Segíts magadon, Isten is megsegít – hangzik a klasszikusan. És valóban, furán jön ki, ha csak várunk, nem tesszük meg a magunk részét. A passzivitás nem lehet cél. Itt sem erről van szó.
Ha itt állok, az azt jelenti, hogy ide jutottam. Akár önerőből, akár nem, de kis önkritikával meg realitásérzékkel általában belátható, hogy rajtam kívüli tényezőknek is volt szerepe. Számos egyéb lehetőség és elképzelhető verzió közül ez lett. Sok minden megoldottam vagy megoldódott – utóbbiakat tulajdoníthatom Istennek.
A megtett út viszont nem tetszőleges tévelygés volt, hanem ide vezetett, és ennek jelentősége van. Nem csak véletlenszerű dolgok következménye, hanem eredmény is az ittlétem, talán feladat vagy akár cél. Egy folyamat volt eddig, és remélhetőleg folytatás is lesz. Pont ez a bizalom fogalmazódik meg, eddig is kaptam segítséget, most itt vagyok, ez már megvan. Például arra, hogy bizonyságot tegyek.
Ez a bizonyságtétel olyan vallásos izé hangulatú, de egyszerűen arról van szó, hogy tanúsítok, igazolok, kijelentek. Tapasztalati alapon, hitelesen, megalapozottan, ahogy egy tanúnak illik. Aktuálisan persze Pál beszél itt és Istenről, de így lehetünk mi is saját tapasztalatainkra alapozva. Végigtekintve az eddigieken és értelmezve a történéseket láthatunk benne rendszert, szándékot. Lényeges, hogy nem belemagyarázva, minden áron, hanem észrevéve és felfedezve, ott, ahol tényleg megnyilvánul. A mindenáron misztikus magyarázatok erőltetettek lehetnek és pont a nyitottság hiányzik belőlük, az előre eldöntött végeredményt akarják kihozni. Pont a csodálkozás a lényeg, amiből kialakulhat a csodálat, és ettől hiteles a tanúskodás.
