A Turing-teszt lényege, hogy ha nem tudom eldönteni ember vagy gép reagál, válaszol kérdéseimre, úgy áment a teszten, nyert. Sőt, például a matek érettségin is átmennének a jobb MI-k, ha nem is hibátlanul – de hát az emberek sem hibátlanul vizsgáznak. Eddig persze nincs nagy újdonság, közismert dolgok ezek.
A szomorú, hogy közben mintha az emberek butulnának. A gépnek nincs választása, ha tanítják tanul, mi azonban kényelmesebbek vagyunk. Nem keressük az összefüggéseket, egyéb lehetséges nézőpontokat, tényeket, adatokat. Talán mert rengeteg van. Valahol abba kell hagynunk a tájékozódást és kialakítani a véleményünket. Persze minél tájékozottabbak vagyunk, annál megalapozottabb lehet a véleményünk.
Azonban a vélemények határozottsága nem arányos a megalapozottságukkal – lásd Dunning-Kruger hatás. Minél egyszerűbb egy megoldás, kinyilatkoztatás, annál magabiztosabb, és minél inkább összetett rendszerben gondolkodunk, annál óvatosabban nyúlunk bele. A világ ugyan elég összetett, de mi szeretjük az egyszerű megfejtéseket. Határozottan pedig csak egyszerű dolgokat lehet képviselni, elvárás hogy beleférjen egy (legfeljebb kicsit bővített) mondatba egy óriásplakáton.
Magunkra, kapcsolatainkra, viszonyainkra, a velünk történő eseményekre hogy tekintünk? Nagy érzelmi átéléssel és egyszerűen, vagy minél több adatot feldolgozva, szenvtelenül és keresve az összefüggéseket? Sajátunk ez az élet minden következményes egoizmusával, vagy nincs kitüntetett szerepünk és minél kevesebb súrlódással kell részt vennünk a rendszerben? Minden rólunk és nekünk szól, vagy mindenki- és minden másról?
Tanulhatunk hát a mesterséges intelligenciától, főleg a tanulást és a folyamatos önkorrekciót. És persze a személyességet is meg kell élnünk, mégiscsak a mi életünkről van szó – de ne bután. Hátha úgy is érthetünk, átláthatunk dolgokat, ha egy bitnél bonyolultabban szemléljük a helyzetet, és mégis a mienk marad.
