Többnyire jól indulunk, mosolygósan, elégedetten, már amikor sírás után enni kapunk és felvesznek minket. Jó esetben megtanuljuk, hogy alapvető igényeinket kielégítik, számíthatunk szüleinkre, meg ilyesmi. Így amikor már beszélünk és hallunk tőlük a világ dolgairól, simán elhisszük. Hiszen tudják amit mi nem. Meg tudják csinálni, amit mi nem. Már csak méretüknél fogva is.
Lehetne ezt hosszan ecsetelni, de a lényeg, hogy valahol bizalommal kezdjük, aztán ki milyen hamar és mennyire, de kiábrándul. Merthogy jönnek csalódások, rossz tapasztalatok, kiderülnek a nagyok korlátai, sőt gyarlóságai. Szépen kezd omladozni a világunk, egyre több kapaszkodó esik ki. Nehéz felsorolni mi mindenben és mindenkiben csalódhatunk. Közéleti, szakmai, baráti, szerelmi, családi, stb. viszonyaink és szereplőink mind rengetik a bizalmunkat, így aztán nem csoda, ha megrendül.
Világképünkön túl az önképünk is amortizálódik. Hiszen általában nem vagyunk olyanok, amilyenek lenni szeretnénk. Esztétikailag, fizikailag, szellemileg, érzelmileg és számos tekintetben is elmaradhatunk a kívánatostól. Talán legrosszabb, mikor morálisan csalódunk magunkban, pl. gyávának, hitványnak, gyengének és hasonlónak bizonyulunk. Ki szeret ilyen emberként élni?
Jó esetben persze épül is a bizalmunk, mégiscsak vannak megbízható intézmények, személyek sőt olykor magunk is megálljuk a helyünket. Nem csak leépül a bizalmunk, hanem reálisabbá is válik, kialakul a mértéke és körvonalazódnak a határai. Kialakul valami egészséges bizalmatlanság, tapasztalati alapon, ami azért nem egy univerzális hitetlenség és elutasítás.
A kételkedés és a hit helyes egyensúlya nagyban segítheti az életünket. Mindkettőnek helye van és a megfelelő arány helyzetenként, személyenként változhat. És változnia is kell, hiszen minden és mindenki eltérő mértékben megbízható vagy megbízhatatlan.
Ne hagyjuk teljesen leépülni a hitünket, igencsak szükségünk van rá. Olykor ugyan bizalmat szavazva a csalódást kockáztatjuk, de mégiscsak egy dinamikusabb, élőbb, pozitívabb létezésben lehet részünk. Ha meg nem jönne be, majdcsak kezeljük valahogy…
