Ismét november

Nyakunkon a november, és felmerül a kérdés, vajon száraz legyen? Jól ismert kezdeményezés hogy próbáljuk ki, vajon megy-e egy hónap alkohol nélkül. Kinek mekkora kihívás, a bagatelltől a teljesíthetetlenig.

Egy hónap nagy idő, az már nem megy erőből. A sokat hangoztatott akaraterő napokra képes lehet, akár viszonylag sok napra, de egy hónap az kemény. Egy hónap már nem csak a kibírás, odafigyelés, fegyelem. Ez alatt már fel- meg leépülnek szokások, életvitelek. A hétköznapi rutin része lesz valami, vagy pont nem.

Mitől működhet egy ilyen hónap? Sok mindentől, és kinél mitől. Érdemes előre számot vetni, feltölteni az erőforrásokat, előkészíteni az eszközöket, átgondolni a stratégiát. Kalkulálni a várható nehézségekkel, a felmerülő kérdésekre adható válaszokkal, reakciókkal. És akár segítséget igénybe venni.

Egy ilyen kihívásnak valakivel együtt is nekivághatunk, segíthet ha valaki még tudhatóan velünk együtt nyomja. Akár virtuális, online társaink is lehetnek, olykor jó közösség alakul ki. Esetleg kereshetünk külső segítséget, szakembert, aki figyel ránk hogy jól figyeljünk magunkra.

Mindenképpen tapasztaltabban jövünk ki a végén, talán lényeges megélésekkel. Az önismeret pedig lényeges, mégiscsak elsősorban magunkkal kell kalkulálnunk további életünkben is…

ha november, száraz

Lassan itt a november, és nem feltétlenül lesz szárazabb az októbernél. De aki akarja, szárazabbá teheti.

Lassan évtizedes a kezdeményezés, így akár már hagyománynak is tekinthető kihívásról van szó. Merthogy a mérsékelt, társasági fogyasztóknak is kihívás egy hónapig absztinensnek lenni. Akinek meg gondja van valamilyen szerrel vagy szokással – országunkban jellemzően alkohollal –, annak bizony komoly próbatétel. Figyelni, tudatosnak lenni, abbahagyni a megszokott viselkedést. Fegyelmet, energiabefektetést kíván ez.

Egy hónap hosszú idő, akár egy szokás is beépülhet vagy leépülhet 30 nap alatt. Ami eleinte nagy kísértés, komoly vonzerő, akár sóvárgás a hetek során mégiscsak elkezd kopni. És jönnek a tapasztalatok, hogy van élet, akár elég jó minőségű élet is a szer nélkül. Egyre kevésbé kell erőből megállni, eldönteni, szabályozni. Már más is bejut a gondolataink közé, nem csak a kívánás, kissé kijjebb nyílik a világ. Szabadabbak leszünk, új dolgokkal próbálkozhatunk.

Egy hónap már teljesítmény. A végén meggondolható a hogyan tovább. Mennyire nehéz fenntartani elért eredményeinket, mennyivel érezzük jobban vagy rosszabbul magunkat, megéri-e? És ha igen, mi kell hozzá? Ha nem maradunk absztinensek, a tapasztalat akkor is megmarad, hogy milyen volt, hogy sikerült? Melyik része volt nehéz és mi ment simán? Egy hónapot megérhet egy ilyen tapasztalat. 

NOSZA - novemberre

Egy jól bejáratott függőség szépen megy magától. Nem kell odafigyelni, gondolkodni – pavlovi automatizmussal bevesszük, megisszuk, elszívjuk, csináljuk stb. Fel sem merül, hogy lehetne nélküle, vagy csak elvétve és halványan. Az ilyen kósza ötletek rövid életűek, és akkor is gyenge vitalitással. 

Az a néhány erőből megpróbált abbahagyás sokszor múló epizód, ráadásul az emléke azt sugallja, nem is lehet másként. Azt a kevés kedvet is elveszik a próbálkozástól. A sikeresebb kísérletek ritkábban jutnak eszünkbe, mint a kudarcaink. Pedig voltak jobb időszakok, átmeneti javulások. 

Ha az egészet sportként fognánk fel, talán érdemes lenne edzéssel kezdeni. Kicsiben hozzáfogni, amennyit bírunk. Csökkenteni a használatot, kevesebbet, ritkábban. Nem a maratonnal kezdeni, hanem sétálással, kisebb kocogással, és ahogy bírjuk fokozni. Nem egyszerűen abbahagyni – bár ez néhányaknak megy –, hanem csak a határainkig elmenni. Ami még belefér, nem túlzottan megterhelő, de már teljesítmény. 

A hosszú ideje kialakult és beépült szokásokat kell leépíteni és másokat felépíteni. Odafigyelni, hogy mennyit és milyen gyakran veszünk be, iszunk meg, szívunk el vagy csinálunk. Egyáltalán észrevenni, hogyan működünk. Talán az egyik baj, hogy nem figyelünk magunkra. Ha tudatosítjuk mindezt, már nem is annyira magától értetődő, hogy megtesszük. 

