A hatalom először eszköz, hiszen vannak céljaink, valamit el akarunk érni, meg akarunk valósítani. Ezt elég nehéz úgy, ha nem tudunk hatni a világra, nincs befolyásunk. Minél nagyobb a lehetőségünk, annál nagyobbak lehetnek céljaink, és minél nagyobbak a céljaink, annál több hatalom kell hozzá.
Egy idő után maga a hatalom céllá is válhat, hiszen összeállt a helyzet és jól érezzük benne magunkat. Kialakult, kiépült, elfogadott lett. Nem megvalósítandó és használandó eszköz már a hatalom, hanem a rendszer szerves és aktív eleme. Vannak még célok, legalább alibiből, de ezek lassan alárendeltté válnak és a hatalom számít. Az eredményesség mindent visz.
Végül szükséglet, sőt kényszer lesz a hatalom. Nélküle mindenféle dolgok fenyegetnek, például a használt nemtelen módszereink – amiket nem szentesít már a cél sem –, elkopott ideológiánk, kudarcaink következményei. Immár a túléléshez szükséges a hatalom, ami egyre többe kerül nekünk és másoknak is, és semmit nem hoz, csak lassítja a lepusztulást. Fenyegetettek vagyunk, a hatalmunk védelmére szorulunk.
Klasszikus függőségnek tűnhet ez a pályaív, és a megoldás is hasonló lehet, mint pl. a szereknél. Ha az önuralomban nem bízhatunk, legyenek külső, független kontrollok. Olykor legyen hatalomelvonás, hogy lássuk, nélküle hogyan működünk. Ne csak a hatalommal foglalkozzunk, az életünk és perspektívánk legyen ennél tágabb, lehetőleg már az elejétől legyenek mindenféle egyéb eszközeink. Magával a hatalommal is legyünk tisztában annyira, hogy mérlegelni tudjuk előnyös és hátrányos tulajdonságait, próbáljuk objektíven szemlélni. Lássuk meg mi minden van a hatalmon túl, hiszen egy elég tágas és változatos világban élünk.
Talán természetes, hogy a kapcsolataink elején előfordulnak hatalmi játszmák, megmérettetések, kóstolgatások. Ha ez túlzott, egyszerűen megszűnik a kapcsolat. Ha azonban megmarad és a következő fázisig jut, az egyik fél dominánssá válhat, ennek minden kellemes és kellemetlen következményével. Hiszen hatalmon lenni nehéz és frusztráló, főleg ha nem sikeres a működés, nem kielégítő a kapcsolat. A végére simán működésképtelen helyzetek alakulhatnak ki, ami fokozza a tehetetlenséget, frusztrációt, viszont növeli a hatalom iránti igényt, mintha az megoldás lenne. De már egy tönkrement, működésképtelen rendszerben próbálunk uralkodni, leginkább látszatból. A kiszolgáltatottságra épülő kapcsolat mindkét félnek elkeserítő.
Nomeg az önuralom szintén kérdés lehet, amikor magunk felett akarunk hatalmat. Jó lenne uralkodni fizikai valónk vagy biológiánk felett is, bár ezt hamar reális keretekbe kell terelnünk. Merthogy vannak határaink, főleg képességek terén. Érzelmeink, indulataink, hangulatunk és egyéb mentális jellegű tényezőink terén viszont kérdéses, hogy mennyire vannak hatalmunkban. Mindkét véglet problémás lehet, ha tehetetlenek vagyunk e téren vagy elvárjuk magunktól a teljes önkontrollt. Itt is igaz, hogy nem a hatalomról lemondás, de nem is a hatalombak mindent alárendelés az optimális működés.
Szelídítsük meg hát a hatalmat – a sajátunkat és másét is. Erős és hatékony eszköz, ennek megfelelő rizikókkal. Itt is igaz, hogy megelőzni a visszaélést, rossz gyakorlat kialakulását egyszerűbb és hatékonyabb, mint a már kialakult rendszert javítgatni, nem árt hát némi bölcsesség és előrelátás. De azért valami jót minden rendszerrel lehet művelni…
