Az egy maroknyi azért szükséges. Nem a semmi és a valami, hanem a kevés és a sok közötti választásról van szó. Még csak nem is az éppenhogy elég és a bőségesen rengeteg verseng, hanem a valamennyi és annak duplája. Manapság sokkal polarizáltabb a társadalom, jóval nagyobb szorzók vannak a birtokolt javak között. Persze nem mindegy a mennyiség, a több általában megnyugtatóbb. Habár csak két markunk van, többet nem bírunk el, egy maroknyinál viszont marad egy szabad kezünk amivel tudunk valamit kezdeni…
Birtoklás kapcsán divat a mértéktelenséget, harácsolást, kapzsiságot emlegetni és persze kárhoztatni. Merthogy általában a hajszoltság és az erőlködés az ára, ráadásul a sok birtokkal sok gond is jár, és nem jár annyival több megelégedettséggel, örömmel. Már a megszerzésen túl is bonyolultabb a több, a megtartása, gondozása, őrzése stb. – de a megszerzése is többnyire jóval nagyobb fáradtság és stressz. Olykor aránytalanul nagyobb. Esetleg etikátlan eszközökkel történik…
Talán bonyolultabb a világunk, kaotikusabb és számos tényezőnek kiszolgáltatottabbak vagyunk, mint annak idején. Legalábbis szeretünk így gondolni világunkra, kicsit önigazolásként, mentséget keresve. Biztonságot jelent ha több van, és a biztonság fontos. A biztonság nyugalmát akarjuk a birtokláson keresztül is – ezért ironikus, hogy nyugodtan egy marokra valót szerezhetünk. És a maroknyinál még megmarad a nyugalmunk, a több – legalábbis nyugalmunk szempontjából mint láttuk – kontraproduktív.
Könnyű annak persze, akinek van Istene, akinek „álmában is ad eleget”, hiszen mindent annak kezéből vesz és bízhat abban, hogy a szükséges marokra való mindig meglesz. Egyszerű világkép. De vajon a több lehetőségét, a két maroknyit nem ugyanaz az isten ajánlja fel? Persze némi hajszoltság és erőfeszítés árán, merthogy nem ugyanannyiba kerül a kevés és a sok. Hol a határ a lustaság és igénytelenség meg a szorgalom és telhetetlenség között? Vagy az elég és megelégedés érzése és a megnyugtatóan bőséges és hajszoltság érzése között? Ha nekem kell magamról gondoskodnom, úgy lehetek biztonsági játékos. Ha Isten gondoskodik rólam, felesleges a túlbiztosítás. Ha viszont valamiért nem teszi, felelőtlenség lenne nem komolyan venni a felelősségemet.
Úgyhogy inkább a hit, bizalom kérdése ez, mint a harácsolásé. A bátorság és a félelem áll itt szemben, meg számos ellentétpár, tulajdonképpen világnézetek ütköznek. Mint majdnem mindig. Ettől nehéz és ezért nem számonkérhető, viszont kipróbálásra ajánlható a nyugodt hozzáállás a hajszolt és erőlködővel szemben. Hátha működik.
