Ez leginkább egy konzultációs blog, de mindenféle írások vannak itt, amik összességében jelezhetik mi is foglalkoztat és körülbelül mi a szemléletem.
Tájékoztatásként a névjegyem és a szolgáltatás leírása, hogy mégis ki vagyok és mit kínálok.
Ha ezek alapján vagy mindezek ellenére úgy tűnik, tudnánk együtt dolgozni, ajánlom az elérhetőségem.

2025. július 26.

Eszköz

Nem ritka, hogy szükségünk van valamire, mondjuk egy eszközre, ami által változtatnunk, kezelünk, megoldunk valamit. Például helyzetet, feladatot, problémát, hasonlókat. Az eszközhasználat emberi tulajdonság (is). 

Ez az eszköz lehet egy praktikus szerszám, amit használhatunk a remélt eredmény elérésére. De lehet egy gondolkodási keret is, akár ideológia, amivel értelmezhető, keretezhető a helyzet, jelenség, probléma. Eszköz lehet a kontroll is, ellenőrizzük, összevetjük, összehasonlítjuk, témánkat egyéb tárgykörökkel, területekkel és mindjárt nagyobb összefüggésben látjuk. Szükséges eszköz tulajdonképpen minden erőforrás, erősítés, bátorítás is, mondjuk tapasztalatokkal megtámogatva – akár mások tapasztalataival. A biztonságra is tekinthetünk így, amiből kiindulva nyúlunk egyáltalán a dolgainkhoz, általában biztosítva saját védelmünket, megmaradásunkat, bár a szükségleteknél említve is elképzelhető. 

A fenti eszközös fejtegetést reménység szerint majd holmi későbbi posztokban vázolom, így kicsit erőltetettnek vagy zavarosnak is tűnhetett. 

Mindenesetre a változáshoz kellenek eszközök, sokféle, és jó esetben ezek meg is vannak. Rendelkezünk praktikus szerszámokkal, ideológiákkal, tapasztalatokkal, önbizalommal, önkontrollal, stb. Ha mégsem lenne elegendő valamiből, akkor kezdünk körülnézni. Boltok, könyvek, podcastok, tréningek és hasonlók terén tájékozódunk, majd választunk valamit, ami használhatónak tűnik. 

Itt már felmerül, hogy eszközként leginkább talán egy másik személy használható. Aki tud erősíteni, biztonságot nyújtani, tisztázni, megérteni, tudatosítani, akár ellenőrizni. Szerencsés, ha tudjuk mire is akarjuk használni a másikat, mi a feladat, kezelendő helyzet, milyen eredményt szeretnénk. Legalább nagyjából. Amin érdemes együtt dolgozni, elkezdenünk együtt alakítani, valami fontosat. 

Tulajdonképpen erre szolgálnak a segítők. Általában egy aktuális feladatra, helyzetre vonatkozóan keresünk egyet, akivel egy ideig együttműködünk. Hogy támogasson, megvilágítson, instruáljon, együtt gondolkozzon, tanítson, megkérdőjelezzen, meg egyáltalán úgy hasson ránk, hogy jobban legyünk. Ne legyen sem kevés, sem sok, pont elég, hogy továbblépjünk. Egy megfelelő eszköz a feladatunkhoz. 

Innen közös a kaland. Közös a feladat, együttes – bár más jellegű – a felelősség, a tanulási és fejlődési lehetőség. Egyszerűen hangzik, és talán tényleg annyi a lényeg, hogy eszközöljünk pozitív változásokat.