A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre. 2Tim 3,16
Vannak írások, amik ihletettek, bármit jelentsen is ez. Vagy legalább egy részük. Amin érezzük, hogy többek mint egy szöveg, szimpla mondatok, valami nagyobbat látunk meg a szavakon túl.
Számos ihletett vagy annak vélt szöveg van forgalomban. Einsteintől Coelhoig, politikusoktól influenszerekig számos ihletettnek vélt mondás forog közkézen. A giccsektől, zagyvaságoktól, közhelyektől a jelenségeket vagy témákat zseniálisan és tűpontosan megragadó kijelentésekig. És nem mindig egyértelmű, melyik idézet melyik kategóriába tartozik.
Sok múlik a befogadón, aki olvassa a szavakat. Veszi-e a fáradságot, hogy meg is értse, akár olyat is, amit a szerző nem gondolt bele. Talán pont ettől ihletett, hogy többet mond annál, mit amit megalkotója eredetileg szándékozott. Hisz van, hogy aki kimondja, az lepődik meg, mennyire jól fogalmazott. A beszélgetésekben lehet leginkább ilyen, ahogy együtt merengünk és sokkal okosabbak vagyunk, mint magunkban.
Szóval az olvasón, hallgatón igen sok múlik. A nyitottságán, a befektetett munkáján. Hiszen a megértés is munka. Node azért az írás is számít, nem csak amit belelátunk. Egy ihletett szöveg megfog – és ami megfog, ami hasznos, amitől jobbak leszünk és az igazsághoz közelebb kerülünk, az nagy eséllyel ihletett.
A Bibliát nagyrészt ihletettnek fogadjuk el. És még számos szent vagy normának tekinthető szöveg létezik. Érdemes ezeket kritikával olvasni – de főleg magunkat kritizálni közben. Hisz rólunk és nekünk szólak, tanítanak, feddenek vagy nevelnek. Felkészítenek, megerősítenek vagy elbizonytalanítanak. A világra találunk és csodálkozunk rá általuk, meg magunkra, olykor akár Istenre.