Alapvető, hogy nem látunk magunkra, csak másban moshatjuk meg arcunkat, de a tükör is külső segítség. Ha csak tehetjük szubjektívek vagyunk, magunk módján értelmezünk, magyarázunk, saját szempontunkból szemlélünk. Nem feltétlenül nagyon elfogultan, és bizonnyal védhetően.
A gondok akkor kezdődnek, ha lesz valami kevéssé egyenes, esetleg részrehajló, talán nem is teljesen őszinte dolgunk. Aztán ez mindig csak fokozódik. Minél tovább tudjuk magunkban intézni dolgainkat, annál inkább a saját szájízünk szerint rendezkedünk be és kiválóan kialakítjuk saját összefüggéseinket, ön- és világképünket, intézzük dolgainkat. Szépen kialakul mindenre a védekezésünk és támadásunk, beleállásunk és elkerülésünk. Egy idő után szükségszerűen eltávolodunk a realitástól, hiszen kezdetektől a valóságot hajlítgatjuk, minél kellemetlenebb, annál inkább.
Újra elő kellene venni a tükröt, a másokat, hogy megmoshassunk arcunkat. Komoly bátorság szükséges ehhez, nagy elszánás. Vagy hogy ne legyen más választásunk. Ha túlzottan beleszorulunk saját egyre fiktívebb világunkba, esélyünk sincs a visszatérésre. Akkor már nem hat ránk a tükör, a másik, bezárul a világ. Ezt a fikciót is választhatjuk, mintegy zárványként stabilizálva magunkat az egyébként dinamikus valóságban.
De ha vállalhatjuk a szembenézést is. Visszakerülünk a realitásba és megértjük miben is voltunk. Milyen alternatívában, hogy alakult ki ez a helyzet és hogy állunk egyáltalán. Hogy tényleg mi volt, mi mindent tagadtunk vagy állítottunk igazolásként, nagyrészt alaptalanul. Ha a miérteket nem is, a hogyanokat meg lehet nézni. Az is sokat mond.
Megtalálva tényleges történetünket, vagy legalábbis annyit belőle, amennyi már és még kezelhető, vissza tudunk találni ebbe a világba. Ahol mindannyian vagyunk és ahol persze olykor mások is saját világot építenek. Valahogy furára, irreálisra szoktak sikerülni, különösen kívülről.
Ezért kaland az önismeret, a legalább valamennyire objektív önkép felé haladás. Magunktól többnyire elcsúszunk, kisodródunk. Főleg fékek, ellensúlyok nélkül. Meg egymás nélkül, ezért jó, hogy társas lények vagyunk.