És jönnek a sikerek, ezekre is oda kell figyelnünk. Hiszen volt már, hogy megálltunk, főleg ha volt valami más. Vagy fontos volt, meg kellett. Mégsem vagyunk hát kiszolgáltatottak, nem csak kialakult reflexeket művelünk. Fárasztó odafigyelni, szokatlan tudatosnak lenni, be belejöhetünk, amíg szükséges. Aztán kialakul az új életmódunk, ami már másról szól, és ez a más lesz a megszokott. Jóval nagyobb szabadsággal és önbizalommal – hisz ez már a mi életünk, nem a szerek határozzák meg. Az induláshoz kell egy adag bátorság, de menet közben rájövünk, hogy tudunk élni. És akár szeretünk is. 

Sportban segítenek a célok, főleg a reálisak és inspirálók. Függőség kapcsán ilyen lehet a Száraz November. Klasszikus kihívás, az „akkor hagyom abba amikor akarom” valóságának megtapasztalására. Mintegy három hónap van novemberig, nem sok idő a felkészülésre, de elég lehet. Kezdve a magunkra figyeléssel, aktív önismerettel és a mértékletesség újra tanulásával,  felvállalt őszinteséggel – mindazokkal, amit (újra) meg kell tanulnunk. A mennyiségi csökkentéssel majd a rövidebb absztinenciákkal novemberre reálisan elérhető egy hónap szárazság. Nem könnyű menet, de nem is egy extrém aszkézis. 

És nem kell egyedül végigcsinálni. Általában jól jön a biztatás, támogatás. Ez nem verseny, lehet együttműködés, akár csapatmunka. Érdemes segítséget kérni. Erre vannak a szakemberek, csoportok. 

Egy lehetőség például az augusztusban induló NOvemberre SZáraz Akciócsoport – NOSZA –, ami idióta neve ellenére hasznos lehet. Ha könnyebbnek tűnik edzeni másokkal, egymást erősítve. 

Részletek:

A NOvemberre SZáraz Akciócsoport (NOSZA) azért akciócsoport, mert a novemberi absztinenciára való felkészülés a komoly elhatározás mellett a három hónapban tényleges odafigyelést is igényel. 

Időpont, időtartam: a csoport augusztus közepén indul, amennyiben lesz legalább 4 jelentkező. Kéthetente találkozunk alkalmanként 1,5 órában, novembert végéig. 

Zárt csoport: vagyis végéig ugyanazok vesznek részt, maximum 8 fő.

Helyszín: Lélek fészek, Békéscsaba (Bartók Béla és Vozárik utca sarok)

Részvételi díj: 3000 Ft/alkalom. 

Jelentkezés: a +3620 453 7977 telefonszámon vagy szikora@mail.com címen, elérhetőséggel.

függőség-kapcsolat

„Ha egyedül vagy, nem szabadulhatsz a függőségtől. Ha szeretve vagy, van rá esélyed. Száz éven keresztül harci indulókat zengtünk a függőkkel kapcsolatban, miközben ez idő alatt inkább szerelmi balladákat kellett volna énekelnünk.” /Johann Hari: A kábulat ára

Naivitás lenne elhinni, hogy a szeretet magában mindent megold és másra nincs is szükségem. Ráadásul sokszor pont nem áll rendelkezésre egy olyan szerető közeg, ami megtartana vagy gyógyítana – ezért is tartok itt. 

Viszont a tiltás és a szigor biztosan nem segít, látványosan nem működik sem társadalmi sem egyéni szinten. Hiszen a függőségnek van valami funkciója: feszültséget old, kikapcsol, fájdalmat csillapít, önbizalmat ad, stb. Ezekre pedig szükségem van, tudva persze, hogy nem a legjobb megoldás – viszont elérhető és valamennyire működik. 

Egy olyan életet felépíteni, ahol nem a függőséggel kezelem problémáimat, hanem kapcsolataimat vonom be a megoldásba, komoly feladat. Problémák pedig mindig lesznek, tudom tiszta koromból és látom másokon is – ha külsők éppen nem lennének, akkor az eddigi megoldatlanjaim úgyis velem vannak. 

A felépüléshez le kell építenem a reflexeimet, szokásaimat, amik eddig megtartottak, és közben újakat kialakítani – ehhez támogatás kell. Hogy lássam, van értelme. Hogy amíg nem épül fel az új rendszer, valaki megtartson – hisz én láthatóan nem tudom megtartani magamat. Kell valaki, hogy biztasson, mikor elegem van, felemeljen, mikor leestem, megértsen, hogy megértsem magam, vigasztaljon ha elkeseredek, megbocsásson, legalább ő. És tegyen türelmes, míg egy ilyen megtartó kapcsolat kiépül – és adjon nekem is türelmet ehhez. Elég hosszú elvárás-lista, és van még valami a végére. 

Addig támogasson, míg talpra állok, vagy legalább térdre, ahonnan már intézem. Ahonnan vannak más kezek, amikbe kapaszkodhatok, más kapcsolatok, amik már kölcsönösek. Akkor már elengedhet, de akár maradhat is, csak távolabb. Ha nagyjából felépültem elég a karbantartás, bár azt más is intézheti. 

Biztosan bonyolultabb lesz, olykor konfliktusokkal, feszültségekkel, felelősségekkel teli. Talán jóval kényelmetlenebb, akár ijesztőbb, mint most. De legalább én leszek ott és akkor, magamnak és másoknak is. Azokkal, akik talán most is itt vannak, csak mégis egyedül vagyunk. 

Felnőtt tartalom

A „felnőtt tartalom” általában erotikus, szexuális vagy éppen pornográf tartalmat jelez. Vagyis az egyszerű képlet szerint felnőtt = szex, szex = felnőtt. Korhatáros szokott még lenni a (durvább) horror, esetleg az addiktív szerek reklámozása vagy megjelenítése, és olykor a valóban megrázó történet is. De messze a szex vezet.

