire vagy annyira, mint eddig bekalibráltuk, akkor lépünk ebben fel vagy le. Vagyis változunk, énképileg biztosan.

Kapcsolataink – ahogy az egész világ, meg mi magunk is – dinamikusak, állandóan jönnek-mennek az ingerek. Összeadódik a bizalom és bizalmatlanság, előjelesen. Sok felépített bizalmat leronthat egy csalódás, ahogy több csalódást is felülírhat néhány bizonyított hűség. Így aztán hirtelen változásként élhetjük meg kapcsolatunk egy-egy aspektusának alakulását, szummázódnak az ingerek és kialakul az akciós potenciál – akció van, változás. Már nem az a kapcsolatunk, mint előtte, bármilyen előjellel változhat. 

Nem mindig követhető a változás folyamata, talán az utolsó cseppet még tudjuk mi volt. Esetleg az előző cseppeket is felidézzük, de már úgy tűnik, mintha mindig is ennyire tele lett volna, csoda hogy eddig nem csordult túl. De azok nem kapcsoltak át minket, az utolsó csepp pedig igen. Előtte nem volt tele, rugalmasabbak voltunk, valamennyi szabad kapacitással, régebben elbírtuk, kibírtuk. Fel sem tűnt, most meg már érzékenyebbek lettünk, direkt figyeljük a további cseppeket. Amin nagyvonalúan túllendültünk most már igencsak beakad. Talán a kis tartályunk is hamarabb tele van, lehet máshonnan is szivárog ebbe. 

Mit kezdhetünk a már beindult reakciókkal – már persze ha nem kedvező számunkra, és akarunk valamit kezdeni? Leginkább észrevehetjük, próbálhatjuk kideríteni hogyan is adódott össze a kritikus tömeg, hogy összegződött az akciós potenciál. Általában ezek nagy részére már nincs hatásunk, adottsággá váltak. A maradék tekintetében viszont próbálhatjuk szabályozórudakkal visszafogni a láncreakciót, ellentétes ingerekkel az akciós alá csökkenteni a potenciált, hűtődni a halmazállapot-változás alá. Átlátni sem könnyű a teendőket, nem hogy megvalósítani. Pedig tudjuk, volt hogy sikerült, voltak jó megoldásaink. 

Megint a külső segítségig jutunk, de hát olykor jól jön. Amíg átláthatatlan a rendszer, kezelhetetlenek a viszonyok, túl erősek az indulatok, elevenek a sérelmek, nagyon nehéz szabályozni. Amint kialakul valamilyen egyensúly, ismét lesz tartalék, visszajön némi rugalmasság – onnan a működtetés már úgyis a miénk. És tapasztaltabban, jobb eszközökkel, talán bölcsebben folytathatjuk.

Innen már folytatás

Túl vagyunk az új éven, számot vetettünk az eddigiekkel és megterveztük a továbbiakat. Ki mennyire. 

Most már a megvalósítás kezdődik. Ha változ(tat)ni is akarunk, innen menedzselni kell a folyamatot. Amiben jól jöhet némi segítség, támogatás, kísérés, akár motiválás. Mert könnyebb úgy kitalálni, kialakítani, kitartani. Folytatni a jót, az elkezdés után is... 

javítási munkálatok

Ismerős lehet, hogy valami nem jó. Egy helyzet, egy kapcsolat, egy konfliktus, egy állapot vagy akár rossznak tűnnek a kilátásaink. Feszültség, szorongás lesz bennünk és tudjuk, kéne valami változás, jó lenne valamit tenni. Agyban lefutjuk ugyanazokat a köröket amiket eddig, ugyanazzal a hatékonysággal. Közben egyre inkább elkeseredünk. 

Ilyenkor jó külső segítséget igénybe venni, már csak azét is, hogy megszakítsuk a bemerevedett sémákat, játszmákat, reflex szintű reakciókat. Ha bevonunk valakit, erre komolyabb esélyünk van. Ilyenkor várjuk is a gyors javulást, hiszen megtettük amit tudunk, sőt kiléptünk a komfortzónánkból. Tudjuk persze, hogy nem ilyen egyszerű, de azért reméljük.

És van is, amikor egyből jobb lesz: rácsodálkozunk, megértjük, megváltozik a hozzáállásunk. Ennyi kellett, innen visszük tovább. Látványos és stabil a változás. Máskor azonban sokáig rágjuk és úgy sem tudjuk lenyelni. Nézzük több irányból, vizsgáljuk az összefüggéseket, párhuzamokat kutatunk, keressük a lehetőségeket. Hiába értjük egyre jobban, nem látszanak a kitörési pontok, nem jutunk igazán előrébb.

Általában e két véglet között vagyunk. Nem könnyű és gyors a haladás, de nem is akadunk el teljesen. Alakulnak részsikerek, előrelépések, de vannak helyben maradások vagy akár visszaesések is. Akár hullámokban, időben változva, akár életünk egyes területeit szemlélve. 

Ez egy építkezés, ami nagyban függ attól hogy mit is építünk, meg az előzményektől, aktuális környezettől, felhasználható anyagoktól, rendelkezésünkre álló eszközeinktől, bevonható egyéb erőforrásoktól, készségeinktől és képességeinktől, és így tovább. Ezért az építkezésekben lehetnek ugyan hasonlóságok, de nincs két egyforma, nem másolhatók egy az egyben és nem is ítélhető meg egyik a másik alapján. 

