Ilyen az is, amikor dolgozunk magunkon. Csak bonyolultabb. Merthogy nem síkban és kész formákkal próbálkozunk, hanem kevésbé körvonalazott érzésekkel, emlékekkel, gondolatokkal, problémákkal. Nem is egy megoldás van, hanem többféle illeszkedés, olykor ellentmondások, újra értékelések, dilemmák. Viszont valami rend közben körvonalazódik, kialakul egyfajta rálátás, felismerés. Ha kitartóan csináljuk.
Amint megértjük egy darabka helyét, helyeit, előrébb vagyunk. És a megértés itt nem csak tudás, legalább annyira felismerés, belátás, elfogadás, csodálkozás. Nem egy nagy és befejezett megfejtés, hanem nyitás további megfejtések felé, további darabok próbálgatása, további munka ígérete. Viszont immár ennyivel előrébb vagyunk.
Egy konzultáció ilyen kirakás. Általában elvárás és talán kényelmesebbnek tűnik, hogy a segítő rakja helyre a darabot, fejtse meg, magyarázza el. Viszont a darabok mégiscsak a kliensnél vannak, sokkal inkább ő lát rájuk. Mindig többet tud az egészből, mint a segítő, komplexebben képes értelmezni. Azonban jól jön némi segítség ebben a munkában, hasznos lehet ezen együtt dolgozni.
Egyrészt kell a biztatás, hogy van értelme a kirakósnak. Magunkban bele tudunk fulladni a darabok káoszába, elkeseredni a sokadszor ugyanazon pályát befutó gondolatunkon. Jól jöhet valami külső rend, valami irány, akár egy kósza ötlet. Vagy egyáltalán egy biztonságos hely, ahol szabad mindezzel foglalkozni. Amikor ez az idő erre van szánva. Lehet, ennyi is elég, és megoldom...
