Egy fiatal pár szállt fel, babakocsival, abban igen ifjú gyermek, közepes érdeklődéssel, de azért nyitott szemmel. Úgyhogy G szórakoztatásként két ujjával bohóckodott kicsit a gyerek előtt, felkeltendő a figyelmét. Siker nélkül, noha a kora szerint – avagy bármilyen korban így van ez? – odafigyelhetett volna a mozgásra, kalimpálásra. G persze nem akart nagyon feltűnő sem lenni, ki tudja a szülők hogy veszik az ilyesmit. Bár volt élménye egy szemkontaktusról alig egy órája egy másik buszon, ott kialakult egy kapcsolat az azért idősebb gyerekkel. És a végén jó volt egymás után nézni.
Itt a szülőket nem érdekelte, talán észre sem vették. Mindketten fülhallgatósak, okostelefonjukkal elfoglalva. A többi ember alig volt része a világuknak, meg hogy igen rossz helyen álltak meg, erősen akadályt képezve. A férfi vehemensen babrálta telefonját, beszélt párjához is, felháborodva, sürgetően. G nem látva kijelzőt arra tippelt, hogy a térképet nézi, valamit keres, minimum eltévedtek. A megjegyzéseiből, vehemenciájából az jött le, hogy valami aktuális dolga van, amit el kell intézni, és mindenképpen fontosabb, mint körülnézni, itt lenni ebben a valóságban.
Aztán pár megálló után rendeződött a tömeg és kiderült, hogy koncertet néz. Furcsa. G gondolkodott, mi is lehet az a komoly indok, ami ezt mindenképpen kiemelt prioritássá teheti a férfi számára? Csak erősen valószínűtlen dolgok jutottak eszébe. Majdnem elkezdte sajnálni a családot, és sztereotip kategóriákba besorolni őket, hogy mennyire csak a megosztott figyelem töredéke jut egymásra. Pedig biztosan oka, funkciója van annak, hogy a virtualitás előrébb való a valóságnál, saját jelenlétüknél. Valamiért nekik ez így megy, így tudják vinni az életüket, egymás életét is beleértve.
Az ő világuk – a mi mai világunk? – ilyen, ahol az információ áramlás nem kiegészíti, támogatja a valóságot, hanem magában is meghatározó. Az online jelenlét mellett kevéssé lényeges ha a többiek lábára lépünk, vagy ők a miénkre. És hamarabb el is felejtjük, a lényeges dolgok nem itt vannak. Lehet pont felejteni akarjuk ezt a világot, történetünket, magunkat. És megoldjuk. Ez a világ felejthető.
