Ki választana el minket Krisztus szeretetétől? Róm 8,35a
Vannak rossz kérdések. Meg költőiek, amikor csak demonstráció hogy elhangzik a kérdés, hiszen egyértelmű a válasz. Vagyis nincs kérdés, válasz van, a kérdés csak ürügy a kifejtésére. Itt sem kérdés ez, hanem egy nonszensz ötlet felvetése. Az abszurd gondolatkísérlet, hogy bármi is elválaszthat. Ahogy mondják: feltéve, de meg nem engedve.
Pedig az elválasztások, megosztások, feszültségek korát éljük. Bár lehet mindig is ez volt, az elhagyottság egyetemes élmény. Aztán el is hangzik pár ötlet, mint nyomor vagy (élet)veszély, amik azért erős helyzetek. De érezzük, ez is kevés, ezek nem Istentől választanak el. Viszont embertársainktól igen, a világban megállásunktól, a kiszámíthatóságtól, a biztonságérzetünktől stb. elszakadhatunk. Ha rosszat teszünk, amikor erkölcsileg magunk sem tudjuk elfogadni magunkat, az is „csak” magunktól választ el. Ezzel együtt lehet meghasonlunk, kirekesztődünk, kilátástalannak érezzük a helyzetet. Teljes joggal leszünk eleseredettek.
A létünk, ittlétünk azonban magában összeköt Istennel, nem valami misztikusan hanem eleve. Ittlétünk pedig teljes, mi is kezelhetjük így. Nem csak kellemes és barátságos ahogy itt vagyunk, van benne fájdalom meg minden, ami akár el is választhatna, de hát – mint jeleztük – nem nem lehet ilyen. Elszakadni a létezőnek a léttől önellentmondás.
Node mi ennek az egésznek a lényege? Hogy nincs semmi, ami elválaszthatna Krisztus szeretetétől – bármit jelentsen is ez. De azt azért érezzük, hogy ennek van jelentősége. Akárhogy is vagyunk egyébként.
