Egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok. Lk 21,28
Valami mindig közeledik. Történnek események, változások, előre látott és előre nem látott dolgok egyaránt, velünk meg körülöttünk. Talán ezt hívják jövőnek, vagy egyszerűen életnek.
Itt az alaphelyzet, hogy nem vagyunk felegyenesedve, hanem valahogy máshogy. Vélhetően lehorgasztott fejjel, meggörbülve, mint akit nyomnak lefelé. Valóban, hétköznapi szófordulat, hogy terheket cipelünk, amik valahogy ránk kerültek. És máris itt a múlt idő, az eddigieket visszük tovább, mi mást is tehetnénk. Ami a miénk, felvettük vagy ránk rakták, most már rajtunk van. Azzal együtt állunk a világban, úgy ahogy.
Szép kép, hogy állva fogadjuk a közeledőt. Ha eddig nem is álltunk, mert hát van ilyen, de most inkább álljunk fel. Hiszen úgyis közeledik, akár jó, akár rossz. Ne mással foglalkozzunk immár, emelt fővel nézzünk szembe vele. Ennyivel tartozunk magunknak és a közeledőnek is. Mivel úgyis elkerülhetetlen.
Mikor van ez? Már a mindigen túl? „Amikor pedig ezek elkezdődnek”, vagyis mikor már várható, kialakulóban van. Mikor már felfogtuk, valamennyire megértettük mi következik. Érezhető a „változás szele”. Mikor már van hová fordulni, merre tekinteni. Van mivel/kivel szembe ézni.
Milyen jó, hogy épp a megváltásunk közeledik.
