Elrontunk dolgokat. Nem mintha akarnánk, de hibázunk, elvileg emberi dolog. A folytatás a lényeges egyébként. A minőségbiztosítás vagy minőségirányítás jelentős részét nem meglepően a hibakezelés teszi ki – a hiba természetes, úgyis van, kezelni kell, lehetőleg megfelelően.
Az egyik gyakori mód, a megmagyarázás. Kicsit csűrjük, csavargatjuk a történteket, majdcsak kialakul valami. Azt általában vázoljuk magunknak vagy másoknak hogyan is alakult ki, mi volt a folyamat, milyen tényezők játszottak közre. Jó esetben ezzel értelmet nyer, de minimum rávilágítunk elkerülhetetlen voltára. Majd levezetjük a kialakult helyzet előnyeit vagy legalább kevéssé tragikus voltát, szerencsésen megemlítve megoldási ötleteket is. Lehetőleg kihozzuk, hogy tulajdonképpen szerencsésebb így a történet, vagy legalább semlegessé varázsolhatjuk, de kedvezőtlen helyzetben is kiválthatunk megértést, elfogadást.
Gondot jelenthet, hogy a magyarázat a valóság eltorzítása? Egyrészt olykor csak egyfajta értelmezése, ráadásul akár helyesen, reálisan is történhet. Másrészt a saját teherbírásunktól is függ, mi érezzük mivel mennyire tudunk vagy merünk szembe nézni. A cél végül is az elkeseredés és ez által a passzivitás, visszavonulás elkerülése, valamint a tanulságok levonása után egy jövőbeni jobb és hatékonyabb megoldás kialakítása. A magyarázattal nem a jelen negatívumát akarjuk konzerválni, hanem nyitni egy olyan irányba, ahol értelem és jó megoldások várnak.
Ehhez mindenképpen kell, hogy legyen alkalmunk magyarázkodni, megkérdezzenek vagy meghallgassanak. Hogy érdekeljen bárkit is – lehetőleg az érintetteket – rajtunk kívül a fejtegetésünk. Ellenkező esetben mindössze magunknak fejtegetünk, magunkat győzzük meg. Ez sem utolsó, hiszen legalább mi túl tudunk lépni, napirendre térni a dolgok felett. A többiek meg úgy folytatják, hogy megváltozik vagy megerősödik a rólunk, mint elrontóról alkotott képük. Mi elégedettek leszünk magunkkal, mert megmagyaráztuk magunknak. Ők meg azért, mert tudják milyenek vagyunk, és ez már csak így van.
Összességében tehát jobban jövünk ki, mintha nem foglalkoztunk volna a magyarázkodással, hanem simán elkeseredünk.
![]() | Ez leginkább egy konzultációs blog, de mindenféle írások vannak itt, amik összességében jelezhetik mi is foglalkoztat és körülbelül mi a szemléletem. Tájékoztatásként a névjegyem és a szolgáltatás leírása, hogy mégis ki vagyok és mit kínálok. Ha ezek alapján vagy mindezek ellenére úgy tűnik, tudnánk együtt dolgozni, ajánlom az elérhetőségem. |
- - - Interaktívabb és egyéb kisebb tartalmak is: Facebook - Segito Konzultacio - - -