hatalom

A hatalomhoz való hozzáállás sokféle lehet. És ez talán időrendként is felfogható.

A hatalom először eszköz, hiszen vannak céljaink, valamit el akarunk érni, meg akarunk valósítani. Ezt elég nehéz úgy, ha nem tudunk hatni a világra, nincs befolyásunk. Minél nagyobb a lehetőségünk, annál nagyobbak lehetnek céljaink, és minél nagyobbak a céljaink, annál több hatalom kell hozzá. 

Egy idő után maga a hatalom céllá is válhat, hiszen összeállt a helyzet és jól érezzük benne magunkat. Kialakult, kiépült, elfogadott lett. Nem megvalósítandó és használandó eszköz már a hatalom, hanem a rendszer szerves és aktív eleme. Vannak még célok, legalább alibiből, de ezek lassan alárendeltté válnak és a hatalom számít. Az eredményesség mindent visz.

Végül szükséglet, sőt kényszer lesz a hatalom. Nélküle mindenféle dolgok fenyegetnek, például a használt nemtelen módszereink – amiket nem szentesít már a cél sem –, elkopott ideológiánk, kudarcaink következményei. Immár a túléléshez szükséges a hatalom, ami egyre többe kerül nekünk és másoknak is, és semmit nem hoz, csak lassítja a lepusztulást. Fenyegetettek vagyunk, a hatalmunk védelmére szorulunk.

Klasszikus függőségnek tűnhet ez a pályaív, és a megoldás is hasonló lehet, mint pl. a szereknél. Ha az önuralomban nem bízhatunk, legyenek külső, független kontrollok. Olykor legyen hatalomelvonás, hogy lássuk, nélküle hogyan működünk. Ne csak a hatalommal foglalkozzunk, az életünk és perspektívánk legyen ennél tágabb, lehetőleg már az elejétől legyenek mindenféle egyéb eszközeink. Magával a hatalommal is legyünk tisztában annyira, hogy mérlegelni tudjuk előnyös és hátrányos tulajdonságait, próbáljuk objektíven szemlélni. Lássuk meg mi minden van a hatalmon túl, hiszen egy elég tágas és változatos világban élünk.

Talán természetes, hogy a kapcsolataink elején előfordulnak hatalmi játszmák, megmérettetések, kóstolgatások. Ha ez túlzott, egyszerűen megszűnik a kapcsolat. Ha azonban megmarad és a következő fázisig jut, az egyik fél dominánssá válhat, ennek minden kellemes és kellemetlen következményével. Hiszen hatalmon lenni nehéz és frusztráló, főleg ha nem sikeres a működés, nem kielégítő a kapcsolat. A végére simán működésképtelen helyzetek alakulhatnak ki, ami fokozza a tehetetlenséget, frusztrációt, viszont növeli a hatalom iránti igényt, mintha az megoldás lenne. De már egy tönkrement, működésképtelen rendszerben próbálunk uralkodni, leginkább látszatból. A kiszolgáltatottságra épülő kapcsolat mindkét félnek elkeserítő.

Nomeg az önuralom szintén kérdés lehet, amikor magunk felett akarunk hatalmat. Jó lenne uralkodni fizikai valónk vagy biológiánk felett is, bár ezt hamar reális keretekbe kell terelnünk. Merthogy vannak határaink, főleg képességek terén. Érzelmeink, indulataink, hangulatunk és egyéb mentális jellegű tényezőink terén viszont kérdéses, hogy mennyire vannak hatalmunkban. Mindkét véglet problémás lehet, ha tehetetlenek vagyunk e téren vagy elvárjuk magunktól a teljes önkontrollt. Itt is igaz, hogy nem a hatalomról lemondás, de nem is a hatalombak mindent alárendelés az optimális működés. 

Szelídítsük meg hát a hatalmat – a sajátunkat és másét is. Erős és hatékony eszköz, ennek megfelelő rizikókkal. Itt is igaz, hogy megelőzni a visszaélést, rossz gyakorlat kialakulását egyszerűbb és hatékonyabb, mint a már kialakult rendszert javítgatni, nem árt hát némi bölcsesség és előrelátás. De azért valami jót minden rendszerrel lehet művelni… 

pásztorság

Az elveszettet megkeresem, az eltévedtet visszaterelem, a sérültet bekötözöm, a gyengét erősítem, a kövérre és az erősre vigyázok; úgy legeltetem őket, ahogy kell. Ez 34,16

A király meg a pásztor feladatai eléggé hasonlítanak a Bibliában. A király a népért van, annak javáért, boldogulásáért. Ahogy a pásztor is. Nem haszonélvezők, akik jól élnek a rájuk bízottakból, hanem azok kiszolgálói. 