Valóban ez lenne a felnőttség? Merthogy ezek a tartalmak sok szempontból gyerekesek, legfeljebb serdülő jellegűek, amikor a tomboló hormonok igen meghatározóak. A felnőtt jelző általában túlzás. Hiszen igen egyszerű a cselekmény, szimplák a karakterek, jellegtelenek a konfliktusok. Nagyon könnyen befogadható az egész, mintegy előemésztett, nincs vele teendő a fogyasztárhoz. Viszont a megjelenítés látványos, dinamikus, jobb esetben legalább ez megvan. Mondhatjuk hogy kikapcsol, szórakoztat, kicsit vasalgatja agytekervényeinket. De inkább infantilizál, a bennünk élvő gyermekhez szól, azt szolgálja ki, azt is egyszerűségében.

Egyébként jó, hogy van bennünk egy gyermek. Így tudunk spontának lenni, szabadok, csodálkozóak, naivak. Minderre szükségünk van, igen unalmas lenne egy konszolidált, sótlan felnőtt világ. Csak a felnőtt tartalmak nem ezt szolgálják ki, kevés a spontaneitás, szabadság, csodálni való – hanem az alapösztönöket, a mielőbbi kielégülést, egocentrizmust, a rettegést és nagyon leegyszerűsített vágyakat. Instant álmok, érzések, érzelmek. 

A felnőtt világ jó esetben más, vagy annak kéne lennie. A realitás a kiindulópont, a valóság, ehhez jön a megértés. A gyermeki kíváncsiság helyébe már a tudatos és kitartó megismerés lép, amihez a felelősségvállalás kapcsolódik. Másokhoz való kapcsolódás és elköteleződés. A következmények kiszámítása és vállalása. Nomeg a munka, amivel teremtünk, létrehozunk, fenntartunk. És van egy felnőtt erkölcsi érzék, empátia és szolidaritás. Nem könnyű felnőttnek lenni, de felnőttek között lenni megnyugtató és felemelő. Milyen barátságos és pozitív lenne egy nagyrészt felnőttekből álló társadalom…

Nem csak dolgunk, kiváltságunk is felnőttnek lenni, legalább nagyrészt és alapvetően. Élvezető állapot és legalább annyi örömöt tartogat, mint a gyermekség. Csak ezekhez az örömökhöz fel kell nőnünk, a tényleg felnőtt tartalmak ebben segítenek.

Függőségről...

A függőség megtart minket. Ezért kapaszkodunk belé, nélküle rosszabb lenne. Félünk elengedni, tulajdonképpen kiszolgáltatottak vagyunk. A függetlenség ehhez képest zuhanás, szabadesés, elvágódás. Kiszámíthatatlan hogy végződik. 

De a függőség kisajátít minket. Egyre jobban meghatároz, egyre szűkebb lesz a világunk. Nem ismerünk magunkra, hiszen régebben nyitottak voltunk, kíváncsiak, aktívak. Ha nem dőlünk be saját magyarázkodásunknak, önigazolásunknak, elég rosszul fest a helyzet. 

Félő, hogy csak nehéz megoldás van. Számot vetve a kialakult helyzettel, lehetőségeinkkel, keménynek tűnik a feladat. Vélhetőleg sok, kevéssé sikeres próbálkozással a hátunk mögött jelentős bizalom és optimizmus kell egy újabbhoz. 

Pedig kár értünk. Ennél többek vagyunk, többet tudnánk nyújtani. Talán várnának is többet tőlünk, bár lehet, lassan lemondanak rólunk. De szerencsére mi még nem mondunk le magunkról. Tudjuk, több vagyunk, mint ami látszik belőlünk. 

Jól jöhet ilyenkor némi segítség. Átgondolni, megérteni mi is a helyzet, hogy vagyunk, miben és mennyire. A segítség kéréséhez bátorság kell, azután munka, kitartás. Visszaszerezni a régen volt nyitottságot, kíváncsiságot, aktivitást komoly feladat, elkel a támogatás, némi biztatás, vezetés. És visszajelzés, hogy tényleg haladunk. 

függőségekről most kicsit bővebben

Hát, ismét egy beszélgetés. Nehezen indul, de aztán majdnem kialakul.

Mindenesetre sikerült talán lényeges dolgokat is elmondani.

Erőből - megoldás helyett

Vannak problémák. Tagadhatatlanul. Amiket kezelnünk kell.

Egy tervező valami tér közlekedését tervezte, szép szögletesre. Felmerült, hogy a gyalogosok nem fognak a burkolaton maradni, átvágnak a zöld területen, merthogy ritkán kerülnek ekkorát szívesen. Erre az lett az ötlet, hogy majd teszünk oda lánckorlátot. Igazán barátságos megoldás, hátha kevesebbet ront egy korlát a terület hangulatán, mint amit a zöld terület javít.

