Pedig a pszichológia mégiscsak lélektudomány, bármit is jelentsen a lélek, a görög pszichét leginkább így fordítjuk – már amennyiben nem direkten a mitológiai királylányról van szó, aki Erósz kedvese, bár ez is érdekes történet. Merthogy a görögök szerettek megszemélyesíteni fogalmakat, ez talán közelebb is állt az felfoghatósághoz, mint az egzakt definiálás.
A lélek ködösebbnek tűnik ma, a psziché olyan kis okosan hangzik, azzal komoly tudomány foglalkozik – a pszichológia –, olyan mintha tudnánk miről is van szó. Hiszen a lógia/logosz azt sugallja, hogy kiterjedt megfigyelés, kutatás van e tárgyban, sokat tudunk erről. És valóban komoly irodalom van, irányzatok, iskolák, viták – minden, ami a komolyan vételhez kell.
És érdemes is komolyan venni, hisz rólunk szól. Talán nincs ennél intimebb tudomány. Mondjuk a lelkünknél sincs személyesebb. A tudományok pedig abban segítenek, hogy megértsük a tárgyukat, jelen esetben magunkat. Ami jó, hiszen ha érteni vélünk valamit olyan, mintha már irányíthatnánk is, lenne rajta valamennyi hatalmunk. Az meg könnyen belátható, hogy amit nem értünk, azon tudatos befolyást nehezen gyakorolhatunk, legfeljebb olykor csodálkozhatunk, hogy: jé, ez így működik.
A lélektan hamar több lett megfigyelésnél, alkalmazott tudománnyá vált. A megfigyelés nem csak a kvantumfizikában változtatja meg a helyzetet, a lélek is érzékeny majdnem mindenre, még saját magára is. És ha már úgyis hatunk, célszerű úgy próbálni, hogy valami kedvező kimenet alakuljon. Javuljon önismeretünk, rendeződjenek kapcsolataink, önérvényesítésünk hatékonyabb legyen stb. Ezek már elvárások is, nem tanulmányozni akarunk, bambulni, csodálkozni. Be akarunk avatkozni, alakítani, hatni. A lélektan még megtehette, hogy tanulmányoz, a pszichológiával szemben már komolyabb elvárásaink vannak. Megoldást kell nyújtania.
És ez már lényegében technológiai kérdés, technika. Kit érdekel az elméleti háttér, felhalmozott tudás, számos felmerülő dilemma? Magát, az alapanyagot, magunkat sem akarjuk megismerni, csak használni. Az számít, hogy működjön. Tegye a dolgát. Legyen univerzális. Legyen egyszerű. Legyen kényelmes. Ebben a problémában, helyzetben ezt és így kell csinálni. Mindig, mindenkinek. A többi érdektelen.
A pszichénkkel ez talán megy is, az nem mi vagyunk. A lelkünkkel nehezebb, ahhoz több közünk van. Magunkkal meg igen nehéz, ahhoz találkoznunk kell, megismerkedni, esetleg kibékülni. Személyesen, kockázatokkal, csalódásokkal, felismerésekkel és örömökkel is. Csodálkozva, ami mindig a kiszámíthatatlanról, ismeretlenről is szól. Aktuálisan magunkról.
A csodákra pedig nincsenek képletek.
