Nagy élményem volt egy kirándulás során, hogy az erdő szélén sétálva egy nyílt térben egész más a hangulat, mint ha pár lépésnyit belépek az erdőbe. Hirtelen nincs tűző nap, viszont fákkal tele zsúfoltság van. Másra kell figyelni, másként kell közlekedni, viselkedni. Megfordulva még látszik az előző világ, de én már a másikban vagyok.
Hétköznapi dolog ez, csak akkor nekem élmény volt. Pedig hát sokszor megyünk be egy épületbe, csatlakozunk egy társasághoz, megteszünk vagy kimondunk valamit. A világ folyton változik, mi ebben mozgunk. Rutinnal, akár odafigyelés nélkül. Néha szorongással, máskor örömmel lépünk át.
A határátlépés egyik jele, mikor azt mondjuk „nem kellett volna” vagy „ideje volt már”. Ha nem lehet visszacsinálni, akkor valami új világba kerülünk, ahol már ez van. Megtörtént amit tettünk, kimondtuk amit mondtunk, teljesen élesen látszik az előtte és utána.
Visszanézve így alakul a világunk. Mi alakítjuk és mások alakítják, hasonló átlépésekkel. Hatunk egymásra és már nem lehet olyan, mint a hatás előtt vagy nélkül. Vissza lehet menni a mezőre, de már bennünk van az erdő tapasztalata. A határátlépés megtörtént. Az élmény, olykor pozitív, máskor negatív, de velünk marad.
Az átlépések alapján választhatunk világot, milyenben/melyikben szeretnénk élni. Már a rendelkezésre állók közül. Melyik hangulat, adottság komfortos nekünk, zsúfolt vagy tágas, verőfényes vagy árnyékos? És mozoghatunk is a világok között, de azok mindig elválnak. Az egy világunk kisebb világokból áll, kisebb-nagyobb határokkal. Valami fraktál lehet ez, kicsiben ismétlődő mintákkal. Nem átmenetek vannak, hanem kisebb-nagyobb határátlépések.
Fizikai, lelki, szociális életünk is ezekből tevődik össze. Izgalmas keresni a mintát, saját mintánkat. Ha otthonossá válnak a kis világok, akár átjárhatóvá, otthonossá lesz nagyobb világunk is.
