Ilyenkor sokat segít, ha érdekel valami. Ami fel tud lelkesíteni, ami fontos vagy izgalmas. Vannak ügyek, amikért vállaljuk akár a csalódást, kudarcot is. Többször nekifutunk, új megközelítéseket, módszereket keresünk. Van, amit nem adunk fel. Mert már nem csak valami, hanem a részünk, mi vagyunk azok. Az ügyek, elvek, hozzáállások, amikkel azonosulunk, azok mi vagyunk.
És vannak mások, akikkel ugyanígy vagyunk. Többen-kevesebben. Jelenvaló társaink, múltunk meghatározói vagy jövőnk reménybeli részei. Amikor nem (csak) magunk miatt vagyunk azok, akik, hanem miattuk is. Akik fontosak nekünk és mi is nekik.
Kevéssé romantikus ez a hétköznapokban, mikor kiábrándulunk, magunkból is. Elegünk van, elfogy az erőnk, energiánk. Nem látjuk értelmét és nem vonz valami rövid távú siker esélye sem – pedig ennyi azért jól jönne. Bennünk van a valami, ami érdekel, a valaki, akinek kölcsönösen fontosak vagyunk, de az aktuális monoton zajban nem halljuk meg a hangját.
Néha mégis észrevesszük, hogy ezek tartanak, őriznek, védenek. Észrevesszük, hogy érdekelnek, jót akarunk nekik. Fontosnak tartunk elveket, ügyeket, embereket. És ezek számítanak nekünk, sőt számítanak ránk, mert mi számítunk nekik. Lehet javítani, használni, jobbá tudunk tenni dolgokat, kapcsolatokat. Kicsit a világot is. Tapasztalatból tudjuk, hogy van mit javítani a világon – és ha magunkon javítunk egy kicsit, a világon is tudunk, a világ is javul.
Érdekelhet a világ, érdekelhetnek a többiek és érdekünk is, hogy érdekeljenek. A világ, a többiek érdeke pedig, hogy mi jobban és jobbak legyünk. Legalább egy kicsivel. És ez biztosan megoldható.
