Túlélés

Nyár van, nem is akármilyen, sok szempontból túlélési üzemmódban működünk. Nem úgy uborkaszezon ez, hogy unalmas vagy nem történik semmi. Inkább a lehetőségeinknél, a mi erőnknél nagyobb erők vannak jelen és intézik az ügyeket, amiket mi legfeljebb karcolgatnánk. Felesleges vagy inkább káros ilyenkor erőltetni dolgainkat, elképzeléseinket, nincs mit tenni, várunk, kivárjuk amíg valami alakul, kicsit jobb lesz. Próbáljuk stabilizálni a helyzetünket, állapotunkat, amennyire lehet.

Sok mindenre várhatunk. A kánikula enyhülésére, az eső elállására (vagy eleredésére), az intézményrendszer alakulására, jogszabályok módosulására, a körülmények változására. Jogosan várunk, hiszen addig nincs teendőnk, vagy legalábbis közel értelmetlen belefogni, intézni. Nem nálunk van a labda, nem mi lépünk. Van ilyen. 

Ki hogy viseli ezt. Van akinek kényelmes, elfogadja, majd lesz valahogy aztán meglátjuk. Más megfosztottnak, kiszolgáltatottnak, tehetetlennek érzi magát. És lehet ez fenyegető vagy megnyugtató, feszítő vagy pont felszabadító. Akár számos érzés egyszerre, mikor mi kerekedik felül. 

Taníthat ez főleg magunkról, hogy vagyunk a kényszerű szünetekkel, tudjuk-e kihasználni, van-e alkalmi teendőnk ilyen esetekre. Elvileg lehetne most felkészülés a majdani dolgainkra, de belefér az is, hogy kipihenjük az eddigieket. Beütemezhetjük azt, ami eddig nem fért bele, vagy kitalálhatunk új dolgokat. Szokásokat, elfoglaltságokat alakíthatunk ki ideiglenesen, vagy akár majdani hosszabb távra is. Számos jó megoldás van arra, hogy kezeljük az ilyen kényszerleállásokat. 

Lényeges lehet, hogy tudjuk mit is akarunk. Kihasználni vagy elengedni, aktívan vagy passzívan viselkedni, esetleg ezeket vegyesen. A túlélésre játszunk, de azért ez az időszak is az életünk része, aktuálisan ez az életünk. Nem baj.