Ez jutott eszembe, mikor rendőrök jelezték az évtizedek óta így működő kis téren, hogy nem lehet ott kerékpáron közlekedni. Pedig „ahol az úttest kerékpár közlekedésre alkalmatlan”, ott szabad, az úttest hiánya pedig eléggé alkalmatlannak tűnik nekem. Ráadásul a járda „az útnak a gyalogosok közlekedésére szolgáló – az úttesttől szintkülönbséggel, kiemelt szegéllyel, vagy más látható módon elhatárolt – része; a gyalogút azonban nem járda.” Egy téren tehát nem járda megy át, a járda az úttesthez tartozik, így egy téren nem értelmezhető. Szóval nehezen értelmezhető a tiltás, legalábbis nekem, de hát a végrehajtókkal nem érdemes vitatkozni egy rendelkezés jogszerűségéről vagy értelméről.

Sok más példa is volna, de egy általánosabb jelenség lehet ezek mögött. Hogy sokszor erőből akarunk megoldani dolgokat – vagyis nem megoldani, hanem kezelni a megoldás hiányát. Olykor csak erre van lehetőség, hirtelen kell intézni egy helyzetet, ez esetben praktikus a tiltás vagy kötelezés. De ehhez erő kell, fenn kell tartani, csak addig működik. Noha már a bevezetésnél is veszteséget vagy kárt is okoz, majdnem biztosan sért érdekeket, hosszabb távon egy erőből hozott intézkedés biztosan erodálódik, felpuhul, rossz hangulatot kelt. Mégiscsak a megoldás a megoldás, vagyis amikor eleve úgy működünk, hogy nagyjából magától adódik. Példáinkban biztosítani a gyalogosoknak praktikus útvonalat vagy a kerékpárosok konfliktusszegényebb közlekedését a téren.

Igaz lehet ez mindenre, amin változtatni akarunk vagy kényszerülünk. Ami általában valami jóra rászokás vagy rosszról leszokás. Az elején kell az erő, erőltetés, szabályok. De hosszú távon nem fenntartható, így jó egyből valami más megoldáson is dolgozni, hogy ne jelentsen folyamatos erőfeszítést.

Ezért is rövid távúak gyakran a diéták, leszokások, rászokások, nagy elhatározások, mert folyamatosan viszik az energiát ha nem épülnek be. Az életmódon érdemes változtatni, kis lépésekben, ami még megy, és ha beépültek, már nem jelentenek fáradságot, akkor tovább lépni. Amíg még folyton emlékeztetni kell magunkat, nem a miénk, nem lényünk része, egy idegen tag, ezzel birkózunk.

Persze lehet, hogy valamit hirtelen és könnyen magunkévá teszünk, szerencsés esetben vannak ilyen megoldások. Ami kényelmes és egyszerű, az hamar megy. Ha nem válik kényelmessé és egyszerűvé, valami mást érdemes keresnünk, újragondolnunk a helyzetet. Hisz biztosan nem tervezünk magunknak korláttal elzárt részeket és büntetéstől való fenyegetéssel fenntartott viselkedést.

Alkoholproblémákról elvileg

Hát, nem egészen erről beszélgettünk, fogalmam sem volt milyen narrációt tesznek hozzá, de hát ilyen ez 🙂 Talán azért nem hangoznak el rossz dolgok, bár kicsit sablonossá vált - már ha lehet nem sablonos két perc.

https://fb.watch/ikXzBXDOKK/

Innen már folytatás

Túl vagyunk az új éven, számot vetettünk az eddigiekkel és megterveztük a továbbiakat. Ki mennyire. 

Most már a megvalósítás kezdődik. Ha változ(tat)ni is akarunk, innen menedzselni kell a folyamatot. Amiben jól jöhet némi segítség, támogatás, kísérés, akár motiválás. Mert könnyebb úgy kitalálni, kialakítani, kitartani. Folytatni a jót, az elkezdés után is... 

Száraz november 2022.

Hurrá, Száraz November!
Végre egyszerű indokolni, miért nem iszok!

szótár - függőség

# formája

Fizikai, kémiai, biológiai, pl.  gravitáció vagy oxigén – testi légünkből ered és azzal összefügg, arra hat. Objektív kiszolgáltatottság, amely meghatározó és kikerülhetetlen, mértéke a kiváltó okon illetve fizikai-kémiai-biológiai adottságainkon, rugalmasságunkon múlik.

Pszichés függőség a lelki működéseinkből, szükségleteinkből ered, a testihez hasonlóan kényszerítő erejű, időnként kényszerként jelentkezik. Jellemzően viselkedési jellegű, mint a játék-, kapcsolati-, internet-, szex- stb. függőségek. 

A lehetséges függőségek felsorolása igen hosszú lenne, majdnem bármire rá lehet kattanni.

# hatása

Maga a függőség gyakorlása jelentős időt vesz igénybe, illetve az egyébként is erősen tematizálja a gondolkodást, érdeklődést. Főleg kialakulásakor energetizál, lendületet ad, új távlatokat nyit és megoldásokat kínál, később inkább beszűkíti a lehetőségeket, meghatározza a függő döntéseit, választásait, sablonossá teszi életvitelét. 

A függőség lehet ideiglenes, elmúló szokás, de hosszabb távon is megmaradhat.

# túladagolása

A beszűkülés, kényszerpálya és sablonosság uralkodóvá válik, megszűnik az érdeklődés, nyitottság, rugalmasság. A függőség egyeduralkodóvá válik az életvezetés szempontjából, minden ennek lesz alárendelve. Általában egészségi kockázattal is jár, a szociális és személyiségi ártalom szinte törvényszerű.

# hiánytünetei

Lelkesedések, valamire rászűkülések, örömteli tevékenységek és szokások nélkül igen unalmas az élet. 

