[Simeon] várta Izráel vigasztalását… Lk 2,25b
Az advent, nevéből is következően, az eljövetelről szól. Pár ezer év gyakorlat kapcsán már tudható, hogy a Messiás, vagy Krisztus, esetleg Jézus eljöveteléről, nincs ebben semmi meglepő. Talán már érdekesség sem. Hisz évente eljön az advent.
Persze az első eljövetel olyannyira meglepő volt, hogy igen kevesen vették észre. Már azok közül is, akik egyáltalán tudhattak róla. Pedig várták.
Nem szokatlan helyzet, hogy várunk valakire, valamire. A várakozás passzívnak tűnik, hiszen többnyire rajtunk kívül eső dologról van szó, bár olykor arra is várhatunk, hogy mondjuk megnyugodjunk. De amikor várunk, akkor nem csinálunk. Legfeljebb amit egyébként is tennénk, és közben figyelünk. Hiszen a várakozás a figyelemről is szól.
Úgy tűnik, tudjuk mit várunk, nem általában unatkozunk, bambulunk, múlatjuk az időt. Simeon vigasztalást vár. És mi is sokszor hisz nem ritka, hogy meg kell vigasztalódnunk. Vannak veszteségeink, történnek rossz dolgok velünk, csalódunk. Akár magunkban is. Ezt helyre kell tenni, össze kell szedni magunkat, talpra kell állni. A vigasz segít rendet teremteni, az új rendet. Lehet csak kicsit új, kisebb horderejű események után, de lehet nagyobb munka komolyabb megrázkódtatást követően, mikor akár az alapoktól kell újra kalibrálni rendszerünket.
Simeon egész népe vigasztalását várta, hiszen az egész nép szenvedett. Van mikor egy nép büszke, lendületes, aktív és van mikor szégyenkező, elnyomott. Ettől még személy szerint kinek így-úgy megy a dolga, de mégis körülnézve elborul a tekintet. Van ilyen most is, kevés nép van, akinek ne lenne szüksége vigaszra.
A vigasz több, mint hangulatjavítás. Az sem árt, de az igazi vigasztalás beépül, segít feldolgozni, tovább lépni. A közhelyek általában csak akadályoznak vagy a társadalmi udvariasság elemei – a vigasztaló és vigasztalt is elfogadja, mint az etikett részét és gesztust, de vigasztalódást ettől egyikük sem vár.
Mi vigasztal hát? Bizonnyal az empátia, szolidaritás, tehermegosztás. Akár mint személy, akár mint nép, felemel ha kölcsönösen támogatjuk és tiszteljük egymást. Vigasz, ha nem vagyunk egyedül. Simeon talán ezt várta. A felemelkedést, helyreállítást. És onnan már nem várni kell, hanem csinálni. Együtt. Akár Istennel.
