Mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg! 1Tessz 5,21
A minden beszűkítéséről, szelektálásáról van szó? Vagy a korábban említett prófétálás kapcsán támad Pálnak ez a javaslata? Bizonnyal többféleképpen érthető ez a kis rész, de a lényeg, hogy sok mindennel találkozunk. Ki mennyivel. Kereshetjük a dolgokat, személyeket, eseményeket, vagy akár prófétálást, akkor sok lesz belőlük. Ha nem keressük, akkor is ránk találnak elegen. Hol pörgős, hol lelassulós.
Szóval meg kell vizsgálnunk mindazt, amivel dolgunk akad. Legyünk ebben semlegesek, pártatlanok, nyitottak. Tudva közben, hogy csak egy része jó ezeknek, a többi semleges vagy akár rossz is lehet. Ami direkt rossz, attól tartózkodnunk érdemes, van egy rész, ami „se nem árt, se nem használ” és vannak az értékes, hasznos, fontos dolgok. Ezekre vigyázzunk. Ma divat spektrumként szemlélni dolgokat, kicsit erről is lehet szó.
Triviális ötletnek tűnik, főleg ha bináris a látásunk – ami elterjedt és egyébként sokszor jól is működik –, ki ne akarná a jót és kerülné a rosszat? Úgy tűnik mégsem magától értetődő, nem kéne felhívni erre a figyelmet, talán mert folyamatos munka ez. A semlegesség fenntartása, a pártatlan megvizsgálás jóval nagyobb feladat, mint sztereotípiák, előítéletek alapján működni. A jó megtartása szintén aktív tevékenységet jelent, hiszen el is veszíthetjük, oda kell figyelni. Mintegy művelni és őrizni kell a jót, amivel dolgunk van.
Folyamatos egy dilemmahelyzet ez, a döntés, az ítélet, a jó és a rossz tudásának gyakorlása. Ha nem dilemma, lehet már nem vizsgálódunk, hanem reflexből működünk. És ez által kockáztatjuk, hogy elmulasztjuk a jót vagy beleesünk a rosszba. Mindkettő veszteség, kár, vagy akár veszély. Ezen múlik, hogy épülünk vagy leépülünk, fejlődünk vagy visszafejlődünk, javulunk vagy romlunk.
Legyen hát sok jó döntése mindenkinek ebben az évben!