# dilemmák

A szabadság addig tart, amíg a szokás választható és építő, a függőség amikor már kényszeressé válik. 

rombolás-üresség-építés

Rombolni általában egyszerűbb, könnyebb és még látványosabb is. Akciófilmekben ritkán látható, ahogy felépítenek egy házat, sokkal gyakoribb, hogy lerombolják, lehetőleg látványosan, mondjuk robbanással, tűzzel. Sok ember sok befektetett munkája, szaktudása semmisül meg ilyenkor. Jó technológiáink vannak a rombolásra. És ez igaz egyéb dolgainkra is.

Egy bizalom kiépítése, egy tudás megszerzése, egy készség begyakorlása idő és munkaigényes. Így építjük fel kapcsolatainkat, karrierünket, életünket. Általában stabil alapok kellenek, amik aztán jól tartják a felépítményt. A gyerekként megszerzett írás-olvasás-számolás terén szerzett jártasság nélkül nehéz előrébb lépni. A családban, közösségekben elsajátított szociális készségek híján nehezen találjuk a helyünket később. Minden tanulás az alapokkal indul, ami nem látványos, akár monoton időtöltés is lehet, kitartás kell hozzá.

Az építés csak technika, nincs benne erkölcs, hiszen építhetünk jó és rossz dolgokat egyaránt. Egy csaló is sok munkával szerzi meg a bizalmunkat, egy-egy megtévesztés mögött komoly munka is lehet. A reklámok profik, ismernek minket, tudnak ránk hatni, attól függetlenül, hogy hasznos vagy káros dolgokra akarnak rávenni – és mennyi energiát, pénzt, időt fektetünk reklámokba. Az erkölcsöt nekünk kell belevinni minden technikába, nekünk kell dönteni, mit is akarunk elérni – ezzel együtt természetesen választhatunk a nemes és nemtelen eszközök között. Nem szentesíti a cél az eszközt, elég nagy elbizakodottság lenne, ha mindenek fölé helyeznénk céljainkat. 

A felépített rossz dolgok lerombolása lehet jó cél. Egy destruktív szokás, kapcsolat, gyakorlat lerombolása kifejezetten üdvözlendő. A gond, hogy a rombolás után űr marad, amivel valamit kezdenünk kell, hiszen a természet fél az ürességtől, a mi természetünk is, és valamit úgyis felépítünk a helyre. 

A lebontás is lehet szakszerű, ha nem akarunk és nem is kell mindent lerombolni – egyszerűbb persze a radikális robbantás, de túlzott és fölösleges, akár helyrehozhatatlan károkat is okozhat. Általában nem minden rossz. A jó alapokig visszabontva az újjáépítés sokkal célszerűbb – de ilyenkor már a rombolásnál is oda kell figyelni, már az is munka. 

Kísértés, hogy egy, a korábbihoz hasonló rosszat építsünk, hiszen ebben van már van gyakorlatunk, jól tudunk ezzel haladni. Vagy inkább valami jót, ami új, ismeretlen terület, körültekintést és óvatosságot igényel. Kell a cél, valami tervrajz, tájékozódás, mérlegelés. Jól jöhet ebben némi útmutatás, segítség, vagy legalább szurkolótábor, akik bátorítanak az építkezésre. És együtt örülnek velünk a felépülésnek.

attól függ

Attól függ, mondjuk. Mitől is függ? Hát ki mitől. Számos dologtól tudunk függeni. Szerektől, szokásoktól, személyektől. Érdekes, hogy a függés megtart. Tartást ad, ha kapaszkodunk valamibe és amint elengedjük oda a tartásunk. Ijesztő elengedni a támaszunkat, vagy akár csak lazítani is. Mi lesz velünk?

Általában tartunk a változásoktól, bizonytalanságtól, ilyenkor a kapaszkodóink még fontosabbnak tűnnek. Lehet érvelni, bizonygatni, magyarázni, hogy milyen szép a szabadság, mennyi minden vár ránk, milyen jó lesz nekünk – tudjuk, hogy egyébként még igaz is –, de nem nyugtat meg. Hiszen félünk a fájdalomtól, magánytól, ürességtől, sőt a valóságtól is, ami olykor kíméletlen. Tudjuk persze hogy mi van, de nem akarjuk tudni. Jól berendezkedtünk így, vagy ha nem is annyira kényelmes, de valamennyire élhető. Rosszabbat is el tudunk képzelni és el is képzeljük. 

Közben meg csak csábít is a szabadság, maradék bátorságunk néha szemez a valósággal, mégiscsak érezzük, hogy ez zsákutca, nem jutunk sehova, sőt lassan vagy gyorsan de tönkremenőben vagyunk. Amitől még jobban elkeseredünk és még jobban kapaszkodunk, ráadásul abba, amitől szabadulnánk. Érthetetlen és értelmetlen, de kitartunk, ez van nekünk. Csak mégsem az igazi, valami többet, igazabbat szeretnénk – és olykor úgy tűnik, lehetséges is. 

Lehet másba is kapaszkodni, látjuk másokon meg néha mi is tettünk már így. Megpróbálhatunk fogást váltani, támaszt cserélni, tágítani mozgásterünket, szabadságfokunkat. Csak óvatosan. Viszont ha mozdulunk, erősödhetnek az izmaink. Ha próbálkozunk, találhatunk más egyensúlyi helyzetet, amiben akár jobban érezhetjük magunkat. Előbb-utóbb javulhat saját tartásunk, kevésbé kell támaszkodnunk vagy megválaszthatjuk mire, mert lesz választék. Kevésbé vagyunk így kiszolgáltatottak, tehetetlenek. A változásnak lehet jó hangulata is.

