Mert Krisztus azért halt meg, és azért kelt életre, hogy mind a holtakon, mind az élőkön uralkodjék. Róm 14,9
A dolgoknak gyakran célja van. Nem csak előzménye vagy oka, amiből levezethetőek következményként. Pedig az ok-okozati gondolkodás elég jó, kézzelfogható eredményei vannak, erről szól a tudomány. Vitathatatlanul ez a legkorrektebb megismerési rendszer.
Van, amikor célt is tulajdonítunk történéseknek. Megalapozatlanul szándékot tulajdonítani általában a gyermekkorba simán belefér: azért esik a hó, hogy szánkózhassak. Működik a fizika is, de a hóesés mégis több ennél. Amivel leginkább több, az a személyesség. Nem (csak) törvények és okságok jelennek meg, hanem kívánságok, akaratok vagy akár ítéletek. A jelenségekből próbálhatunk következtetni a személyre is.
Egy emberi élet mindig több, mint törvények és okságok. Nem csak a véletlennel, társadalmi és egyéb hatásokkal, egy személy önmagában is hordoz okokat. A megnyilvánulások következmények, melyek azonban nem következnek maradéktalanul az előzményekből és környezeti hatásokból. Van valami belső meghatározó, mozgató erő is.
Krisztus kapcsán is ez a helyzet, célja volt halálának és feltámadásának. Nem keverendő össze az események következményével ami történt vele, bár persze ez is egy narratíva. De érezhetően több van itt, mint a körülményeknek kiszolgáltatottság. Már csak az a nagy kérdés, elérte-e célját?
