Gyakran ugyanarról a tevékenységről van szó, miközben magasztos cél vezet vagy valami utált kényszer. Objektíve, fizikailag a kiindulás és akár az eredmény is lehet ugyanaz, de közben a megélésünk egész más. Örömmel és lelkesen vagy fogcsikorgatva, kényszeredetten művelhetjük.
Adódna a következtetés, ha már úgyis az a dolgunk, akkor már csináljuk örömmel, lelkesen. Ám sajnos ez nem csak elhatározás kérdése. Inkább azt mondhatjuk, ha csinálni akarjuk vagy csinálnunk kell, akkor csináljuk. Ennyi.
De mégsem csak, nagyon nem mindegy a hangulat, a mellett persze, hogy elvégezzük a dolgunk. Esetleg végezzük őszintén. Lelkesedve, ha épp motiváltak vagyunk és duzzogva, ha nem fűlik hozzá a fogunk. Nem kell mindent szeretni, pláne nem kell úgy tenni, mintha mindent szeretnénk. Persze utálni sem kell mindent, divat a kesergés, de ha valami nem keserű, ne tegyünk úgy.
És elfogadhatjuk, hogy ez van, szerencsére vagy sajnos. Előfordul, belefér. Többnyire nem főnyeremény és nem is tragédia. Mindezzel együtt jó látni a célt, a felelősséget amiből a kötelesség ered. Így lehet értelme, ami sokat segít. Jóban is, rosszban is.