Valószínűleg nincs abszolút szabadság és függetlenség, talán nem is kell – hiszen lehet és szabad támaszkodni, mégiscsak esendőek vagyunk. De minőségi különbség, ha már mi választjuk vagy akár létrehozzuk támaszunkat szükségeink szerint. Később talán még támasz is lehetünk, tartani is tudunk. Mikor már megtartjuk magunkat, megfelelő mozgásszabadsággal, egyensúlyérzékkel rendelkezünk – kialakult az új rendszer és nagyjából belaktuk, otthon vagyunk. Egy kényelmesebb és tágasabb otthonban. 

Feszültség

A feszültség akkor jelenik meg, illetve akkor megjelenik, amikor különbség van. Klasszikusan ez elektromos potenciálkülönbség, ekkor elektromos a feszültség. De igaz lehet minden egyensúlytalan állapotra, ami ki akar egyenlítődni. Feszültség lehet a hegy és völgy, a sötét és világos, a finom és durva stb. között. Észrevehető valami ellentét, ellenkezőség.

Tapasztaljuk, hogy a komoly feszültség kellemetlen, ijesztő, akár kezelhetetlen. Nagy magasságból a mélység, nyugalomból a gyors mozgás, csendben a hirtelen nagy hang vagy zaj megzavar, megrémít. A feszültség hiánya viszont unalmas, a minden egyforma az az entrópia, teljes kiegyenlítettség, valamisége ellenére közel áll a semmihez. 

Vagyis a valami mindig feszültséggel jár, merthogy különbözik – ami nem különbözik az nincs is, de legalábbis jelentősége biztosan csekély. Már csak a feszültségszintet kéne jól beállítani a végletek között :)

Kapcsolatainkban az az optimális, mint az elektromos eszközöknél is, ha elég erőt, dinamikát, lendületet ad nekünk de nem szed szét, nem tesz tönkre, nem károsít. Ez egy viszonylag szűk tartomány, ráadásul az eszközökkel ellentétben a mi feszültségigényünk változik. Van, hogy több  változatosságra, változásra, izgalomra, bizonytalanságra vágyunk – máskor meg idegesít az, ami nemrég még jól esett, tetszett és aktuálisan fáraszt, zavar, inkább nyugalmat szeretnénk. Vagy fordítva. 

Komoly kihívás egy kapcsolatnak mindezt kiszolgálni, teljesíteni. Vagy több kapcsolatnak. Vagy szakmának, tevékenységnek, hobbinak, feladatnak, közösségnek stb. Esetleg szernek, szenvedélynek, függőségnek. És csodálatos, hogy időnként sikerül. 

Többé-kevésbé jól kezeljük dolgainkat, megfelelően csökkentjük vagy fokozzuk a körülöttünk és bennünk levő feszültséget, alakítjuk a helyzeteinket. Talán nem vagyunk teljesen elégedettek e téren, esetleg éppen nagyon zavar valami, de akkor is vannak részek, ahol jól működünk. 

Úgyhogy van remény, meg munka is...

hozzá tartozás

Tartozni nem szeretünk. Általában az is kellemetlen, ha nekünk tartoznak. 

Első esetben van valami kötelességünk, valahogy fogyatékosak, sérültek vagyunk, hisz nem birtokoljuk mindenünket – egy részünk nem a miénk, tartozás. Mínuszban vagyunk és rendezni kell adósságunkat, hogy visszakerüljünk nullára. 

A mások tartozása szintén valami bizonytalanság, van valamink, amink nincs, mert másnál van, és vagy meg tudja/akarja adni, vagy nem. Esetleg nekünk is hiányzik a nála levő, más esetben szívesen adtuk és inkább ajándéknak gondolnánk, jobb is ha nem adja vissza. Mindenesetre került egy feszültség a kapcsolatunkba.

Hozzátartozónak lenni is hasonló, gyakran lehet kényelmetlen. Hisz ha valaki hozzánk tartozik, akkor dolgunk van vele, akár felelősek is lehetünk érte, de közben mégis önálló személy, azt és úgy csinál amit és ahogy akar. Van egy közösségük vele, de közben mégse tehetünk sokat, kevés befolyásunk vagy beavatkozási lehetőségünk van. Néha hatni szeretnénk rá, de egyszerre van velünk és külön, kicsit részünk közben nagyon önálló.

Ugyanezt élhetjük meg a mi hozzátartozóinkkal kapcsolatban, mikor ők próbálnak hatni ránk, részt venni az életünkben, vagy épp nem. Ha beleszólnak vagy befolyásolni próbálnak az a szabadságunkba való beleszólás, támadásként élhetjük meg. Ha meg nem törődnek velünk és hagynak az az elutasítás, kirekesztés, mintha nem számítanánk nekik. 

Szerencsére hozzátartozónak lenni általában simán megy, nincs vele gond, főleg jól kezelhető helyzetekben. Problémáknál viszont sok fejtörést és dilemmát okoz, bármelyik oldalról. A felmerülő kérdésekre pedig ritkán van egyszerű és abszolút érvényességű válasz, frappáns megoldás.