Gyakori vélemény, hogy a hatalom eltorzít, a rosszat hozza ki az emberből. Viszont nem mindenkiből, van akiből pont a felelősségtudatot. Akár nyomasztó, ha ekkora hatása lehet egy-egy döntésemnek, tettemnek. Hogy bizalmat szavaznak nekem, sokat várnak, mert sokat adtak. Meg kell feleljek nekik, meg magamnak is.

Aki feladatnak látja a hatalmat, nem kiváltságnak, általában a rá bízottakkal törődik. Mert a hatalom az, hogy ránk vannak bízva emberek. Kire mennyi, a vezetési szinttől függ. Meg kell szelídíteni a mieinket, mivel felelősek vagyunk értük, és mivel megszelídítettük őket, már felelősek vagyunk értük. A hierarchiában a felettünk levő számon kér, mi számot adunk, viszont leginkább az alattunk levőknek tartozunk. 

A klasszikus lineáris hierarchia persze nem teljesen működik, talán néhány parancsuralmi rendszerben maradt meg leginkább. Egyszerű döntési sorrendek, egyirányúak. A vezetők ma ki vannak szolgáltatva a felettük és az alattuk levőknek is. Sok szerep és helyzet kavarodhat az életünkben, mikor mennyire vagyunk kiszolgáltatottak vagy irányítók. Mindig az van hatalmon, aki nagyobb hatással rendelkezik az adott helyzetben. 

Persze a hatalomnak megvannak eszközei, „nem ok nélkül viseli a fegyvert”, de ezek bölcsen használandók. Egy felelős hatalom nem él vissza eszközeivel. Az ilyesmi szerepzavar, bizonytalanság vagy sima önzés jele. Esetleg a félelem megnyilvánulása, amiért nem jól végezte feladatát és tart a számonkéréstől.

A hatalommal célja eredendően a szolgálat, javítás, gyógyítás. A jó rend képviselete és elősegítése. A jó király szociálisan érzékeny és emberbarát. Ahogy az ember feladata a világ művelése és őrzése, úgy a hatalmon levőké ugyanez a rá bízottak tekintetében.

bántás

Régebben történt. Egy parkon átmenő vékony járdán ketten andalognak. Egymás mellett, ahogy illik. Kerékpáron pedig E közeledett, és finoman, messziről csengetett, nehogy megijessze az andalgókat, meg hogy legyen idejük helyet adni neki. Az andalgók megálltak, megfordultak – hogy megnézzék a hátuk mögött vajon mi izgalmas történhet –, majd kelletlenül helyet adtak neki. De azért egyikük kifejezetten hangosan megjegyezte, hogy le kéne szállni. Mármint a kerékpárról.
Máskor E kocogott, hasonlóan keskeny, járda besorolású közlekedési létesítményt használva. Háta mögül nagy hangon kiabált valaki, hogy „BOCSÁNAT!”, ennek megfelelően a szélre is húzódott. Mármint kicsit jobban, mert egyébként is ott ment, már csak a szemből jövő kerékpáros miatt is. De a kiabálás nem hallgatott el, folytatódott, noha a forgalmi helyzet nem volt előzésre alkalmas a szemben jövő miatt. Aztán a jelentős méretű hölgy csak megelőzte E-t, és alig győzött hangosan és hosszan méltatlankodni, amiért E kocogott. Meg mit képzel magáról.
Érdekes ez. Az első esetben ha E – megfogadva a tanácsot – tolja a kerékpárját, nem foglal kevesebb helyet és az andalgókat úgy is megelőzte volna. Bizonnyal inkább több kellemetlenséget okozva, hisz ő is és a kerékpár is helyet igényel egymás mellett. A javasolt megoldás tehát inkább rontott volna a helyzeten. Talán nem is megoldási javaslat volt…
Második esetben ha nem kocog éppen, hanem gyalogol, babakocsit tol stb. minimum ugyanannyi helyet foglal. Ráadásul kocogóként gyalogosnak minősül, aki mégiscsak elsődleges használója a járdának. Talán le kellett volna ugrania a járdáról, mert valakinek útban van? Ezen az elven minden személyautónak takarodnia kéne az útról a kamionok elől…
Mi is a közös ezekben? Hogy olykor nem férünk el, tekintettel kell lennünk másokra és ez nagyon zavaró. Ezért beszólunk, lehetőleg valamit, ami nem a helyzetről szól, hanem a másik aktuális állapotába akar belekötni. Akkor is, ha ennek nincs érdemi jelentősége. Mert olyan, mintha igazolná igazunkat, meg valahogy mégis csak bántani akarjuk. Mert bántani jó.