Olyan jó azt vélni, hogy a teremtés koronái és e világ urai vagyunk, ráadásul ezt az intelligenciánknak köszönhetjük – bármit is jelentsen ez. Aktuálisan persze technológiát jelent, hisz e nélkül a legvédtelenebbek lennénk, igen kevés túlélési eséllyel. U nemrég olvasta, így eszébe jutott, mit mondott Lorenz: Egyetlen olyan lassan kialakuló változás sem képes veszélyeztetni egy élettér egyensúlyát, mint amilyen a fajfejlődés vagy az éghajlat változása. Hirtelen változások azonban, még ha azok látszólag csekélyek is, váratlanul nagy, sőt katasztrofális hatással lehetnek. A nem egész fél évszázados szavak eléggé aktuálisnak tűnnek. Aktuálisan pedig nem lassú az éghajlat átalakulása és nem is csekélyek a változások, hogy hathat ez vajon az életterünkre? Bizonnyal katasztrofálisan.
Életterünk pedig immár döntően mesterséges, persze nyomokban természetet tartalmaz. Na jó, még nem iktattuk ki a természetet, sőt szeretjük, főleg amennyire kordában tudjuk tartani. De az életterünket mi határozzuk meg, milyen fajokkal élünk együtt, sőt milyen fajokat engedünk élni. Vagy melyeket nem tudjuk aktuálisan kiirtani – legyen az szuperbaktérium vagy poloska. Merthogy világunk mindennel együtt sokkal összetettebb, mint amit kezelni tudunk. És ha kis buborékainkban úgy is tűnik nem hat ránk a környező világ, hisz saját mikroklímánk és ellátó rendszerünk van, mindez ezer szállal kötődik a környezethez.
Más szemlélet, ha az életterünket tesszük alkalmassá a magunk számára, vagy ha magunkat az életterünk számára. Kiszolgáltatottsági szempontból az igénytelenség a nyerő. Nem az nyer, aki vizet szerez – persze ez sem utolsó –, hanem aki jól bírja víz nélkül. Védekezhetünk ellenségeink ellen, de jobb, ha nincsenek ellenségeink, mert jelentéktelennek tűnünk és még az ízünk is rossz.
Kár, hogy az ember fizikailag igen érzékeny, csak erősen behatárolt körülmények között tud megmaradni. Sosem leszünk poloskák. Éppen ezért kéne nagyon vigyázni a nagy életterünkre, a környezetre, mert a kis buborékaink csak ezekkel összhangban tarthatóak fenn. És minél markánsabb a határ a buborék külső és belső fala között, annál könnyebben pukkan el.
