Ha találkozunk valamilyen konteó hívővel, keményvonalas ezoterikussal, fundamentalista vallásossal vagy akár politikailag nagyon elkötelezett emberrel, érdekes ahogy egyszerre jelennek meg az énállapotok.
Klasszikusan ugye három énállapotban leledzünk, ami szülői, gyermeki avagy felnőtt lehet. A szülő lehet kritikus vagy kontrolláló és gondoskodó vagy támogató, a gyermek pedig lehet alkalmazkodó, szorongó, lázadó vagy szabad. Nem túl bonyolult, de nagyon jól használható rendszer, sok mindent meg lehet érteni vagy magyarázni általa – de legalábbis egy ilyen jellegű átgondolást megérhet egy érdekesebb helyzet.
Szóval emberünk általában egyszerre van kritikus szülői és egy lázadó gyereki állapotban, ami által mindent is (jobban) tud és ha ez valamiért nem sikerül érvényesülnie a helyzetben, úgy talán szorongó lesz, de inkább lázadó, „hisztis”. Ami bizonyos, hogy nem alakul ki érdemi kommunikáció, nem nyitott a másik véleményére, egyéb tényekre, adatokra, rövidre zár és nem sikerül az aktuális témát érdemben megtárgyalni. Ez történhet intelligensen, szarkazmussal vagy humorral, de egyszerű tereléssel vagy tagadással, elzárkózással is. Az érdemi kommunikáció helyett simán kioktat vagy megsértődik, esetleg csúfolódni, sértegetni, személyeskedni kezd. Az uraló szülőből frappánsan vált gyerekbe (vagy vissza). És máris vége a helyzetnek, így akár győztesnek is érezheti magát.
Felnőtt állapotunkban objektívek, realisták, logikusak, rugalmasak, következetesek, felelősségteljesek stb. vagyunk. Mikor épp sikerül felnőttnek lennünk, az egy jó és hatékony állapot. Viszont nem könnyű felnőttnek maradni egy kioktató szülővel vagy durcás, esetleg agresszív gyerekkel szemben. Mi is könnyen kioktatóak vagy durcásak leszünk a másikkal párhuzamosan vagy épp ellentétesen. Persze számos más reakció is lehet bármelyik részről, mint például a lesajnálás, az okos általi engedés vagy egyszerűen kilépünk a helyzetből. Meghatározza reakciónkat, hogy mennyire fontos számunkra a téma vagy a másik ember.
Mindenesetre ami érdekes volt nekem, hogy lehetünk vagy lehetnek velünk szemben egy ilyen kevert, egyszerre szülői és gyereki állapotban – persze mindkettőnek a negatív elemét megjelenítve. Ha ezt felismerjük, talán inkább tudunk felnőttek maradni és felnőttként kezelni a kommunikációt. Már ha szánunk erre ennyi energiát…
