Mostanra már ismét beállt a rendszer, benne vagyunk a hétköznapokban. Visszaálltak az ünnepek, munkaszünetek, intenzívebb családi- és társasági aktivitások okozta felfordulások, a szokásos mederben csordogál az életünk. Vagy folyik, hömpölyög, mikor hogy, de ez már a „szokásos”.
Igazából ebben a hétköznapi, szokványos keretben telik életünk nagyobb része. Természetesen, ez a normális rend. Itt alakulnak a dolgaink és itt alakítjuk. Itt próbálunk tanulni, fejlődni, gyarapodni, vagy legalább szinten tartani. Anyagilag, érzelmileg, kapcsolatilag. Igyekszünk felvenni a megfelelő ritmust, alkalmazkodni a változásokhoz, megfelelően reagálni az eseményekre. Megélni az örömöket és túlélni a bánatokat.
Most már a nagy elhatározások és vállalások után vagyunk, reálisan tervezünk. Mit akarunk elérni és mi kell hozzá? A fenntartható, várhatóan működőképes dogokra figyelünk, próbálunk kialakítani szokásokat, életvitelt, rendszert. Mérlegelünk, figyelembe véve saját erőnket, lehetőségeinket, az igénybe vehető segítségeket és támogatásokat. Egyfajta építkezés ez, nézegetjük az alapokat, a meglévő épületet, rendelkezésre álló erőforrásainkat, tapasztalatainkat, terveinket.
Lehet alapoznunk kell, bővíteni, esetleg bontani. Mindennek lehet helye, ideje, relevanciája. A munka minden szépségével és kihívásával, izgalmával és nehézségével. A mi munkánk, feladatunk ez. Amennyire lehet végezzük optimistán és kitartóan.
