A meglátáshoz főleg a feldolgozás lényeges. Elég jó minőségű információ nélkül nincs min dolgozni, viszont innen a miénk, mit kezdünk vele. Milyen saját adatok, emlékek alapján azonosítjuk a látványt, találunk-e párhuzamokat vagy ellentéteket, egyértelműen fel tudjuk-e ismerni a lényeget, esetleg részleteket.
A belátás már szinte tisztán belső munka, adatfeldolgozás. Érzelmekkel, indulatokkal, hangulatokkal, reakciókkal. Már nem a látványra reagálunk, hanem a kiváltott élményre, saját szubjektív hozzáállásunkra. Mit jelent nekem a kép, hogy viszonyulok hozzá,
Kapcsolatainkban is ez zajlik. Veszünk valami jeleket valamilyen érzékszervünkkel a másik részéről, amihez kell a csatorna, amin eljut hozzám. Valami úgyis eljut, főleg ha figyelek. Jó esetben elég információ, hiszen kevés esetén kiegészítem feltételezéssel, sok esetén meg telítődve lezárok és ismét feltételezés marad, mi is lehet ez az egész. Innen az enyém, feldolgozásra vár. Mit jelent mindez és mit jelent nekem? Hogy viszonyuljak hozzá, reagáljak egyáltalán?
Érezhetően egy igen bonyolult rendszer aktiválódik, amiben benne az egész eddigi viszonyunk és a kalkulált jövőbeli is. Megannyi szempont, mérlegelés, reflex vagy számítás. Ehhez képest csodálatos, hogy elég jól intézzük. Elég jól kezelünk egy félmosolyt vagy felvont szemöldököt, pedig egy egész világ van mögötte. Legyünk kicsit büszkék magunkra, minden tévedés és hiba mellett is, hogy vannak kapcsolataink. Ha kicsit is belegondolunk, ez mindenképpen teljesítmény!
