Ilyenkor jó külső segítséget igénybe venni, már csak azét is, hogy megszakítsuk a bemerevedett sémákat, játszmákat, reflex szintű reakciókat. Ha bevonunk valakit, erre komolyabb esélyünk van. Ilyenkor várjuk is a gyors javulást, hiszen megtettük amit tudunk, sőt kiléptünk a komfortzónánkból. Tudjuk persze, hogy nem ilyen egyszerű, de azért reméljük.
És van is, amikor egyből jobb lesz: rácsodálkozunk, megértjük, megváltozik a hozzáállásunk. Ennyi kellett, innen visszük tovább. Látványos és stabil a változás. Máskor azonban sokáig rágjuk és úgy sem tudjuk lenyelni. Nézzük több irányból, vizsgáljuk az összefüggéseket, párhuzamokat kutatunk, keressük a lehetőségeket. Hiába értjük egyre jobban, nem látszanak a kitörési pontok, nem jutunk igazán előrébb.
Általában e két véglet között vagyunk. Nem könnyű és gyors a haladás, de nem is akadunk el teljesen. Alakulnak részsikerek, előrelépések, de vannak helyben maradások vagy akár visszaesések is. Akár hullámokban, időben változva, akár életünk egyes területeit szemlélve.
Ez egy építkezés, ami nagyban függ attól hogy mit is építünk, meg az előzményektől, aktuális környezettől, felhasználható anyagoktól, rendelkezésünkre álló eszközeinktől, bevonható egyéb erőforrásoktól, készségeinktől és képességeinktől, és így tovább. Ezért az építkezésekben lehetnek ugyan hasonlóságok, de nincs két egyforma, nem másolhatók egy az egyben és nem is ítélhető meg egyik a másik alapján.
Minden kis megoldásunk segíti a további megoldásokat, minden kisebb sikerünk javítja a további sikerek esélyét. Gyakorlottabban nézünk a helyzetünkre, rutinosabban látjuk át a befolyásoló tényezőket, ismerősebbek a dinamikák. Ha nem is abszolút és tökéletes még a megoldás, tapasztaltuk valamennyi javulást. A befektetett munkánk által valamivel könnyebb, érthetőbb, kezelhetőbb. Kevésbé elkeserítő. Már ez megérheti.