Minden kis megoldásunk segíti a további megoldásokat, minden kisebb sikerünk javítja a további sikerek esélyét. Gyakorlottabban nézünk a helyzetünkre, rutinosabban látjuk át a befolyásoló tényezőket, ismerősebbek a dinamikák. Ha nem is abszolút és tökéletes még a megoldás, tapasztaltuk valamennyi javulást. A befektetett munkánk által valamivel könnyebb, érthetőbb, kezelhetőbb. Kevésbé elkeserítő. Már ez megérheti. 

ha változik a kapcsolat...

Jó az állandóság, főleg ha valami kellemes, vagy legalább elég jó állapot ez az állandó. Van példa a „maradjon minden így” vagy „állítsuk meg az időt” típusú kívánságokra, de az ehhez képes minimalista „sose legyen rosszabb” is előfordul. Többnyire persze tudjuk, hogy minden ideiglenes.
Ha lassú a változás, akkor is észrevesszük – régebben nem ilyen volt –, valami szokatlannál pedig meglepődünk, most ez hogy lett hirtelen ilyen? A változás valahogy készületlenül ér – kivéve ha épp ezen dolgozunk.
Talán legérzékenyebbek a kapcsolataink változására vagyunk, főleg ha az fontos számunkra. Egy kapcsolat mindig bonyolult, benne vannak a személyek, a személyes múlt, a közös múlt, az egyéb kapcsolódó kapcsolatok, az aktuális helyzet, és még annyi minden. Mindezek erősíthetik a kapcsolatot, vagy épp gyengíthetik. Dilemmákat vethetnek fel, reményt vagy épp reménytelenséget sugallhatnak, kitartásra vagy feladásra ösztönözhetnek, megerősíthetnek vagy elbizonytalaníthatnak saját értékeinkben…
A változás gyakran hullámzás, jobb és rosszabb időszakok váltakoznak. Általában ez előre is visz, hiszen meg kell tapasztalni a másik kellemetlenebb oldalát, ahogy ő is megtapasztalja a mi negatívumainkat – elég ritkák a mindenben tökéletes és állandóan kiegyensúlyozott személyek. Így szembesülünk egymás korlátaival és erősségeivel,  szimpatikus és fura szokásaival, hangulati ingadozásaival. Ezekkel többnyire együtt tudunk élni, elfogadhatóak vagy akár még tetszenek is. Aztán jön valami váratlan, kiszámíthatatlan is, az ilyen helyzetekben tanulunk egymásról és magunkról is, amit aztán beépítünk a kapcsolatba. Végülis ez a beépítés célja minden tanulásnak.
Ha a változások, a hullámok nem egyenlítődnek ki vagy egyre nagyobbak lesznek, egyre nehezebben kezelhető a kapcsolat, komolyabb átgondolásra lehet szükség. Tapasztalhatunk számunkra elfogadhatatlan körülményeket, belefuthatunk kezelhetetlen helyzetekbe, megkérdőjeleződhetnek addig abszolútnak tekintett dolgok, kétségessé válhat a folytatás.
Egy kapcsolat felülvizsgálata vagy éppen lezárása nagyon embert próbáló. Ha nem tettük meg a részünket a rendbehozatalért, örök dilemma maradhat bennünk a „mi lett volna ha…”. Amikor úgy maradunk egy kapcsolatban, hogy nem tisztázzuk legalább magunk előtt annak fontosságát számunkra, akkor a „mi lett volna ha…” az elszalasztott egyéb lehetőségeinkre vonatkozik. A lényeg, hogy nem ott és úgy vagyunk, ahogy és ahol szerintünk lennünk kéne. Hosszú távon ez jelentős feszültséggel jár.
Általában lehet javítani egy kapcsolaton, odafigyeléssel, átgondolással és leginkább kommunikációval. Sokat jelenthet, ha ki vannak mondva a praktikus megbeszélendőkön túl a jó dolgok és a problémák, elismerések és kritikák, vélemények, esetleg érzések. Tudjuk és tudatjuk mi van bennünk, és a társunk is így tesz – ez okozhat meglepetéseket és számos feltételezés alaptalanná válhat, félreértés tisztázódhat. Gyakran van másként, mint ahogy véljük vagy vélik rólunk.
Úgy tűnik, dolgozni kell egy kapcsolatban, egy kapcsolaton – vagyis odafigyelni, tanulni, átgondolni, alkalmazni… Ez mehet magától is remekül, ösztönösen, és kell is a természetesség, merthogy egy kapcsolat nem matematika, nincsenek univerzális és örök képletek, valami élő alakult ki. Ez által bonyolult, rejtélyes, ahogy az elején is szó volt róla, sokkal több tényező alakítja mint a két ember – de azért ők a meghatározók. És a feladat elsősorban az övék.

A hagyományos párkonzultáció lehetőségén túl 2020. július 31-én, pénteken 15:00 órától párkapcsolati Mikrocsoport indul, ahol együtt dolgozhatunk, mert mindig van min.