A hozzátartozói csoporton legalább feltesszük a kérdéseket, mindenki a sajátját, és átgondoljuk, dolgozunk velük. Tökéletesen kikristályosodott megoldás hiányában is előrébb jutunk, megértünk valamit magunkból, a másikból, tartozásainkból. Ebből az egész világból. Ami azért segít.

Érintett csoport: a Segít6 alatt!

Tematizálás

Egy családban, baráti körben, bármilyen közösségben számos téma felmerül, amivel foglalkoznak. Ez általában jelzi, miről is szól az adott csoport. Munkahelyen a munkával kapcsolatos témák gyakoriak, haveri körben a szórakozás, családi körben a praktikus dolgok és hogy mi van egymással.
Ha jelen van függőség egy csoportban, akkor ez általában meghatározza a témákat. Nem csak úgy, hogy erről van szó, a személyről, a szerről, a viselkedésről, az ehhez kapcsolódó történésekről – hanem az is tényező, ha ezekről pont nem lehet beszélni. Minden közösség szabadságát jelzi a felmerülő témák szabadsága, és ezzel összefüggésben a kényes és kerülendő kérdések, keményebb esetben tabuk mennyisége.
Számos más családi téma is létezik: a családi hiedelmek, legendák, titkok. A régi dicsőség, a nagyon alulról felemelkedés meghatározhatja a családi identitást, ahogy a családtagok kategorizálása és értékelése – gyakran összhangban az illető önértékelésével. Egyes események jelentős pozitív vagy negatív hatása lényeges része a család történetének s énképének, általában inkább a veszteségek, mint a nyereségek jelennek meg. Szinte végtelen téma lehet, ami kisebb nagyobb mértékben meghatározza a család önmagára és tagjaira való gondolását, az ezekhez való viszonyulást, az összetartozást vagy adott esetben kirekesztést.
A függőség erős tematizáló erő, többnyire egy komplex rendszer kiépítésével jár együtt: miért is alakult ki, milyen események vezettek idáig, milyen személyiségbeli hiányosságok tartják fenn, kinek mit kéne csinálni (ami általában nem sikerül), ki miért felelős vagy nem felelős, milyen mentegetések és hibáztatások elfogadhatóak…
Olyan erős a függőség meghatározó ereje, hogy gyakran a család egész működése e köré épül. A szükséges döntéseket – nyaralás, nagyobb vásárlás, munkahely- vagy iskola váltás/választás, költözés, stb. – nagyban meghatározza a függőséghez, függőhöz való viszony: vajon milyen hatással lesz rá? Az egyéb szempontok is felmerülnek, de a döntést a függőség és az ezzel kapcsolatos dolgok döntően befolyásolják.
Mivel a fókusz a függőségen, ez által a függőn van, a többiek valahogy súlytalannak tűnhetnek, a szerepük a kimerül a függőség kiszolgálásában vagy az az elleni küzdelemben – mintha nem önálló, saját életet élnének. Ami velük történik, ami róluk szól vagy őket érinti másodlagos a család nagy és alap témájához viszonyítva. A családtörténet mellékszálain mozognak, kisebb anekdoták szónak csak róluk.
A függőségnek lehet szerepe is a családban, akár pont ez a tematizálás. Mert ha nem erről szólnának a mindennapi interakciók, akkor miről? Valami titokról, szégyenről, esetleg ürességről? Tulajdonképpen kötőanyag egy függőség, lehet a nélkül szétesne a közösség? Ki kéne találni, miről szóljon, ha nem erről? Még megoldhatatlanabb helyzettel kéne szembesülni, míg a függőség jelenvalóságában kicsit olyan, mintha az lenne a probléma és majdnem kézben lenne tartva? A függő menekül a függőségbe, vagy a család, akinek kapóra jön ez a mentség?
Rengeteg kérdés merül fel, rengeteg válasszal, akár egyszerre többel is. Hiszen a függőség mindenkinek mást jelent, és olykor nem is csak egy dolgot. És időben is változhat, az évek során más lesz a jelentése és szerepe.
A tendencia viszont lényeges. Ha egy közösség tematikájában szűkül, szűri a felvetődő kérdéseket az ritkán hatékony, építő és a tagok számára kielégítő. Ellenben ha változnak a témák és a fókuszok mikor kire esnek, úgy jóval kedvezőbb a társas kapcsolat. Mindenki számára.

A hagyományos konzultáció lehetőségén túl igény esetén Mikrocsoport is indul, ahol együtt dolgozhatunk – mert mindig van min.

képesség

Korlátaink vannak, nem csak fizikailag. Ahogy testileg is mindenkinél más lehetőségei határa, úgy életvitelünkben, viselkedésünkben, értelmünkben, érzelmünkben, fegyelmünkben stb. is vannak különbségek képességeink és képtelenségeink terén.
Sokszor elhangzik, akaraterő dolga – és igaz is. Node más téren van akaratunk, komoly erőfeszítéseket teszünk, ahol teljesítményünk akár kiemelkedő. Vagy fegyelem dolga – ami szintén helytálló, viszont nem mindenben vagyunk egyformán fegyelmezetlenek.
Általában több elemből állunk össze, kiválóan tudunk az egyikkel mentegetőzni a másikkal büszkélkedni, a harmadikkal szimpatikusak vagy épp sajnálatra méltónak lenni. Több szálú fonat ez, ami szépen tart, ügyesen is intézzük a dolgainkat.
Olykor magunkat is meggyőzzük, amíg meg nem talál a saját komolyabb problémánk. Szembesülünk azzal, hogy összekuszálódtunk, hogy nem tudjuk mihez fogjunk, melyik szálunkat vegyük elő a gubancból. Mást váltanak ki másokból és belőlünk is, mint amit szeretnénk, nem úgy mozdítanak, ahogy eddig, valahogy az egész nem működik.
Ilyenkor jó lehet egy (néhány) konzultáció: mi maradt, mivel, hogyan és merre érdemes mozdulni? Hiszen elemeink megvannak, ha esetleg sérültek vagy gyengültek is, ezekre számíthatunk, beléjük kapaszkodhatunk. Átgondolva, kibogozva kiderül, hogy mégiscsak tart, van mihez nyúlni. Mert mindig van, amire építhetünk, amiben elég jók vagyunk...

