Biztos megvan a szemetelésnek is a pszichológiája, szociológiája, dinamikája meg mindezek, foglalkozunk ezekkel és láthatóan nem tudunk mit kezdeni. Valahogy nem oldódik meg.
Ami most feltűnt nekem kocogás közben, hogy több szemét – sörös doboz, pet palack stb. – kerül az úttól távolabb a bokrok alá. Vagyis nem lazán elejtve, lengén eldobva, hanem célzottan és messzire hajítva. Vagyis tudom, hogy amit teszek rossz, el is akarom kerülni a lebukást vagy szembesülést vele, ezért eltüntetem a bűnjelet. Nem is történt semmi, hiszen nem látszik.
Persze van itt egy kis disszonancia. Azért teszek erőfeszítést, hogy meg nem történtté tegyem azt, amit egyébként nem is kell megtennem. A már kiürült csomagolás nem kötelezően eldobandó, ugyanennyi erővel az első kukáig is elvihetném. Viszont nincs már rá szükségem. Eddig a tartalmáért volt nálam, az valamiért pont itt fogyott el, a csomagolás meg már önmagában nem érdekel. Ami üres, az semmi, a semmivel meg azt teszek, amit akarok. Ha eldobom a semmit dobom el. Bár annyira mégis valami, hogy próbáljam eltüntetni, nem vagyok olyan, mint aki a saját fészkébe piszkít. A fészken kívülre simán, meg a fészek szélére is lehet, inkább a távolabbi szélére. Így olyan, mintha nem is tettem volna meg.
Nem is merül fel, hogy onnan nehéz összeszedni. Vagyis a helyreállítást, rendbetételt is akadályozom. Az út mellől valaki simán felvenné és kidobná, míg a csalánon túli bokor alól vagy vízből komolyabb küzdelem megszerezni, komoly elkötelezettség kellene hozzá. De hát én azért dobtam el, mert nem akarok foglalkozni vele, rohadjon meg – sajnos azonban nem rohad meg. Amit persze tudok.
Az eldobásban mégiscsak van egyfajta nagyvonalúság, meg egy izgalmas kis szabályszegés. Kicsinyes és kispolgári lenne tovább vinni az ürességet. A kis rizikójú rendbontás mégiscsak egyfajta hatalmi tett, erő van benne. Piti károkozás, piti kis elégtétellel, hogy hathatok a világra. Aktuálisan negatívan. Kis szégyenérzet is van közben, mégiscsak szánalmas tett a szemetelés, viszont ha ezt nem figyelem, akkor a világ uraként, szabadon cselekedtem. Persze kicsit sunnyogva.
Talán a legrosszabb, hogy szokássá válhat. Hisz egyszerre vannak szemetelés közben jó ér rossz érzéseim, de igen hamar megszokássá lehet, amikor már reflex, természetes. És ráadásul még kényelmes is…
