szolidaritás

Ne feledkezzetek meg a foglyokról, mintha fogolytársaik volnátok, a gyötrődőkről, mint akik magatok is testben vagytok. Zsid 13,3

Szolidaritás. Olyan természetes, főleg sírni a sírókkal. Örülni az örülőkkel szintén nem rossz, sőt valamivel vidámabb. Átvesszük egymás hangulatát, általában a többségét. Ha nem ezt tesszük, kirekesztettek érezzük magunkat, nincs kapcsolat. Nem vagyunk úgy jelen egymás életében, ha gyökeresen másként érezzük magunkat.

Mindennek rossz helyzetekben van nagyobb jelentősége, ha jól vagyunk az egyedül is könnyebb. Valamilyen rabságban vagy szenvedésben kifejezetten rosszabb, hogy még egyedül is vagyunk. Egyébként sem kellemes és pluszban társul hozzá szégyen, értetlenség, bűntudat, meg minden, ami a kirekesztéshez, elhagyatottsághoz kapcsolódik. Ha nem vagyunk ebben egyedül, az máris kicsit természetesebbnek, elfogadhatóbbnak hat. 

Ugyanis a rabság meg a szenvedés valahogy természetellenes is. Nem alapállapotunk, nem így kéne lennie. Jó esetben ritka kivételek ezen állapotok, rosszabb esetben gyakoriak és akár megszokottak. Bele lehet fásulni, ahogy némely gombák üdítő frissen, rugalmasan indulnak és kérges taplókká válnak. Ha egyedül maradunk a bajban igen gyorsan elfásulunk. 

A bajok ellen nincs védelem, biztosítás, nem lehet mindent megúszni. Kinek mennyi, de biztosan jut. Az elkerülés mellett ezért érdemes odafigyelni a többiekre, akiknek nem sikerült megúszni. Már csak a jelenlétünkkel sokat segíthetünk. És általában nem annyira kellemetlen nekünk sem, mint tartunk tőle. Hiszen nem teljesen idegen, ismeretlen a helyzet, talán segít nekünk is ez által nem annyira félni a kiszolgáltatottságtól és szenvedéstől… 

ne késs

A Biblia kinek mit jelent, de hátha lehet valami aktuálisat vagy nekünk is szólót találni benne. Nem túlzott belemagyarázással…

Ne késs jót tenni a rászorulóval, ha módodban van, hogy megtedd! Péld 3,27

Lehetünk késésben, és ez kit mennyire zavar. Van akit nagyon, ezért kínosan pontos, mást kevéssé, ezért rendszeresen műveli. Olykor megvár az esemény, máskor nem. A találkozáson túl a dolgunkról, feladatunkról is lekéshetünk megfelelő halogatással. És így nem tesszük meg, amit akarunk vagy amit kéne. 

Érdekes, hogy itt egy egyszerű tedd meg helyett a elodázáson van a fókusz. Nem kérdés, hogy megtesszük, főleg ha módunkban áll. Evidens, hogy tesszük a jót. Csak lehet itt is taktikázni. Húzni az időt, kelletni magunkat, politikusan helyezkedni közben. Ettől nem leszünk rossz emberek, ugyanúgy meg akarjuk tenni a jót, csak hát mégsem ugyanaz. 

Egyrészt a késés veszélye a lekésés. Elmúlt az alkalmas idő, okafogyottá vált megtenni a jót, esetleg azért, mert már valami rossz bekövetkezett. Szomjan halt közben, akinek inni akartunk adni. Pedig mi akartuk, beütemeztük, vártuk az optimális pillanatot, kedvező helyzetet. Amikor még jobb lesz. Amikor nagyot szól, nem csak úgy megtörténik. 

Másrészt őszintétlenné válunk. A helyezkedéssel, számítgatással pont a természetesség vész el, nagyon figyeli a jobb kéz mit csinál a bal. Becsúszik a teátrális jelleg, a hatalmi játszma, visszaélés a helyzeti előnnyel, a másik méltóságának csökkenése stb. Már nem az az egyszerű, őszinte, nyílt spontaneitás. 

A másik a jóval együtt kis gyanakvást, óvatosságot, helyezkedést, számítást is kap tőlünk. Mert ezt adjuk át a késlekedéssel, domináljuk a helyzetet. És mi kerülünk a fókuszba, nem a jó tett. Rólunk szól, mi vagyunk a fontosak. Ez által mi is veszítünk, már nem a jót tevők vagyunk, hanem csak a valamiért és valahogy jót tevők. Szegényebbek lettünk mi is. 

Melletted vagyunk

A Facebook egymás után dobott fel két posztot. Az egyik egy tüntetésről szólt, ahol valakik akartak valamit, és ezért megmozdultak, kockázatot vállaltak. A következő egy egyházi 1%-os kampány, mely szerint „Melletted vagyunk – lélekkel, ismerettel...”.

Valahogy kontrasztos ez, hisz aki cselekszik, küzd, vagy csak egyszerűen dolgozik valamin, az kint van a helyszínen, terepen, a valóságban. Aki azt állítja, hogy mellette van, az viszont nincs. Legalábbis nem ott és nem akkor, hanem a megszokott napi rutinban. 

Fontos, hogy a hétköznapokban legyenek mellettünk, számíthassunk egymásra, működjenek a dolgaink. De amikor történés van, talán még fontosabb. Akire az eseményeknél is számíthatunk, arra számíthatunk igazán. Túl a komforton, a sajátunkon és az övén is. Amikor legalább kicsit fontosak vagyunk, törődnek velünk és nem csak mint fogyasztó, szolgáltató vagyunk egy kapcsolatban. Amikor van szolidaritás is, nem csak kölcsönös előnyök és egymásra utaltság. 

Az elköteleződés az, ami megmozdíthat, a másik mellé terelhet az ő javára, ami gyakran a mi javunk is. A társadalom meg közös felelősségünk. Legyünk egymás mellett…