Hát, ebben a világban élünk. És ennek a világnak az állapota hatással van ránk. Lehetünk-e jobbak, jobb állapotúak, mint a világunk? Gyógyulhatok-e egy ugyanolyan beteg és betegítő környezetben? Ha jobban érzem magam és a világ körülöttem nem változik, valós-e a jóllétem?
Azért szögezzük le, a világ nem eredendően és direkt rossz, nem az ellenségünk. Azt látjuk, hogy sok szempontból romlik. De javulhat(na) is, vannak jó tendenciák és lehetőségek. Léteznek értékek, akár az alapvető emberi értékek, melyek az Európai Unió megfogalmazott értékei, de fellelhetők ezek a Bibliában és számos egyéb forrásban is. És érezhetjük, hogy ezeket az értékeket akarjuk megteremteni, megtartani, erre szükség van. Megtalálva a helyünket a egy olyan társadalomban, közösségben, ahol számítanak ránk és számíthatunk a többiekre, ahol van kibontakozás és fejlődés, szabadság és méltóság. Megtalálva a helyünket a teremtett világban is, melyet művelünk és őrzünk, nem pedig kizsákmányolunk és uralkodunk rajta, melytől nem kell félnünk és melynek nem kell félnie tőlünk, viszont kölcsönösen elismerhetjük egymást.
Ez a mi világunk, nincs másik. Felelősek vagyunk érte, ezért is kell egy korrekt viszonyra törekednünk. Jólléte a jóllétünk, szenvedése és sérülése szintén a miénk is. Ha jobban lesz, mi is jobban leszünk.
És ezen, a világon túl van dolgunk magunkkal, saját szenvedésünkkel és sérülésünkkel, minden korlátunkkal és lehetőségünkkel. Félelmeinkkel, hibánkkal, tévedéseinkkel, csalódásainkkal – meg hogy ezek mennyire határoznak meg minket. Kapcsolatainkkal, múltunkkal és jövőnkkel, végességünkkel és végtelenségünkkel.
Szóval van dolgunk kívül-belül – de ez nem „vagy”, hanem „és”.
