Kívülről hasonlónak látszik.
Ketten szorosan együtt vannak, közösen töltik idejüket, figyelnek egymásra, gondjaik és gondolataik egymás körül forognak – mintha egy kis zárt világot, szigetet alkotnának. Több-kevesebb külső kapcsolattal rendelkeznek, energiájuk, munkájuk jelentős része azonban befelé, egymás felé irányul. Stabil egyensúly áll fenn, amihez mindketten ragaszkodnak.
Lehet ez két ember. Ideális esetben kölcsönös, szereteten és megbecsülésen alapuló kapcsolat, kétoldalú elköteleződéssel, mely mindkét felet építi. És vannak a szintén stabil, de inkább birtokláson, kiszolgáltatottságon, félelmen, tehetetlenségen, bizonyítási kényszeren, menekülésen stb. nyugvó felállások. Itt a jelen helyzetnél csak a stabilitás megszűnésének lehetősége az ijesztőbb.
Lehet ez egy ember és egy szer, viselkedés, eszme közötti kapcsolat is. Nem csak az ember vágyik a szerre, érezhetően az is igényt tart az emberre. Építő formában ez alkotó szenvedély, egészséges viselkedés, nagy feladat, kölcsönösen támogatják és kiteljesítik egymást. Azonban beszűkülés is lehet, amikor ez – elsősorban a személy részéről – megfutamodás, helyettesítés, elrejtőzés, önigazolás, kétségbeesett megoldási kísérlet. Az egyensúly felborulása itt is komoly fenyegetést jelent.
Természetesen sokféle átmenet lehetséges a végletek között és jelentős hullámzás is előfordul a téren, hogy ez aktuálisan mennyiben probléma. Az egyensúly, a status quo megőrzésére törekszünk, hisz ezt már ismerjük és valamennyire kezelni tudjuk, ráadásul rontani mindig lehet egy helyzeten. Viszont javítani is lehet, lépni a kiszolgáltatottság felől az elköteleződés felé. A szabadság irányába, mikor már mi választunk.