függetlenség felé

A függés kiszolgáltatottság, az elköteleződés választás.

Kívülről hasonlónak látszik.
Ketten szorosan együtt vannak, közösen töltik idejüket, figyelnek egymásra, gondjaik és gondolataik egymás körül forognak – mintha egy kis zárt világot, szigetet alkotnának. Több-kevesebb külső kapcsolattal rendelkeznek, energiájuk, munkájuk jelentős része azonban befelé, egymás felé irányul. Stabil egyensúly áll fenn, amihez mindketten ragaszkodnak.
Lehet ez két ember. Ideális esetben kölcsönös, szereteten és megbecsülésen alapuló kapcsolat, kétoldalú elköteleződéssel, mely mindkét felet építi. És vannak a szintén stabil, de inkább birtokláson, kiszolgáltatottságon, félelmen, tehetetlenségen, bizonyítási kényszeren, menekülésen stb. nyugvó felállások. Itt a jelen helyzetnél csak a stabilitás megszűnésének lehetősége az ijesztőbb.
Lehet ez egy ember és egy szer, viselkedés, eszme közötti kapcsolat is. Nem csak az ember vágyik a szerre, érezhetően az is igényt tart az emberre. Építő formában ez alkotó szenvedély, egészséges viselkedés, nagy feladat, kölcsönösen támogatják és kiteljesítik egymást. Azonban beszűkülés is lehet, amikor ez – elsősorban a személy részéről – megfutamodás, helyettesítés, elrejtőzés, önigazolás, kétségbeesett megoldási kísérlet. Az egyensúly felborulása itt is komoly fenyegetést jelent.
Természetesen sokféle átmenet lehetséges a végletek között és jelentős hullámzás is előfordul a téren, hogy ez aktuálisan mennyiben probléma. Az egyensúly, a status quo megőrzésére törekszünk, hisz ezt már ismerjük és valamennyire kezelni tudjuk, ráadásul rontani mindig lehet egy helyzeten. Viszont javítani is lehet, lépni a kiszolgáltatottság felől az elköteleződés felé. A szabadság irányába, mikor már mi választunk.

Érdekeltség

Általában akarunk valamit, és általában jót. Általában magunknak. Ami nem jön össze. Mindannyian ismerjük ezt. Nem jön össze, nem úgy jön össze. Csalódunk, belefáradunk. Aztán már nem akarjuk annyira, nem hiszünk benne. Nem is nagyon próbálkozunk, kényelmesebb így. Hiszen nem szeretünk csalódni.
Ilyenkor sokat segít, ha érdekel valami. Ami fel tud lelkesíteni, ami fontos vagy izgalmas. Vannak ügyek, amikért vállaljuk akár a csalódást, kudarcot is. Többször nekifutunk, új megközelítéseket, módszereket keresünk. Van, amit nem adunk fel. Mert már nem csak valami, hanem a részünk, mi vagyunk azok. Az ügyek, elvek, hozzáállások, amikkel azonosulunk, azok mi vagyunk.
És vannak mások, akikkel ugyanígy vagyunk. Többen-kevesebben. Jelenvaló társaink, múltunk meghatározói vagy jövőnk reménybeli részei. Amikor nem (csak) magunk miatt vagyunk azok, akik, hanem miattuk is. Akik fontosak nekünk és mi is nekik.
Kevéssé romantikus ez a hétköznapokban, mikor kiábrándulunk, magunkból is. Elegünk van, elfogy az erőnk, energiánk. Nem látjuk értelmét és nem vonz valami rövid távú siker esélye sem – pedig ennyi azért jól jönne. Bennünk van a valami, ami érdekel, a valaki, akinek kölcsönösen fontosak vagyunk, de az aktuális monoton zajban nem halljuk meg a hangját.
Néha mégis észrevesszük, hogy ezek tartanak, őriznek, védenek. Észrevesszük, hogy érdekelnek, jót akarunk nekik. Fontosnak tartunk elveket, ügyeket, embereket. És ezek számítanak nekünk, sőt számítanak ránk, mert mi számítunk nekik. Lehet javítani, használni, jobbá tudunk tenni dolgokat, kapcsolatokat. Kicsit a világot is. Tapasztalatból tudjuk, hogy van mit javítani a világon – és ha magunkon javítunk egy kicsit, a világon is tudunk, a világ is javul.
Érdekelhet a világ, érdekelhetnek a többiek és érdekünk is, hogy érdekeljenek. A világ, a többiek érdeke pedig, hogy mi jobban és jobbak legyünk. Legalább egy kicsivel. És ez biztosan megoldható.