Tapasztaljuk, hogy a komoly feszültség kellemetlen, ijesztő, akár kezelhetetlen. Nagy magasságból a mélység, nyugalomból a gyors mozgás, csendben a hirtelen nagy hang vagy zaj megzavar, megrémít. A feszültség hiánya viszont unalmas, a minden egyforma az az entrópia, teljes kiegyenlítettség, valamisége ellenére közel áll a semmihez.
Vagyis a valami mindig feszültséggel jár, merthogy különbözik – ami nem különbözik az nincs is, de legalábbis jelentősége biztosan csekély. Már csak a feszültségszintet kéne jól beállítani a végletek között :)
Kapcsolatainkban az az optimális, mint az elektromos eszközöknél is, ha elég erőt, dinamikát, lendületet ad nekünk de nem szed szét, nem tesz tönkre, nem károsít. Ez egy viszonylag szűk tartomány, ráadásul az eszközökkel ellentétben a mi feszültségigényünk változik. Van, hogy több változatosságra, változásra, izgalomra, bizonytalanságra vágyunk – máskor meg idegesít az, ami nemrég még jól esett, tetszett és aktuálisan fáraszt, zavar, inkább nyugalmat szeretnénk. Vagy fordítva.
Komoly kihívás egy kapcsolatnak mindezt kiszolgálni, teljesíteni. Vagy több kapcsolatnak. Vagy szakmának, tevékenységnek, hobbinak, feladatnak, közösségnek stb. Esetleg szernek, szenvedélynek, függőségnek. És csodálatos, hogy időnként sikerül.
Többé-kevésbé jól kezeljük dolgainkat, megfelelően csökkentjük vagy fokozzuk a körülöttünk és bennünk levő feszültséget, alakítjuk a helyzeteinket. Talán nem vagyunk teljesen elégedettek e téren, esetleg éppen nagyon zavar valami, de akkor is vannak részek, ahol jól működünk.
Úgyhogy van remény, meg munka is...
