Valóban ez lenne a felnőttség? Merthogy ezek a tartalmak sok szempontból gyerekesek, legfeljebb serdülő jellegűek, amikor a tomboló hormonok igen meghatározóak. A felnőtt jelző általában túlzás. Hiszen igen egyszerű a cselekmény, szimplák a karakterek, jellegtelenek a konfliktusok. Nagyon könnyen befogadható az egész, mintegy előemésztett, nincs vele teendő a fogyasztárhoz. Viszont a megjelenítés látványos, dinamikus, jobb esetben legalább ez megvan. Mondhatjuk hogy kikapcsol, szórakoztat, kicsit vasalgatja agytekervényeinket. De inkább infantilizál, a bennünk élvő gyermekhez szól, azt szolgálja ki, azt is egyszerűségében.
Egyébként jó, hogy van bennünk egy gyermek. Így tudunk spontának lenni, szabadok, csodálkozóak, naivak. Minderre szükségünk van, igen unalmas lenne egy konszolidált, sótlan felnőtt világ. Csak a felnőtt tartalmak nem ezt szolgálják ki, kevés a spontaneitás, szabadság, csodálni való – hanem az alapösztönöket, a mielőbbi kielégülést, egocentrizmust, a rettegést és nagyon leegyszerűsített vágyakat. Instant álmok, érzések, érzelmek.
A felnőtt világ jó esetben más, vagy annak kéne lennie. A realitás a kiindulópont, a valóság, ehhez jön a megértés. A gyermeki kíváncsiság helyébe már a tudatos és kitartó megismerés lép, amihez a felelősségvállalás kapcsolódik. Másokhoz való kapcsolódás és elköteleződés. A következmények kiszámítása és vállalása. Nomeg a munka, amivel teremtünk, létrehozunk, fenntartunk. És van egy felnőtt erkölcsi érzék, empátia és szolidaritás. Nem könnyű felnőttnek lenni, de felnőttek között lenni megnyugtató és felemelő. Milyen barátságos és pozitív lenne egy nagyrészt felnőttekből álló társadalom…
Nem csak dolgunk, kiváltságunk is felnőttnek lenni, legalább nagyrészt és alapvetően. Élvezető állapot és legalább annyi örömöt tartogat, mint a gyermekség. Csak ezekhez az örömökhöz fel kell nőnünk, a tényleg felnőtt tartalmak ebben segítenek.
