Meglátta szemem üdvösségedet, amelyet elkészítettél minden nép szeme láttára. Lk 2,30-31
Látni és meglátni. Nem mindegy. Sokan vannak, akik látnak, de kevesen, akik meg is látnak. Lehetne ilyen okosságokat mondani.
Itt aktuálisan Simeon lát meg valamit, konkrétan Jézusban. Észrevesz olyat, amit más nem. Hiszen sokan látják a csecsemőt. Vagy lehet, más is észreveszi, nem is a kivételesség a lényeg, neki az a fontos, hogy ő észreveszi. És számára meghatározó, komolyan veszi, jelentőséget tulajdonít neki. Úgy tűnik nem az számít, hányan látnak meg valamit, inkább az, hogy mi meglátjuk-e és ha igen komolyan vesszük-e?
Egy időben divatosak voltak a varázsképek, vagy mik, amiket ha jól tudunk nézni az értelmetlen mintázatból előugrik egy három dimenziós valami. Lehetett erőlködni, próbálkozni, mondhatták mások, hogy már látják, de az a lényeg, amikor mi is meglátjuk. Bekattan vagy bevillan, és onnantól fogva megvan. A sík térré válik és úgy is viselkedik. Engem mindig elbűvöl.
Nincs szó titokról, hiszen minden nép szeme láttára történik minden, akinek van szeme lássa meg. Poe óta tudjuk, hogy úgy lehet hatékonyan elrejteni valamit, ha eléggé szem előtt hagyjuk. Nincs semmi feltűnő, nem tűnik rejtélyesnek, eszünkbe sem jut keresni vagy komolyabban megnézni. Annyira triviális, hogy észrevétlen.
A meglátás, megtalálás munka. Igen ritka a véletlenül, mellékesen megvilágosodás. Simeon várta, odament és akkor látta meg. A varázsképekkel próbálkozni kell meg bízni abban, hogy van ott valami több. Az elrejtett dolgokat keresni kell. Hiába nyilvánvaló, mindenkinek elérhető, felszínesen és erőfeszítés nélkül nem látható, található meg.
Pont ettől élmény, ha meglátjuk.
