Jaj azoknak, akik azt mondják a rosszra, hogy jó, és a jóra azt, hogy rossz, akik a sötétséget világosságnak, a világosságot pedig sötétségnek mondják, akik azt állítják a keserűről, hogy édes, az édesről pedig azt, hogy keserű! Ézs 5,20
Van az a hazugság, ami már túlmegy a szépítésen, füllentésen, félrevezetésen, becsapáson. Simán lehet tagadni a valóságot, sőt ellentétébe fordítani. Voltak is erre kísérletek, mely szerint csoportnyomásra a többség tudta a rövidebbet hosszabbnak látni, ha elég sokan és elég határozottan bizonygatták. Mindenki befolyásolható és el tudunk bizonytalanodni, vajon jól látjuk, érezzük, gondoljuk… Kell is ez, hiszen az egész világot úgy tanuljuk a többiektől, az édeset, keserűt, világosat, sötétet, jót, rosszat. De ha megtanultuk, onnan már tudnunk kéne. És általában tudjuk is, csak kényelmes, biztonságos, egyszerű, előnyös lehet kevésbé ragaszkodni a tudotthoz. De teljesen normális időnként felülvizsgálni magunkat, vajon tényleg igazunk van-e?
Lényeges megállapítás, hogy van jó és rossz, világos és sötét, édes és keserű. Nem feltétlenül mindig és minden abszolút és fekete-fehér, de van ami az. Nem lehet mindent relativizálni, elmosni, bár itt nem is erről van szó. Nem holmi tompítás vagy árnylás történik, hanem negáció, ellenkezőre váltás. És csodálatos, hogy nem dől össze a világ, a negált állítás is belefér. Sőt akár el is hihetjük, hitethetjük.
Nem azok vannak itt kiemelve, akik elhiszik – bár az is érdekes téma –, hanem akik kijelentik. Tagadják a valóságot, végletesen. Majdnem mindegy, hisznek-e nekik, már magukban a jaj az övéké. Aztán persze jön valami ítélet, de e nélkül is érezzük, a negálás, tagadás nem vezethet eredményre, nem lehet építeni rá. Nem lehet jó vége, ha ideig-óráig megy is. Hisz a világ nem olyan.
Pozitív üzenet talán az, hogy lehetünk őszinték. Megmondhatjuk ha fáj, ha rosszul esik, nem sikerült, tévedtünk stb. Csak kapcsolati szinten maradva, végül is ez a mindennapunk. Felesleges bizonygatni, hogy kellemes, jól esett, sikerült, igazunk van stb. Mi is tudjuk mi van – bár komoly munkával magunkat is meggyőzhetjük –, a többiek is. E világhoz a rossz is hozzá tartozik, a sötét, a keserű. És hozzánk is, vannak rossz, sötét, keserű dolgaink. Ahogy jók, világosak, édesek is.
Kimondhatjuk a rosszat, sötétet, keserűt magunkról, a világról, bármiről. Dolgunk is, hogy megtegyük – ha már úgyis ettünk a jó és rossz tudásának fájáról –, a valóságban, igazságban kell éljünk. Legalább helyén tudjuk így értékelni a jót, világosat, édeset. És legjobb, ha minden az, ami.
