De F-nek valahogy ez megmaradt. Mit lehet ilyenkor tenni vagy mondani? Bocsi, elhagytál valamit? És hogy reagál a másik? Aki eldob egy csikket – vagy bármit – az utcán, bizonnyal tudja mit csinál. És vélhetőleg nem érdekli. A környezete. Nem fontos neki, az utca mindenkié, így aztán senkié. Miért is izgatná, hogy szemetes.
Csakhogy F most másként érezte. Mivel mindenkié, az övé is. Ez az ő utcája, hogyan szemetelhetne rajta bárki? Ez így nincs jól. Persze nem úgy az övé, hogy birtoka, tulajdona. Ahogy semmi élő nem lehet tárgyi tulajdon, a macskája sem F tulajdona. Sokkal inkább felelőssége, öröme, bosszankodása, gondja és kikapcsolódása. A párja vagy a gyermeke meg végképp nem birtok, anyagi érték, számszerűsíthető vagyon. Az övéi ők, de ez kölcsönös, annyira egyiké a másik, mint a másiké az egyik. Miközben mindenki maga is marad.
Ezen merengett F, és úgy érezte, ez az ő világa. Ahogy persze lehet a másoké is a világ, meg ő is a világé. Van egy kapcsolat, viszony, ami nem csak a kölcsönös függőség és egymásra utaltság. Valami több, más. Elfogadás, tisztelet, felelősség, jóakarat, ilyesmi. Talán szeretet.
Amibe a szemetelés nem fér bele.
