remény

Ez a reménység lelkünknek biztos és erős horgonya. Zsid 6,19

Volt szerencsém látni horgonyokat, holmi tengeri népeknél, és impozánsak. Nagyok, nehezek és hát ez a dolguk. Végülis a biztos pontot kell megvalósítaniuk, biztosítaniuk.

Érdekes a reménységet tekinteni horgonynak, ami Csokonai szerint csalfa és vak. Pál szerint a megmaradó három egyike a hit és a szeretet mellett. Nomeg amíg élünk, remélünk – bár ezt sokféle felhanggal lehet mondani. És a remény hal meg utoljára. Mindenesetre a remény és ahhoz való hozzáállásunk igen változatos lehet.

Lényeges, hogy a reménynek van egy tárgya, amiben reménykedünk, ami alátámasztja várakozásunk realitását. Általában van valami alapja, valószínűsége, lehetségessége. Nem egy alaptalan, véletlenszerű ötlet, soha nem volt esemény. Viszont nem is bizonyos, törvényszerű, magától értetődően bekövetkező. Mikor mennyire megalapozott a reménységünk – ami nincs feltétlenül egyenes arányban a bizakodásunk erősségével. 

Aktuálisan Isten adott szaváról van szó, esküjéről, szövetségéről. Egy ígéret, ami nem akárkitől származik. Ez által perszehogy lehetséges, egy mindenhatónak elég nagy szabadságfoka van betartani ígéreteit. Miért ne tenné? Az, hogy nem látszik valószínűnek, nem következik a körülményekből, elég gyenge kifogás lenne. 

Egy ígéret reménye tud stabilizálni, meg tud tartani. A világunk, az életünk hullámzik, olykor igen viharos, ide-oda hányódunk. Jól jön egy horgony, amibe kapaszkodhatunk. Persze csak biztos és erős horgonyba érdemes, amit akár teszteltünk is, és ha megtart, egyre inkább megbízhatunk benne. Ezzel együtt kapaszkodnunk azért nekünk kell… 

Számadás

A Biblia kinek mit jelent, de hátha lehet valami aktuálisat vagy nekünk is szólót találni benne. Nem túlzott belemagyarázással… 

Legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet. 1Pét 3,15

A számonkérést nem szeretjük. Valami feletetés, vizsgáztatás, szőnyeg széle hangulata van. Általában hatalmi helyzetben fordul elő, a nagyobb hatalommal bíró nyilvánul így meg egy alárendeltje felé. Van valami függőségi, kényszerítési felhangja a számonkérésnek. 

Itt azonban akad egy érdekesség, a birtoklás. A hatalmas olyasmi iránt érdeklődik, ami nincs birtokában, viszont a számon kértnek meg igen. Így már ez nem elszámoltatás, hanem sokkal inkább kíváncsiság vagy akár irigység is. Hiszen az alul levőnek van valamije, ami a felül levőnek nincs meg – ha meglenne neki fel sem merülne a számonkérés.

A reménység pont ilyen lehet, ami nem kötődik az aktuális hatalmi struktúrához. Sőt, a vélhetőleg a hatalom magasabb régióiban több a félelem, biztosítási igény, kapaszkodás. Mert már megvan a vélt vagy valós jó, ezt őrizni kell. Alacsonyabb régiókban van miben reménykedni, lehet jobb. 

Természetesen túlromantizált lenne a szegények, elnyomottak kiszolgáltatottak helyzetének dicsőítése, hogy ott van még fejlődési potenciál. Ez igaz, de ugyanúgy ott az elkeseredés, kilátástalanság is, nincs könnyű út a felemelkedésre. És lejjebb esni mindig lehet, akár alacsonyról is. 

A reménység azonban nem a hierarchiában való mozgásra irányul. Arról nem is lehet igazán számot adni, e téren a szerencse vagy a kapcsolatok lehetnének a bizakodás realista okai. A reménység azonban nem a helyzetnek és annak változásának szól, hanem valami sokkal mélyebb vagy magasabb, kívül esik ezeken. Magáról a létről szól, valami egzisztenciális izé, sokkal inkább lényegi, mint formai dolog. És így nem is a hierarchia szintjeihez kapcsolódik, fent és lent ugyanúgy előfordulhat. Csak hát a lentiek ritkábban kérik számon a fentiek reménységét. 

A számadás pedig itt egy örömteli dolog, a birtoklás örömének megosztása. Ahogy egy gyerek tud örülni a szüleinek, bízni bennük, bírni a szeretetüket. A reménységet hasonlóan birtokoljuk, a miénk is meg nem is. Viszont ha kérdezik készek lehetünk számot adni róla, hiszen nem kell sajnálnunk másoktól. Megmarad.